2015. jan. 27.

Zanza

A megbetegedett gyerekek száma mára egy fővel nőtt, így most már ketten nyomják itthon az ágyat. Na, ez utóbbi ugyan csak képletes, mert az ágyat azért nemigen koptatják, de tény, a két nagyobb itthon van. Nem ugyanaz a bajuk, úgyhogy még simán keresztbe-kasul össze is szedhetik majd egymásét, vagy ilyesmi. Patriknak holnap időpontot kell kérnem a gasztroenterológiára. Abból látszik, hogy mennyire vagyok fáradt, hogy csak a telefonszámot írtam fel, de nem keresgéltem semmiféle lehetséges diagnózist, és nem gyártottam elméleteket sem. Lesz, ami lesz.
Roland húzza tehát az igát egyedül, mint legkisebb és legstrammabb, és legellenállóbb is egyszerre. :) Szó se róla, nem lehet ráfogni, hogy beteges lenne, talán az elmúlt három tanévben sem hiányzott annyit összesen, mint mondjuk Patrik már az idei tanévben. (maradjon is ez így, mert nagyon is rendben van amúgy)
Én meg a héten sosemlátott összevisszaságban dolgozom, és csak túlélésre játszom. Bár.. még azt a rengeteg kilötyögtetett tea-nyomot is eltüntettem a padlóról, és ez már több, mint ami a túléléshez kell. A mai délután húzós volt, és meg is fogadtam, hogy többet szülői értekezletre sem.. mert a kedves szülők sosem növik azt ki, hogy a saját egyéni problémájukkal traktálják az osztályfőnököt, meg a szülőtársakat, és egy csomó időt pazarlunk arra, hogy újra és újra meghallgatjuk ugyanazt a dolgot, de megoldást nem találunk rá. (talán mert nincs is?)
Ilyenek történnek mifelénk. Meg még hó is van. És hideg. De mindjárt február.. :) És aztán március. Ami hátha már jó lesz.

2 megjegyzés:

  1. Jobbulást a fiúknak. Ha Eriknek a gyomra/ hasa fájna, akkor azt is okozhatja a mostani torokfájdító vírus, Flórának is a gyomrára ment rá, ua. amitől Leila köhögött és alig tudott nyelni... A gasztrora bejutni nagyon nehéz :(

    VálaszTörlés
  2. Köszi. Mindenkinél van mindenféle tünet. Március 11-re kaptunk időpontot.

    VálaszTörlés