2015. febr. 9.

Már megint

Akik jól ismernek, azok most majd el is gondolkodnak rajta, hogy vajon mennyire is lehet sz.r dolog elkapni az influenzát, ha elárulom, hogy én már megint betegállományban vagyok. Hiába jöttem szabira csütörtökön és pénteken, és hiába hogy valóban nem csináltam szinte semmit itthon, csak próbáltam gyógyulni, még messze nem vagyok munkaképes állapotban. Olyannyira nem, hogy jelen pillanatban meg vagyok róla győződve, hogy a torokfájás itt a bal oldalon már életem végéig így is fog maradni, és minden bizonnyal végül mégis az lesz, hogy az összes fogamat ki fogják húzni, mert ahogy fájnak, tutira menthetetlenek is. Ezt egyébként elviselném, mert a fájdalomtűrő (és titkoló) képességem híresen magas, amikor jajgatok, akkor az már nagyon extrém helyzet. Leginkább nem beszélek, és magamba zárkózom ilyenkor, de teszem a dolgom, ahogy szoktam, mert végül is akkor sem fáj kevésbé, ha nem teszem. De mindemellé van az az érzés, ami tulajdonképpen halálra idegesít, de nem tudok vele mit kezdeni. Olyan gyenge vagyok, mint a harmat. Ma attól, hogy az orvosnál ültem (és csak ültem, és vártam) úgy elfáradtam, hogy szédültem, és alig vártam, hogy hazaérjek. Attól, hogy elmegyünk, és veszünk hat kiflit meg húsz deka felvágottat, úgy kimerülök, hogy remegnek a lábaim. (pedig kocsival mentünk) Attól, hogy elmosogatom azt a pár poharat, ami nem fért be a mosogatógépbe úgy elfáradok, hogy le kell feküdnöm. Folyamatosan húz az ágy, és folyamatosan fázom is.
És mondjuk nem mellesleg.. semmiképp nem akarnám megfertőzni a kollegáimat sem.
Így aztán.. csak fekszem, és várom, hogy múljon. Közben meg szétvet az ideg, hogy már megint ilyen puding vagyok, hogy így leterít egy ilyen hülye vírus.
De csak múljon el... beszedek egy gyógyszertárnyi immunerősítőt, az már biztos.  Az idén már biztos, hogy csak azért leszek itthon, mert itthon akarok lenni csak úgy. :)

5 megjegyzés:

  1. Dius, jobbulást! A hat kiflit meg a 20 deka felvágottat meg talán nélküled is megtudja venni a család. Pihenj, feküdj és gyógyulj. puszi.

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást! Vigyázz nagyon magadra, ne legyen szövődmény.

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást! A héten maradj otthon és ne erőltesd a kijárást, ez most egy ilyen brutális vírus, aki csak megkapta körülöttem, mindenkit nagyon legyengített.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, igyekszem szót fogadni, de legalább egy kicsit muszáj kimozdulnom minden nap, különben megbolondulok.

    VálaszTörlés