2015. máj. 21.

Szülős este

Ma volt szülős este/délután az erdei iskolában. Az eredeti terv szerint bográcsozás lett volna, meg eszem-iszom, beszélgetés. A bográcsozást az eső elmosta, így aztán az eszem-iszom és a beszélgetés is egészen másfajta lett, mint ahogy lett volna. Kinek is van kedve tizenhárom fokban (wtf) ücsörögni az esőben (még ha félig zárt helyen is) és beszélgetni? Nos, azért voltunk jócskán, mindenkinek minimum egy hozzátartozója (de reálisabb a minimum kettő).
Nem mindenki ilyen hardcore szülő, mint mi, akik hétfő óta ma láttuk először a gyerekünket, mert a többség minden délután "átszaladt" megnézni a gyerekeket. Nem azért nem mentünk, mert nem fért volna bele napi fél óra, akár egy óra erre a célra, és nem is azért, mert nem hiányzik. De azt gondolom, az erdei iskola arról szól, hogy ők ott vannak, mi meg itthon, és majd a szülős estére elmegyünk, vagy ha nincs ilyen, akkor várjuk haza őket a megbeszélt időben. Persze, mindannyian mások vagyunk, és nekik biztos így volt jó, de végül is mindegy, csak ez úgy kikívánkozott belőlem.
Rolit már tegnap agyon dicsérték, amikor délután felhívtam őket. Egyenesen áradoztak róla, hogy milyen jó, értelmes, segítőkész, és egyáltalán, egy angyal. Ez annak tekintetében, hogy a hétfő reggeli indulásnál megkérdezték tőle, hogy az önfegyelmét vitte e magával, igazán nem semmi.
A meccs minden pillanatában gondoltunk rá tegnap is, és bevallom, majdnem elbőgtem magam, amikor megláttam ezt a facebook-on. (pedig egy könnyem sem volt egész héten sem)


Tudta, hogy úgy megyünk, hogy ő épp ott lesz, és nem zavarta a dolog egyáltalán. Igaz, megbeszéltük, hogy valamivel kárpótoljuk majd. (egy ilyen meccsért nem is lesz olyan egyszerű feladat)
Ma üzent először anyámmal, majd Balázzsal is, hogy vigyek neki valamit. Mire aztán megkérdeztem tőle a fb-on, hogy mire gondol, mit vigyek neki valamit. "Bármit, amit tudsz. pl chips" -érkezett a válasz. :) Megmosolyogtam, és persze, vittem neki chipset. 
Fél öt után indultunk, addigra Eriket faggatta, hogy mikor jövünk már. Eriket, aki természetesen jött velünk. Gondolom nem vallaná be, de szemmel láthatóan hiányzik neki az öccse. :) 
Roli a kapuban várt minket. És csak ölelt. Ahogy Á. nénitől megtudtam, két órája ült ott, és várt minket, hogy mikor megyünk már. Megmutogatott mindent, hogy hol alszik, hogy milyen a fürdő, és csak mesélt, és mutogatta a telefonjában a képeket (apropó, telefon.. sim kártya nélküli okostelefont használ), amiket csinált. Nagyon büszke a tegnapi Pancho Arénás körbejárásra, de leginkább a fotóra, ami a játékosokkal készült. :) (szóval azért neki is volt focis élmény tegnap is) 
Kicsit vacillált azon, hogy hazajön velünk ma este. De aztán úgy döntött, marad az utolsó éjszakára, és holnap találkozunk majd. 
Az a helyzet, hogy úgy tűnik nekem, nagyfiú lett a kiskirályfi. Egészen komoly, önálló nagyfiú. :) 

1 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes volt a nagyfiú :) , tényleg kibújt a kisfiúságból :) ! A Fradi meccsnél eszembe voltatok nagyon, mi itthon néztük, de nálunk is mindenki Fradi rajongó, az élen Mátéval, aki természetesen végig szurkolt és örült :)!

    VálaszTörlés