2015. márc. 9.

Gyula fülöncsípve

De még mindenekelőtt elmesélem, hogy mennyire jó is, hogy néha még nekem is sikerül összeszedettnek lennem. Mert már tegnap délután megbeszéltem a húgommal, hogy kér nekünk időpontot a gyerekorvoshoz fél négyre. Rutinosan tudtam, hogy hétfőn erre szükség lesz. A fél négy meg teljesen ki volt matekozva. Én háromra hazaérek, Rolit negyed négykor hozza a papa, aki egyúttal minket majd be is visz az orvosig. Minden pont így is történt, és csak akkor tudtam meg, hogy mekkora jót tettem azzal, hogy épp akkor használtam az eszemet, amikor kellett, amint beértünk a gyerekorvosi rendelőbe. Az, hogy tömeg volt a váróban.. az nem jó szó. Embercsődület. Félelmetes volt. De még mielőtt lecuccoltunk volna, már szólítottak is minket.
Azért ilyen még nem volt mióta Erikkel a gyerekorvoshoz járunk. A szokásos rutinon túl is hallgatózott az orvos. És megint. És újabb sóhajtást kért, meg még újabbat, majd aztán megint visszatért a bal oldalra hallgatózni. Amikor nem azt mondta, amit szokott, hogy "vírusos torok", és szopogasson faringoprontot, vagy strepsilst, hanem közölte, hogy akkor mindenképpen kell egy röntgen, mert gyanús hangokat hall a tüdeje felől, akkor egészen meglepődtem. Nem szokott ez történni. A protokoll szerint csak egy igazolást kapunk, és egy rakás meleg tea, c-vitamin, szopogatós izét. Most meg a beutaló. Meg antibiotikum. Amit akkor is el kell kezdeni, ha jó lesz a röntgen, mert akkor csak mákunk van. Az antibiotikum jó erős, mert csak három napig kell szedni, mellé még spiropoent-et kapott.
A röntgen egy külön "élmény" volt, mert Erik még sosem járt ilyenben. Így aztán be is kellett kísérnem a vetkőzőig. :D :D A leletre jó sokat vártunk, és jó sok energiám ment rá, amíg ott ültünk. De jelentem.. Gyulát még azelőtt elcsíptük, hogy belépett volna az ajtón. Ott áll előtte, de most már így járt, mert esélye sincs.
Nem csoda, hogy olyan kedvetlen, levert és fáradt ez a gyerek. Egy Gyula állt a háta mögött.
A héten az a dolga, hogy (pótolja a leckét és a tanulnivalót) meggyógyuljon. Pénteken pedig újra meghallgatják a tüdejét, hogy kiderüljön, Gyula mennyire messzire menekült. :)

4 megjegyzés: