2014. dec. 31.

B.Ú.È.K

Igazi év vége van nálam,mert rettenetesen el vagyok fáradva, Mondhatnám,hogy az egész éves fáradtság egyszerre jött ki rajtam,de meg a hideg is rá tett egy lapáttal.
 Így aztán nem lesz most összegzés sem, és okos gondolatokra sem futja már.

Mindenkinek, aki ebben az évben is velem volt,kívánok Boldog Új Évet. Teljen a következő év egészségben, vidáman, ès váljon valóra minden,amit csak szeretnétek.

Jövőre pedig minden ugyanitt,ugyanígy folytatódik majd,mint ahol most abbamaradt.


2014. dec. 30.

Nem értem

Én ma teljesen ledöbbentem, és elképedtem, és úgy is maradtam. Ráadásul nem is értem. Pedig biztos van rá magyarázat, csak nekem magas ez az egész.
Ti tudtátok, hogy ez a hét 2015 első hete? Engem ma szembesítettek ezzel, és mikor tiltakoztam, akkor mondták a telefon másik végén, hogy de, nézzem csak meg a naptárban. És tényleg az van benne.
De akkor most mi van ezzel a három nappal, ami még a tavalyi évhez tartozik? Hogy kerül ide a következő év első hetére? Hogyan lehet valami, ami még tavalyi már idei is? Ez nekem annyira fura, hogy azóta sem vagyok képes felfogni.
Az a magyarázat a leghelytállóbb, hogy mivel ezen a héten van január elseje, így ez az első hét. De mégsem értem. Amúgy gondolom sokszor volt már ilyen, csak még eddig sohasem tűnt fel. Vagy nem tudom.


Nemsokára kezdődnek az "idén utoljára" kezdetű dolgok, hogy aztán majd folytatódhassanak az "idén még nem is..." kezdetűekkel.
De addig én holnap az idén utoljára még elmegyek dolgozni. ;) :D

2014. dec. 29.

Grrrrr

Nem a mai nap lesz az, ami megszeretteti velem a telet. Sőt.. A legkevésbé sem érdekel, hogy kell a természetnek ez a hó, meg fagy, meg majd megfagynak a bacik, meg hogy amúgy is ennek van itt az ideje. Én kérem ma megfagytam. Többször is. És alig maradt olyan végtagom, ami nem volt vörös a hidegtől, és nem fájt tőle. Vészesen közel vagyok a kiszáradáshoz is, mert amúgy is keveset iszom, de ilyen hidegben meg még azt a keveset sem szeretném (igen, tudom, a meleg tea egy remek alternatíva.. lenne, ha nem fájna tőle e gyomrom).
Részemről ide nekem azt a fullasztó kánikulát, ami amúgy elmaradt az idén nyáron (úgyhogy a hideg is mondjon le sürgősen). Azt a fajtát, amikor még este tízkor is csorog az emberről a víz, és a kiszáradásnak nemhogy közelébe sem kerül, de sokkal inkább veszélyeztetett arra, hogy esetleg kisebbfajta tó kerül a gyomrába a rengeteg bevitt folyadéktól.
Tudom én, hogy nem jó helyre születtem, ezt már sokszor megállapítottam. Bár legtöbbször nincs semmi bajom a körülményeimmel. Kivéve, ha tombolnak a mínuszok... na, akkor kiakadok, és morcos leszek. Meg hisztis. És nehogy azt merje írni valaki, hogy pedig még ennél is hidegebbet jósolnak, mert akkor sikítok.


2014. dec. 28.

Fityisz

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy én aztán egyáltalán nem örültem a hónak. Lehet, hogy én voltam vele az egyetlen széles e határban, de mindegy, mert végül is úgyis mindegy, hogy én örültem e, vagy nem, mert esett.
Én meg gondoltam egy merészet, és december vége ide, hóesés oda, én bizony saslikot csináltam ebédre, harsányan színes salátával. Amíg készült, és amikor az asztalra tettem, persze, hogy mindenkinek rögtön eszébe jutott a balatonboglári terasz, és lazán közölték, hogy akár nagykabátban is ennének ott. :) Valami ilyesmi volt a célom ezzel az ebéddel, hogy fityiszt mutassak a télnek. Nem szeretem, nem hoz lázba egyetlen hópehely sem, és ez már nem is fog változni. Főleg, mert gyerekként is csak azt szerettem benne, hogy esténként olyan jó csend volt, amikor esett a hó.
Ha meg már színes saláta, és fityisz-mutatás, hát délután a hajamat is befestettem. Na nem saláta színűre, csak a megszokott feketésre. :) Nem volt ugyan kedvem hozzá, de azzal vigasztaltam magam, hogy így legalább nem jövőre kell ezzel kezdenem. Már jó motiváció volt, hogy így talán nem kell az egész évemet hajfestéssel töltenem. (csak minden második-harmadik szombat vagy vasárnap délutánt)
Holnap pedig hajnalban dolgozni megyünk. Ehhez még majd találok motivációt, vagy majd megjön menet közben (úgy szokott).


