2015. márc. 25.

Se nem üres, se nem teli

Pontosan csordultig van. Most van az a pont, ahol még egyetlen csepp is elég lesz ahhoz, hogy túlcsorduljon majd az a bizonyos pohár, ami egyébként normális esetben (mikor volt már az, hogy normális eset volt?) félig teli van.
Túl vagyok hajszolva, és leginkább úgy érzem ezt, hogy sajog mindenem belé. Nem panasz ez, de ma azt éreztem, hogy kész, nem bírom tovább, most álljunk meg, és nyomjunk egy restartot, vagy valamit. Akkor jött el ez a pont, amikor a lázmérő 37,8-at mutatott Rolinál, akit akkor még épp rázott a hideg is, tehát ebből következően még a felfelé tendáló láz volt munkában. Sosem szoktam, de adtam neki már erre is egy lázcsillapítót. Ha nem lesz jobban, akkor persze itthon marad, de jobban örülnék annak a verziónak, hogy reggel úgy ébred majd, mint akit kicseréltek, és jól van.
Patrik anyagcserezavarra vonatkozó vérvételi eredménye negatív. (a lisztérzékenységet szűrték) A többi érték is jó, egy kicsit kevés a vasa. Okosabbak tehát nem lettünk, és a hogyan tovább kérdéseimre is csak azt kaptam válaszul, hogy majd befektetik egy hétre az osztályra, és kivizsgálják. Nem vagyok elégedett ezzel a válasszal. Nem tudom megmondani mit vártam, vagy mitől lennék nyugodt, de ez most nem az volt. Amúgy nem érzem eget rengető bajnak ezt, amivel orvoshoz fordultunk, de mégsem normális dolog. Meg persze csak jó lenne tudni, hogy mit lehetne tenni azért, hogy megszűnjön. A kórházi kivizsgálás ellen nincs kifogásom, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet befektetni egy gyerekklinikára a 16 éves, közel 80 kilós 176 cm-es fiamat. Még nincs lezongorázva magamban sem, hogy hogy lesz, de azt hiszem, ki fogom kérni másvalakinek a véleményét is ez ügyben.
És akkor Erikről egy szót sem említek. Nem csinált rosszat, és jól is van. Vele másféle aggódni való van, ami kicsit sem publikus. (pedig, ha az lenne, hát lenne mit moderálnom saját magamon)
Várom a tavaszi szünetet. Legalább lesz egy kis nyugalom. :)

Amúgy meg éppen ma 16 éve annak, hogy elsőáldozó voltam. :) Még emlékszem, hogy mennyire izgultam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése