2015. márc. 16.

A multik védelmében

Nem titok, hogy egy multinál dolgozom. De dolgoztam én magyar munkáltatónál is, nem is egynél, így, csak és kizárólag a saját példámból merítve azért van összehasonlítási alapom. A mérleg nyelve nagyon egyértelműen a multi felé billen minden szempontból.
Mert mindhárom magyar munkáltatóm csak és kizárólag a minimálbérre jelentett be, a különbözetet "zsebbe" fizette. Sőt, az egyik közülük csak vállalkozóként volt hajlandó foglalkoztatni. Az ember belemegy ugye az ilyenbe is, amikor szüksége van a munkára, és az érte kapott fizetésre. A magyar munkáltatóim csak a fizetésemet fizették ki, nem volt plusz juttatás, és többször is előfordult, hogy "papíron" szabin voltam, ténylegesen meg dolgoztam.
A multinál pontosan annyi a bejelentett fizetésem, amennyit keresek. Forintra stimmel. A multinál az összes nekem járó szabadságot (az összes pótszabadsággal együtt) kivehetem az adott évben. A multinál kapok étkezési utalványt, és kedvezményt a saját üzleteinkben. A multinál kapok védőruhát és védőitalt télen. A multinál ugyan a munkaidő része az étkezési szünet, de minden nap le is tölthetem az elsőtől az utolsó percig. A multinál minden munkavédelmi törvény az utolsó betűig be van tartva. Ahogy az összes többi törvény is. A túlóráimat mindig rendesen kifizetik, de ha szeretném, akkor le is csúszhatom. (ez az én döntésem)
És ezen túl.. mióta látom, hogy mi mindent tesznek azért, hogy ami az üzletekbe, és aztán majd az asztalainkra kerül az olyan minőségű legyen, ami bármikor megállja a helyét, sokkal szívesebben vásárolok innen.
Igen, tudom, kicsit elfogult vagyok.De a saját példám nekem azt mutatja, hogy jó döntés volt, amikor elkezdtem itt dolgozni.  ;) (és amúgy úgy tervezem, kitartok itt még a következő harminc évben)

12 megjegyzés:

  1. Én is multi párti.
    Az utcánkban van egy anyaotthon, tegnap mondta egy ott lakó, hogy a Tescó mindennap az otthonban élő 40 családnak süt külön kenyeret és kihozza, ingyen. Ezen túl mindennap a közeli lejáratú, nem lejárt! élelmiszert is ingyen kihozzák nekik.

    VálaszTörlés
  2. Igen, ilyennel is van dolgom nem kevés. (jórészt az én kezeimen is fut keresztül az ilyesmi) De erről azért nem írtam, mert ez már olyanfajta információ, amit nem szolgáltathatok ki. ;)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök, hogy megírtad, persze biztos van multi és multi között is különbség, de összességében nekem is jók a tapasztalataim! Szinte csak multinál vásárolunk- okkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, van különbség, de az már egy másik fejezet szerintem. :) Nálunk is átbillent a mérleg vásárlás szempontjából is, pedig régen sokszor vásároltunk kis helyeken. Már nem. Ugyanazt kapom másfélszer annyiért, és még kártyával sem tudok fizetni.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Van különbség multi és multi közt. Én is a Te multidba dolgoztam anno....de nekem most drága! Ritkán megyek oda
      .

      Törlés
  4. Egyetértek Dius!! Sajnos a tapasztalat, hogy a kis hazai cégek, főleg azok amelyek alakulóban vannak többszörösen áthágják a szabályokat. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy sokszor kénytelen, annyi minden adót és egyebet kell fizetniük, egyáltalán nem vállalkozás barát a mi országunk, szóval sok mindent kell fizetniük, mire egyáltalán elindul és beindul a cég. DE ettől még totálisan igaz, amit írtál. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A multiknak is ugyanolyan adóterheik vannak, sőt az idéntől ez náluk hatványozódik. Valahogy mégis.. ;)

      Törlés
  5. A multiknak több a pénzük, viszont egy kezdő vállalkozónak kevesebb, így értettem. az elindulás a nehezebb, sokszorosan. Azért egy Tesco más, mint xy a szomszéd sarki bolt nyitásakor ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, én másra gondoltam, mint Te. :)

      Törlés
    2. Na, ilyenkor de kár Dius, hogy nem lakunk közelebb egymáshoz. Rossz ez a net így :) A sok félreértés is ebből adódik talán :/ Az ember nem tudja igazán elmondani amit szeretne, nem tud a másik szemébe nézni. :)

      Törlés
  6. Nincs ugyan olyan adóterhük az induláskor. Ezt viszont tudom, ebben dolgozom.

    VálaszTörlés