2014. dec. 27.

De jó volt

Nálunk a mai napig tartott a közös lazulás. Balázs holnap reggel megy dolgozni (és ezen az sem fog változtatni, ha zárva lesznek a boltok vasárnap), hétfőn pedig majd már én is csatlakozom hozzá.
Nagyon jó volt itthon lenni együtt úgy, hogy nem "hajtott bennünket a tatár", nem volt semmi kötelező elintéznivalónk, nem is szorított úgy az idő sem, mint máskor. Sőt, igazából az is mindegy volt, hogy hány óra van.
Biztosan rengetegszer fog eszembe jutni majd ez a pár nap az elkövetkező időkben, és majd ezt kötöm a karácsonyokhoz is ezentúl. Ezt az időtlenséget együtt.
És még el sem dicsekedtem vele, hogy mit is kaptam én az idén:

forrás:http://ilovemydog.hu/franciabulldog/pulover/himzettfranciabulldog

Pont ugyanilyen, színben is. És amellett, hogy imádom, még jó meleg is. :) És nem mellesleg nagyon jól megy a bögrémhez:


2014. dec. 26.

Fények

Még akkor, amikor s.o.s rohantunk beszerezni az ajándékot szombat délután, akkor ígérte meg nekem Balázs, hogy majd valamikor az ünnepek alatt megyünk, és megnézzük a karácsonyi kivilágítást az Andrássy úton. Mert az nekem a szívem csücske, annyira gyönyörű, hogy akárhányszor láttam eddig, mindig a szám is tátva maradt, és úgy éreztem magam, mintha egyenesen Csodaországban járnék.
Nem akartam neki szólni, azt hittem, hogy elfelejtette, vagy nincs kedve hozzá, de legnagyobb meglepetésemre ma azt mondta, délután megyünk valahova. Aztán ebéd közben elárulta, hogy oda megyünk. :)
Négy óra után indultunk, hogy biztosan elég sötét legyen, mire odaérünk, és mindent teljes pompájában láthassunk. Először Budán tettünk egy kis kitérőt, ahol máris csodaszép kivilágítással találtuk szembe magunkat a Móricz Zsigmond körtéren, majd a Szent Gellért tér előtt szembejött velünk a "csillamos", amitől- bevallom- könny szökött a szemembe. Az ősöreg 19-es villamost vonták fénydíszbe, és ettől olyan gyönyörűen különleges volt, hogy kedvem lett volna kipattanni az autóból, és átszállni rá. :)

forrás: google

forrás: google
A fotók nem a saját fotóim, mert csak a szememmel fotóztam. Egyrészt, értelme sem lett volna előkapni a telefont, úgysem tudtam volna jó képet csinálni a kocsiból, másrészt meg mire ez eszembe jutott, már másfelé figyeltem, mert a Szent Gellért tér is gyönyörű.
Ehhez képest csalódás volt átérni a Szabadság hídon Pestre, mert a Deák térig szinte semmi ilyesmivel nem találkoztunk. Ott viszont kitettek magukért, és amúgy is a Budapest Eye is olyan ünnepi látványt nyújtott a sötétben. :) (működött)
Onnan már csak egy-két perc volt, és máris rákanyarodtunk az Andrássy útra. A szám ezúttal is tátva maradt, beértünk Csodaországba, bárkinek elhittem volna, hogy egy mesében vagyunk. :) Nem is nagyon érzékeltem, hogy körülöttünk forgalom van, és emberek, mert csak gyönyörködtem. Olyan nyugalom volt bennem pusztán a látványtól, amilyen már régen. Nem bántam volna, ha a világ végéig is tart ez a csoda, de a Hősök tere felé közeledve már vége is volt. :(
forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Ha tehetném, erre az időre odaköltöznék, mert biztosan nem unnám meg akkor sem a gyönyörködést, ha minden nap ezerszer látnám. :)

2014. dec. 25.

Hogy volt?

