2015. jún. 2.

Hosszú nap

Nem fogom részletesen elmesélni, hogy mi mindent csináltam ma hajnali fél öt és este tizenegy között. Legyen elég annyi, hogy se nem főztem, sem nem csináltam semmi házimunkát, mert arra már sem idő, sem energia nem jutott.
Viszont bejutottam az urológiára, ahol nagyon kedves és szimpatikus orvos volt (megérte annyit várni, pedig majdnem otthagytam), aki nagyon alaposan megnézett ultrahanggal, és megállapította, hogy nem lát semmit. De ettől még lehet kő is. Vagy kövecske. Esetleg egy kis szilánk. Vagy valami homokszerű. Leginkább bármi, ami azért panaszt okoz. Vizeletvizsgálatot kért (a laborba, ahova vérvételre is mennem kéne, a legkorábbi időpont 12-e), hátha abból okosabbak leszünk, és addig is javasolta a napi két no-spat, és a rowatinex nevű kőhajtó gyógynövényes cuccot. És persze, az örök mantra is elhangzott, miszerint igyak sokat.
A hosszú nap kimerített, a fiaim a teliholdnak, az év végének, és a végre beköszöntött nyárnak köszönhetően hangosabbak, mint valaha, ami fáradtan még kevésbé esik jól.

Holnap viszont aludhatok hatig, negyed hétig. Mert már megint délutános leszek. (ezt három körül már nagyon fogom sajnálni)

1 megjegyzés:

  1. Dius drága,ez nemcsak mantra,tényleg muszáj inni. Mostanában,amióta összeszedtem egy elég durva húgyúti fertôzést,amivel nem mentem orvoshoz mindaddig,amíg odáig nem eszkalálódott a helyzet,hogy sírtam a fájdalomtól,mert hogy egy kis felfázás miatt nem járkálok orvoshoz :-), csalánteát meg tőzegáfonyát iszom,elvileg tisztítanak és a vesének is jót tesznek. És azért is iszom ezeket,mert egész finomak, emlékszem, te is "unalmasnak" tartottad,hogy csak vizet igyál :-) mindenesetre drukkolok,hogy kiderüljön az ok,és ne ismétlődjön meg a vasárnap.

    VálaszTörlés