2015. jún. 11.

Balítélet helyett..

Nem is tudom.. nem is tudom.. annyiféle minden kavarog bennem emberekről, viselkedésekről, hogy több oldalnyi bejegyzést tudnék írni róla. Ha tudnék írni róla. De még most hagyom ülepedni magamban is az egész mindent, ahogy van, és majd kiderül, hogy foglalkoztat e annyira, hogy még napok múlva is el akarjam mesélni.
Helyette inkább mesélek büszkét és jót a gyerekekről. A két nagyobbról, mert Rolira a múlt héten már büszke voltam. :P (az iróniát tessék kihallani a mondatból)
Szóval... Patrik az idén vizsgázott év végén. Magyarból, történelemből, németből és angolból. Az angol vizsga ráadásul még egy héttel a vizsga előtt is úgy volt, hogy neki nem kell, mert már volt nyelv vizsgázni, csak még nincs eredmény. Aztán végül mégis kellett. Nem nagyon láttam tanulni, de úgy voltam vele, hogy túl sokat nem is találkozunk, mert ugye újabban valahogy mindig délutános vagyok. És akkor jöttek sorban a vizsgák. Őszintén szólva nem is tudtam mikor vannak, csak mindig utólag értesültem róla. Ma volt az utolsó. Mint utólag megtudtam. Reggel úgy ment el itthonról, mintha semmi extra nem lenne. Ma begyűjtötte a töri ötöst is a magyar ötös, a német ötös, és az angol ötösök mellé. Az állam felszedegettem a földről, és büszke vagyok rá. :)
Na és Erik.. aki szintén vizsgázott az idén év végén. Azon túl, hogy írta azt a hülye kompetencia felmérést, még volt egy angol vizsgájuk is. Írásbeli is, szóbeli is. Az írásbeli négyes lett. A szóbeli pedig két ötös. :) És ez akkora nagy dolog.. és olyan nagyon jó, hogy így sikerült neki, és olyan büszke vagyok rá. :)


2 megjegyzés:

  1. szuper! :-) gratulálok nekik!

    VálaszTörlés
  2. nagyon ügyesek! Vió szerint az angol kompetencia könnyű volt, a matekról viszont nem ezt mondta...

    VálaszTörlés