Az idei karácsony azért is emlékezetes lesz, mert akárhogy is alakult a vége, mégis maradt bennem egy kis szomorkás felhang.
A webáruházas sztori nem zárult le ott, és akkor, amikor írtam róla, hanem még napokig folytatódott. Órákat töltöttünk telefonálgatással, és minden egyes hívás után csak még bizonytalanabbak lettünk. A helyzet aranyvasárnap előtti szombaton csúcsosodott ki teljesen, amikor már a fogyasztóvédelemmel is kapcsolatba léptem miattuk, mert a sokadik ügyintéző a sokadik verziót adta elő Balázsnak. Tudtuk, hogy nem mondanak igazat, de tehetetlenek voltunk, mert kifizettük már amit vártunk. Végül az i-re a pontot az utolsó beszélgetés tette fel (mondjuk akkor még nem tudhattam, hogy az utolsó), amikor az épp aktuális ügyfélszolgálatos azt találta mondani, hogy a második csomagunkat, amire vár az első, feltehetően ellopták, sok másikkal együtt, merthogy a raktárban történtek lopások. Itt szakadt el nálam a cérna teljesen, mert még előtte két órával is egészen mással hitegettek bennünket. Nem voltam sem finom, sem nőies, de annál határozottabban közöltem a fickóval, hogy akkor kérjük vissza a pénzünket, mert értesítettem a fogyasztóvédelmet is már, és ha délutánig nem kapunk arról telefonos visszajelzést, hogy valóban elindították a visszautalást, akkor a rendőrséget is fel fogjuk keresni.
Az egésznél csak az volt szörnyűbb, hogy a gyerekek is hallották a beszélgetések zömét. Így aztán oda volt a meglepetés. De még ez is hagyján.. csakhogy Rolandnak az egész karácsonya is majdnem odalett. Egyszer csak megállt előttem krokodilkönnyeket hullajtva, hogy akkor a Jézuska mégsem hoz semmit? Majdnem a szívem szakadt bele, hogy nem úgy zajlott ez, ahogy a többieknek, hogy ugyan tudják, de sosem beszéltünk erről. Mit volt mit tennem, megígértem neki, hogy elintézem, hogy legyen neki valami meglepetés.
Szombat délután meg kellett kockáztatnunk, hogy újra beruházunk az eredetileg tervezett ajándékokra, ezúttal máshol. Nem volt mire várni, az idő szorított. Sikerrel jártunk, estére már itt volt nálunk. (így kellett volna kezdeni)
Csak aztán úgy alakult, hogy minden, amit tőlünk kaptak már idő előtt le lett leplezve. Nem maradt meg a varázs. :( Ráadásul elkövettem azt a hibát is, hogy amit Erik a legjobban várt, másnak adtam, hogy adja oda Ő. És nem, nem tőle sajnálom a gyerek örömét, amit láthatott, hanem magamat sajnálom, amiért nem én okoztam. :)
Rolandnak azért volt egy kis meglepi a fa alatt, aminek örült is, de mégsem volt ez már az igazi.
Mindennek a tetejébe a húgoméktól kapott tablet pont háromnegyed órát működött tegnap este, majd örökre elhalálozott. Nem volt a legkellemesebb élmény ez sem.

Hát így... ezek is felejthetetlen élmények maradnak. Még ha nem is a kellemesebb fajtából.

2014. dec. 24.

Boldog Karácsonyt!


Ma még fáradtan, de azért jóleső fáradtsággal ülök itt. Így nincs is már energiám arra, hogy elmeséljem az idei, kissé kelekótya karácsonyunk történetét, de ami késik, nem múlik.
Kívánok mindenkinek nagyon szép napokat az ünnepekre, pihenjetek, töltődjetek fel Ti is. :)

2014. dec. 23.

Semmi vész

A maximailista énem turbófokozatra kapcsolt, és így aztán ma este fél tizenkettőre hat rúd bejgli került a tepsikbe, várakozva arra, hogy majd reggel megsüssem őket.
Várakozik még egy tepsi zserbó is, hogy csokit csináljak a tetejére. És van még terv, ami holnap délelőtt fog beteljesedni. Akkor majd elégedett leszek, mert pont úgy lesz, ahogy én akarom.
Amúgy meg gyakrabban kéne sütnöm. Lehetőleg jó sok kelt tésztát kéne csinálnom, mert nagyon jó volt ez nekem ma este, ahogy megdagasztottam, pihentettem, nyújtottam, tekertem. Volt benne valami nagyon megnyugtató, valami, amitől csupa jó érzés töltött el. Vagy csak simán azért, mert évek óta mindig ugyanígy telik a huszonharmadika estém, és az volt ennyire jó, hogy ebben semmi változás nem történt, még ha annyi minden másban is.
Holnap már itthon.. :) Sőt.. hétfőig munkára gondolni sem kell.

