2015. jún. 21.

Feladom

Annyiszor bizakodtam már, és rugdostam magam előre mindenfélével. Mindig kerestem az újabb és újabb ötleteket azok után, amikor valami nem jött be. Megpróbáltam megfejteni az okait, és megpróbáltam tenni ellene. Elmentem fűhöz-fához, hittem, hogy majd ez segít, és jó lesz.
De most épp feladni készülök. Nem segít sem a hetenkénti masszázs, a csontkovácsos rendberakásnak híre sincs már, sem semmi. Újabban megint vagy a fájdalomcsillapítót nyakalom, vagy megőrülök attól, hogy mindenem fáj. A hátam pont ugyanúgy beállt, mint a masszázskúra legelején, és fáj tőle a fejem folyamatosan. A térdeim nem bírnak egy félórás sétánál többet, addigra annyira fáj, hogy a falat tudnám kaparni. És mellette az összes izmom és izületem egy roncshalmaz. Nem jó feküdni, nem jó állni, nem jó ülni, és nem jó semmi sem. Feszült vagyok, és ideges, és sosemlátott mértékben érzik ezt azok is, akik amúgy nem érdemlik. És időnként a vesém is betársul, és a csillagokat látom miatta.
Elvileg térdorvost keresek. Gyakorlatilag meg lehet, hogy feladom az egészet, és úgy teszek, ahogy tavaly a reumatológus mondta. Szépen belátom, és belenyugszom, hogy öregszem.

8 megjegyzés:

  1. Szia. Nem tudom, hol laksz, de az ország egyik legjobb térd specialistája Dr. Abkarovits Géza, Szfvár, Szent György Kórház. Megtalálod a neten, rendel magán eü központban is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, talonba teszem a nevét. Kaptam egy nevet ismerőstől is, ha hozzá nem sikerül bejutnom, akkor megkeresem az általad ajánlottat. :)

      Törlés
  2. No, látod, az előttem szóló máris nagyon jól használható ötletet adott, gondold meg. Én pedig csak annyit akartam mondani, hogy belenyugodni semmiképpen sem szabad, a te korodban meg főleg nem. Csontkovács, egyebek helyett most már légy szíves, fordulj a hagyományos orvosláshoz, hidd el, ilyen kezdeti stádiumban még nagyon sokat tudnak segíteni, húsz évvel ezelőtt még nekem is segítettek a kezelések. Belenyugodni meg ráérsz majd évtizedek múlva, ha muszáj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, igazából a hagyományos orvoslással kezdtem mindent.. aztán mikor semmire sem mentünk, csak ilyen hülyeségekkel jöttek, hogy nyugodjak bele, akkor kezdtem a másik oldal felé is kacsintgatni. Azt gondolom, a kettő együtt lenne igazán hatékony, ha tudnám már, hogy mivel szemben kell hatékonynak lenni.

      Törlés
  3. Szia Dius, ilyen fiatalon, ilyen jó fej családdal, fiúkkal nem szabad feladni. Keress új rheumatológust, ez nem válasz, hogy öregszel, Én elindulnék autoimmun betegség felé is, okozhatnak ilyen rheumatikus tüneteket, sajnos tapasztalat. De ha tudod, mi a baj, hogyan kell vigyázni magadra, úgy sokkal könnyebb.

    VálaszTörlés
  4. Szia Dius!
    Szerintem a kulcs a sikerhez az eletmodvaltasban rejlik: egeszseges etkezes, mozgas, fustmentesseg.
    enelkul minden csak tuneti kezeles.
    fiatal vagy meg nagyon, nem keso valtani es a fiaidnak ebben is peldat mutatni.hajra☺

    VálaszTörlés
  5. Köszi. Biztosan igazad van, és sokat segítene.

    VálaszTörlés