2015. febr. 13.

Fel vagyok háborodva

Ma többször is hallhattam a tévében, hogy a homoszexuális párok NEM fogadhatnak örökbe gyereket. Mindehhez még bevágták Semjén Zsolt hozzászólását is, miszerint egyetlen gyereknek sincs erre szüksége. Nem emlékszem rá szó szerint, mert már attól leszáll a köd az agyamra, ha csak meglátom. Értem én, hogy kereszténység, és értem én, hogy Isten rendelése az, hogy egy férfi és egy nő kössön egymással házasságot, és alapítson családot. Na de... állítólag mi vagyunk az az ország, ahol a kisebbséget nem szorítjuk peremre, és ahol tudjuk, ott segítjük. Állítólag. De ez messze nem igaz, mert csak egy bizonyos kisebbséggel kapcsolatban tesszük ezt, minden más kisebbséghez és mássághoz tartozót ott lehetetlenítik el, ahol csak tudják.
Szerintem nincs semmi baj a homoszexuális párokkal. Az, hogy én magam abszolút heteroszexuálisként fel sem tudom fogni, hogy mit érezhetnek ők, vagy hogy érezhetik magukat (bár aki azt mondja, hogy soha nem jutott eszébe, hogy milyen lehet egy azonos neművel szeretkezni, szerintem hazudik), attól még nem gondolom őket sem betegnek, sem aberráltnak. Az pedig, amikor egy pár eljut a kapcsolatának arra a pontjára, hogy családot akarnak, igenis szép dolog. Egy homoszexuális párnál még talán szebb is, mint nálunk, heteróknál, mert azért azt el tudom képzelni mennyire lélekölő lehet az életük egy ilyen társadalomban. És az a sok küzdés, lenézés és elutasítás nyilván rányomja a magánéletükre is a bélyegét, és nehezebb lehet egy harmonikus kapcsolatot kialakítani. Esetükben a család-kérdés kicsit sem egyszerű. Össze sem házasodhatnak, ráadásul ugye fizikai korlátai is vannak annak, hogy egymástól szülessen gyerekük. Egy leszbikus pár könnyebben megoldja a problémát egy spermadonorral, mint egy leendő kétapás család. Ott is szóba jöhet a béranyaság, de ugye az is tilos.
Sehogy sem fér azonban a fejembe, hogy hogyan mondhatjuk azt anélkül, hogy ismernénk ezeket az embereket, a gondolataikat, a céljaikat, az álmaikat, és egyáltalán őket, magukat, hogy nem fogadhatnak örökbe egy gyereket sem? Miért nem? Mitől különb egy olyan család, ahol sem az apa, sem az anya nem dolgozik, és esetleg naphosszat a tévét bámulják, vagy akár a kocsmában ülnek, mint ők? Mitől vagyok különb én, aki ugyan látszólag tök normális vagyok, és tök átlagos életet élek, mégis többször vagyok mostanában frusztrált és türelmetlen, mint nem? Kik vagyunk mi, hogy azt mondhassuk, jobb egy kisgyereknek egy nevelőotthonban, vagy gyermekotthonban felnőni, mint két apával? Miért játszunk Istent, és döntünk sorsok felett anélkül, hogy tudnánk a sorsokról bármit is?
Ezen én most fel vagyok háborodva, és szégyellem, hogy ilyen társadalomban élek, ahol képtelenek elfogadni a másságot.

4 megjegyzés:

  1. Már megint szívemből szóltál. Úgy, hogy egyetlen párt sem ismerek (tudtommal).

    VálaszTörlés
  2. Like (és csak ennyi, mert ott dolgozom, ahol...).

    VálaszTörlés
  3. Teljesen egyetértek és a mindenre kiterjedő álszenteskedésüktől pedig kifekszem...

    VálaszTörlés
  4. Én is így látom, ahogy Te.
    A másik oldala meg az, hogy gyereket ugye bárki vállalhat, és szülhet, a kiskorú, az alkoholista, a mélyszegény, a képzetlen írni-olvasni sem tudó, stb... szóval tényleg szomorú, hogy itt tartunk.

    VálaszTörlés