2014. dec. 22.

A helyzet fokozódik

A hangulatom hullámzó, a lelkem kicsit odavan, de azért nem vagyok nagyon nekikeseredve. Az majd holnap jön. Ma még csak tomboltam a tehetetlen dühtől, amiért mennem kellett még délutánra dolgozni, mikor nekem annyi dolgom lenne itthon. A hétvége nem sok mindenre volt elég, vagy legalábbis messze nem annyi mindenre, mint kellett volna.
Bevezetném, hogy legalább a nők decemberben kapjanak két hét extra szabadságot, hogy nyugodtan tudjanak készülni a karácsonyra. Simán elkélne szerintem ez az idő. Vannak egyéb korszakalkotó ötleteim is (hjajj, csak lenne az enyém a munkaügyi miniszteri tárca), de azt most nem mesélem el, mert már este hatkor is percenként ásítoztam, most meg már majdnem hat órával később van.
Holnap a huszonharmadik órába érkezünk. Se bejgli, se zserbó, se semmi... De innen szép nyerni. :) És mire való a huszonnegyedike délelőttje? Meg a holnap éjszaka?


2014. dec. 21.

Ő lett a kincs

Vagyis az x-faktor idei nyertese. Andi, aki kezdettől fogva a szívem csücske volt, akiről az első élő show után már meg voltam győződve, hogy meg fogja nyerni. (és nagyon csalódott lettem volna, ha nem így van)
Ahhoz továbbra sem értek, hogy kinek milyen hangja van. Én továbbra is úgy hallgatom ezeket a dalokat, hogy melyikek azok, amik jólesnek a fülemnek is, meg a lelkemnek is. Andiból mindig sugárzott valami, ami jó érzéseket keltett bennem. Hihetetlen energiával teli lány, és hihetetlen, hogy ennyire fiatalon is így tudja ezeket az energiákat jó dolgokra fordítani.
Erős és rendíthetetlen volt végig, csupa mosoly. Most, az utolsó percek már erősen meggyötörték. Aggódtam, nehogy élő adásban essen össze az izgalomtól, rossz volt nézni az arcát azokban az utolsó pillanatokban, mire végre elhangzott a neve.
Hihetetlen és csodálatos, hogy 15 évesen elérte, hogy megszerették az emberek. És szerették őt az elejétől fogva, ahogy én is, ebben biztos vagyok.
Kicsit elképzeltem, mit éreznék én most, szülőként, hiszen vele egyidős fiam van. El sem tudom képzelni ezt a fajta aggodalmat-büszkeséget-csodálatot, amit most ők érezhetnek. Biztosan csodálatos érzés.
Andiról pedig remélem hallunk még majd a jövőben is sokat, mert az ilyen emberekre nagyon nagy szükség van, mint amilyen ő is.

2014. dec. 20.

Vasárnap zárva

Van ez a vasárnapi zárvatartás mizéria. Amit úgyis el fognak fogadni, még majd akkor is, ha tényleg népszavazás lesz belőle, és esetlegesen az az istenadta nép majd úgy szavaz, hogy ők ezt nem szeretnék.
Én például vállalom, hogy úgy fogok szavazni, ha lesz rá lehetőségem. Teszem ezt úgy, hogy nálunk is vannak érintettek, akik vasárnap dolgozni járnak.
Mégis, úgy érzem, hogy ez elindítana egy olyan mértékű hanyatlást, amire nincs ez az ország felkészülve. Nem csak a kereskedelmi szektor bevételkiesésére gondolok, hanem arra is, ami majd mindezzel járni fog. Hosszútávon elbocsátásokat fog generálni, mert akárki akármit mond is, másképp kalkulálnak hat napos munkahéttel, mint hét napossal. Más létszámot igényel majd.
Egyébként is, a fejlesztések, beruházások szépen eltűnnek majd, nem épülnek új áruházak, nem épülnek majd új logisztikai központok, raktárak. (ez mondjuk nem a vasárnappal függ össze, hanem az új adózással) Márpedig ha nem lesznek ilyesmik, akkor nem teremtődnek munkahelyek. Ha pedig nem teremtődnek munkahelyek, akkor nemsokára kikerülhet egy olyan generáció az iskolapadokból, akik nem tudnak majd hova menni dolgozni, mert mi foglaljuk az álláshelyeket, akiknek még minimum harminc évet dolgoznunk kell, mire majd egyszer, esetleg abbahagyhatjuk. Ehhez szerintem elég a józan paraszti ész, hogy ezt belássa az ember. Minél kevesebb pénz van ebben a szektorban, ami szabadon mozgatható, annál kevesebb lesz a foglalkoztatott.
És a másik.. az ember egész héten rohan, dolgozik, a gyerekek négy óráig iskolában. Szombaton még simán esélyes egy-egy sportprogram, vagy bármilyen iskolai külön elfoglaltság. Vagy esetleg munka, amit ugye szombaton vígan lehet. Ha ruhát, cipőt kell venni a gyereknek, akkor azt legesélyesebben vasárnap tudjuk megtenni együtt. Vagy ha bármi olyanra van szüksége a családnak, amihez kellünk akár mindannyian. Ez a lehetőség eltűnik majd, így aztán még többet kell majd hétközben rohanni, és idegeskedni.
A harmadik pedig az, hogy senki ne szabja meg nekem, hogy mit csinálunk a családdal a szabadidőnkben. Ne tiltsa meg, hogy plázába menjek vásárolni, ha nekem épp akkor az a jó.

Szerintem a legideálisabb az lenne, ha inkább a dolgozói oldalról közelítenék meg, és esetleg még foglalkoztatást is generálnának azzal, hogy mondjuk lenne olyan, aki hétvégén dolgozna. (nem kell felszisszenni, igenis vannak olyan emberek, akik szeretnék ezt az opciót) Így mentesülhetnének azok, akik semmiképp nem szeretnék vállalni,és semmilyen következménnyel nem járna ez számukra.

Azért remélem a hétfői adásszünetről nincs szó.

2014. dec. 19.

Megtréfált

Szédülök a fáradtságtól, és alig bírom nyitva tartani a szememet. Alig várom már, hogy jövő hét kedd este legyen, mert az után olyan jó sok napig itthon leszünk. :)
Csak gyorsan elmesélem, hogy legkisebb kisfiam hogy megsz.vatott ma. Jövök haza, és ahogy nyitom a kaput, jön felém, a bal szemével szemmel láthatóan valami történt, és nincs is nyitva a szeme. Mire felocsúdtam, hogy akkor megkérdezem, mi törént, amikor közölte, hogy neki bizony behúztak Egyet. Ijedten faggatom azonnal, hogy de ki, és de miért, és de hogyan, amikor elnevette magát, hogy csak "sminkelte" a monoklit.
De rendesen behúzott vele a csőbe :D

2014. dec. 18.

Webáruház

Ha most komolyan belemennék abba a témába, hogy jelen pillanatban mit gondolok egy bizonyos webáruházról, és úgy általában a telefonos ügyfélszolgálatokról, akkor egészen biztosan innen mennék holnap reggel dolgozni. Három teljes órám ment rá, hogy próbáljam kideríteni, mégis hol van már az a két termék, amit még december 9-én rendeltünk meg, és fizettünk ki, de nem jártam sikerrel. A türelmem ellenben teljesen elfogyott, a vérnyomásom hatszáz fölött is járhatott már, amikor végül kénytelen voltam felhagyni a telefonálgatással, mert az ügyintézők hazamentek.
Két órán belül két ügyintéző kétféle történettel állt elő. Az egyetlen közös pont az volt ebben, hogy mindketten a harmadik felet hibáztatták, akik történetesen a futárcég. A futárcéggel többször is voltunk kapcsolatban az elmúlt hetekben, hibátlanul teljesítettek mindig, nincs okom kételkedni bennük. Ellentétben ezzel a webáruházzal. Mert azt gondolom, valaki hazudik. Nem értem, hogy miért. Semmi probléma nem lett volna, ha mégsem tudják szállítani a megrendelt terméket (dacára annak, hogy még ma is az látszik, hogy raktáron van), és jelzik. Esetleg felajánlanak helyette egy másikat. Vagy hogy visszautalják az árát. De nem. Én telefonálgatok órákat, és engem vezetnek meg még mindig.
Egy biztos. Először és utoljára álltunk kapcsolatban. Csak már lenne múlt idő az egész...

2014. dec. 17.

E-napló

Van az a helyzet, amikor úgy érzem, hogy kettétépik a lelkemet. Ilyen volt ez ma délután is. Ott álltam (ültem) bénultan, és tudtam, hogy a legbölcsebbet akkor teszem, ha hallgatok. Így aztán hallgattam. De azóta meg az marcangolja a lelkemet, hogy most mindketten azt érzik, hogy nem álltam melléjük, és hogy ez milyen már. Mondjuk jól érzik, mert egyik mellé sem tudnék most sem odaállni teljes hittel, mert mindenkinek igaza van, és mégsincs igaza senkinek.
A sztori igen egyszerű, mondhatni banális és béna is. Megnézte ma délután Balázs az e-naplót. Csak Patriknak van ilyenje, így aztán róla lesz szó. Múlt héten néztem, akkor még tuti, hogy nem volt ott, ami most. Van egy egyes, és egy kettes matekból. De ami a pláne, amikor Balázs felbőszülten megkérdezte, hogy "Ez mi?" akkor a "gyerek" elég határozottan kijelentette, hogy nem tudja. Halvány fogalma sincs. Mert ők október óta nem írtak dogát. Az egyes november 27-i dátummal van ott, a kettes maival. (ami több, mint érdekes, mert ugye.. hétfő óta az iskola környékén sem volt, hétfőn meg a matektanár volt beteg) Az, hogy nem tudja, még olaj volt a tűzre az egyébként is ideges Apának, így aztán mindenféle szankciót vezetett be rögtön és azon nyomban.
Én csak magamban sóhajtoztam, és morogtam, ez már az a pont volt, ahol bölcsebb volt a hallgatás. Nem is tudom, mit gondolok úgy egyébként sem. Tudom, hogy Patrik az a gyerekünk, aki nem hazudik ezügyben. Ha azt mondja, hogy nem tudja, én hiszek neki. De azt is tudom, hogy ez az egész sztori egy tizenöt éves kamasz esetében az a sántítós sztori.
Ráadásul.. régóta tudom én, hogy Patrik és a matek messze vannak egymástól. A matekon belül még a geometria meg aztán főleg. Így aztán vele kapcsolatban a matek tantárgyat kiiktattam a fontos dolgok közül. Jó, hát azért egy hármast összehozhatna belőle.
Na mindegy. Majd kiderítjük mi ez a két jegy. Meg hogy hogy is lehet kijavítani.

2014. dec. 16.

Bevallom

Kicsit gyerekes vagyok, tudom, de be kell vallanom, hogy annyira irigylem most épp Patrik fiamat. Nem a hasfájását, meg a fejfájását, hanem hogy részéről az idénre le van tudva mindenféle kötelezettség, és kedvére pihenhet, amennyit csak akar. Ezt a részt én is el bírnám viselni. De azért óvatosan mondom ezt, nehogy ledöntsön a lábamról valami kóbor nyavalya, mert annak azért nem örülnék.
Egyébként bevallom azt is, hogy kicsit vajszívűnek bizonyultam ma reggel, amikor Patrik hat óra tíz perckor azzal hívott fel, hogy mit csináljon, mert még mindig nagyon fáj a hasa, és alig aludt, és fáradt, és a feje is fáj. Mire én alig másfél másodpercnyi gondolkodás után azt mondtam, hogy hát akkor maradjon otthon, és délelőtt menjen el az orvoshoz. Lehet, hogy keménynek kellett volna lenni, és ráparancsolni, hogy menjen csak a suliba, mert ez már aztán gimnázium, és itt nincs lazulás.. de így a téli szünet küszöbén nem voltam kemény. Főleg, mert ugyanennek a gyereknek az őszi szünete is el lett rontva egy betegséggel. Így talán van esélye a téli szünetig kiheverni.

És azt is bevallom, hogy ma sok-sok heti masszírozás, kimozgatás, és mindenféle köpölyözés eredményeképp végre sikerült szétroppantani azt az irdatlan méretű csomót. (a nagyobbat, ahogy én érzem) Csak most érzem mennyiféle korlátot okozott nekem, amikor eltelt már úgy pár óra, hogy gond nélkül tudom a bal kezemet akármeddig felemelve tartani. Tudtam én, hogy megéri az összes belefektetett idő, energia és pénz. Jövő ilyenkorra olyan laza izmaim lesznek, hogy csodájára jártok majd. :P

2014. dec. 15.

Mi lesz?

Hogy mi lesz, azt nem tudom. Mert napról napra sem úgy mennek a dolgok, ahogy én azt eltervezem, valahogy mindig másképp alakul, és nem marad idő semmire. Pedig vannak pillanatok, amikor meg egyszerűen megáll az idő. Hol azért, mert úgy találja magát az ember, hogy kicsit visszament az időben, és megint ott ülnek kettesben, és esznek, és beszélgetnek. (amúgy igen, ezért is jó ilyen fiatalon szülni, mert amikor már elég nagyok a gyerekek ahhoz, hogy ne akarjanak mindig velünk jönni, még mindig elég fiatalok vagyunk ahhoz, hogy szeressünk kettesben lenni) Ez majd megint jó lesz pár napig töltődésnek, jól fog esni rágondolni.
De aztán még ugyanezen a napon azért áll az idő, mert aggódás van. Mert a vérnyomásmérő kicsit sokat mért, és mert szédül, és sápadt, és nagyon nem önmaga. Sejtem, hogy széthajtotta magát az elmúlt hetekben, és amikor épp nem dolgozott, akkor itthon volt tennivaló bőven. (és innen kiderül, hogy nem Patrikról van szó, bár.. ő sem volt ma túl jól) A munka folyamatos stresszforrás, mert emberekkel kell együtt dolgozni, akik szintén fáradtak, frusztráltak, millió dolog vár(na) rájuk otthon is. Ezek a negatív energiák pedig összecsapnak, és jól érzik magukat együtt. Csak épp vannak, akiket kicsinál.
Nekünk is van még tennivalónk addig, amíg majd elérkezik a jól megérdemelt pihenés. Még nem tudom, hogy kivitelezhető lesz e mindaz, amit elterveztem. Még kicsit stresszelek, és agyalok, és próbálom szervezni. De egyre inkább úgy vagyok vele, hogy nem is érdekes semmi külsőség.. a lényeg, hogy legyünk együtt, és tudjunk örülni is.

2014. dec. 14.

Cipőcsere

Alapállapotban naivan optimista, és igazán emberszerető vagyok. Ebből az állapotomból ugyan ki tudnak billenteni, de még olyankor is eleinte próbálom mentegetni az illetőt, mert nem akarom elhinni, hogy ő meg esetleg alapállapotban pesszimista és emberutáló. Pedig valószínűleg vannak ilyenek. Mint például az a hölgy is, akihez ma volt szerencsém az ország legnagyobb sportáruházában, ahova egy cipőt vittem vissza. Majdnem napra pontosan kettő hónapja vettük Rolandnak, sajátmárkás túracipőjük, amivel amúgy elégedettek szoktunk lenni. Mindenkinek ilyen van különböző méretekben, és jól bírja a strapát, árban is abszolút elérhető. Namost.. Roland fiunk éppen két hónapos cipője az orr részénél megadta magát, és lett rajta egy lyuk. Én meg gondoltam, hogy najó, hát amúgy is van ma arrafelé dolgunk, meg hát mégsem egy fél éve hordott és agyonstrapált cipőről beszélünk, akkor nosza, vigyük vissza. (már csak azért is, mert amúgy egy év jótállás van rá)
A hölgy aki szemrevételezni jött a cipőt, már első pillantásával ölni tudott volna. Értem én, hogy ezüstvasárnap, meg tömeg, de hát..
-Mire használták a cipőt?- kérdi
-Mire? Hát gyalogolt benne.. -felelem, bár késztetést éreztem, hogy azt mondjam, csirkét keltettünk benne
-Ez a cipő nem alkalmas folyamatos használatra, hanem alkalmankénti kirándulásra csak. - válaszol kajánul
Én egy-két percig állok döbbenten, hogy hogyhogy nem alkalmas folyamatos használatra, amikor tudom, hogy a polcon a kis cimkén az volt kiírva, hogy "strapabíró". Azt nem mondták, hogy a strapát nem bírja, csak néha. (de mondjuk látszik rajta jól)
Látja, hogy most akkor engem letaglózott, folytatja:
-Emiatt nem is tudom visszavenni, és legközelebb a rendeltetésének megfelelően kell használni.
Azért eddigre visszatér a lélekjelenlétem, és én is megszólalok:
-Nézze, még ha ez így is van, ahogy Ön mondja, akkor is egy két hónappal ezelőtt vásárolt cipőről beszélünk. Aminek nem szabadna így kinéznie, akárhányszor hordta is. Ugye azért ebben egyetértünk?
Nem tud mit mondani, csak közli, hogy "kereskedelmi gesztusként" visszaveszi a cipőt, de most utoljára, és soha többet..
Nem tudok örülni a gesztusnak, mert valami olyasmi, aminél őszintébb lett volna, ha odavágja, amit gondol, hogy "nesze, paraszt".
Azért vettem helyette egy másik, magas szárú sajátmárkásat. És nem mulasztottam el megkérdezni a kasszánál, hogy "szabad e a cipőben minden nap járni?" Azt mondták, szabad, persze.
Kíváncsi leszek rá.. ;)

2014. dec. 13.

Money, money

Úgy gondoltam, hogy ma este majd itt szépen kidohogom magam a vélt és nem is igazán valós problémámról, és akkor majd az jó lesz nekem. Közben a "probléma" úgy tűnik, mégis megoldódott a dohogás nélkül is, de azért elmesélem. Már csak azért is, hogy lássátok, mekkora hülye is tudok lenni.
Van nekünk ugye a közös bankszámlánk. Amire érkezik a fizetésünk, (és nem, nem egyben utalnak, mint ahogy azt sokan hitték már, hanem külön-külön kapjuk meg, csak ugyanoda érkezik) és a családi pótlék is. Ebből gazdálkodunk. Én nem kapok értesítéseket a mindenféle tranzakciókról, csak Balázs, és ez az év nagyon nagy részében jól van így. Mert kettőnk közül én vagyok az, aki, ha tudja, hogy még következő fizetésig mondjuk elkölthet negyvenezer forintot, és már csak három nap van addig hátra, akkor mindenképp késztetést éreznék arra, hogy legalább harmincat elköltsek. Azzal a felkiáltással, hogy "dehát nem ezért dolgozunk, hogy ilyeneket is lehessen venni?"Szóval jól van az úgy, hogy nem tudom az egyenlegünket, mert nem költök feleslegesen. Nem kell elszámolnom így sem, hogy mit miért veszek, bár néha kapok egy két csúnyább pillantást azokon a napokon, amikor a megszokottnak a kétszeresét is elköltöm.
Na de most, hogy karácsony közeleg, és én mindenáron késztetést érzek rá, hogy a gyerekeknek is, és Balázsnak is nagyon nagy örömet szerezzek, akkor bizony bánom, hogy nincsen nekem külön bankszámlám. Mert bizony mondom, hogy én most nem haboznék az utolsó fillérig elkölteni, és megvenni nekik minden titkos vágyukat. Eriknek is, és Rolinak is mindent, ami az elmúlt héten eszükbe jutott. És Balázsnak.. mert tulajdonképpen miatta indult az egész vezérhangya a fejemben... hát neki is megvenném azt a hónapok óta dédelgetett vágyát szemrebbenés nélkül. Amikor örömöt akarok szerezni valakinek, a legkevésbé sem érdekel, hogy mennyibe kerül akkor, ha épp van annyi pénzem.
Gondolom azért jobb ez így, hogy még ilyenkor is van itt mellettem valaki, aki racionálisan gondolkodik, és két lábbal áll a földön. Pedig a a napokban néha "utáltam" ezért a tulajdonságáért, amikor hiába győzködtem. :)

2014. dec. 12.

Ha én..

Ha igazán igazi nagyon nagy betűs anya lennék, akkor most, hogy már hazajöttem a munkából, és vacsoráztam, meg meg is fürödtem először nekiállnék bepakolni a mosogatógépet, aztán összesöpörnék, bekészíteném a mosógépet is. Majd mindezek után nem feküdnék le elégedetten, hanem fognám magam, és horgolnék-varrnék-kötnék egy pár csodás izécskét a holnapi Luca napi vásárra az iskolába. Vagy akár süthetnék is, vagy akármi. A lényeg az lenne, hogy kettővel maradék nélkül osztható legyen, merthogy holnap majd kettő gyereket fog érinteni ez a Luca napi dolog.
Gondolom ha igazán igazi nagyon nagy betűs anya lennék, akkor mindezt gond nélkül abszolválnám is, sőt, már munka előtt is erre készültem volna.
A helyzet az, hogy igazán igazi vagyok, de igazán el is vagyok fáradva, így most én csak kisbetűs anyaként gondolhatok magamra, mert annyival elintéztem a Luca napi vásárt, hogy küldtem ketchupot és mustárt az egyik gyerekkel a hot doghoz, amit majd készítenek. És küldök holnap reggel lekvárt a másik gyerekkel, akik majd goffrit sütnek.
Azt nem mondom, hogy nincs bűntudatom egy kicsit, hogy nincs semmi, amit a fiúk vihetnének büszkén, és mondhatnák az ámuldozó tekintetű anyukáknak, hogy az én anyukám csinálta, de annyira azért nincs, hogy emiatt majd álmatlanul forgolódjak. Ez utóbbi már csak azért sem lenne így, mert igen komoly alváshiányom van már megint, és ki tudja, mikorra fogom tudni behozni az alvás-lemaradásomat, így minden erre kínálkozó alkalmat megragadok.
Olyannyira, hogy sem a mosogatógép nem lesz ma már beindítva, sem a mosógép nem lesz bekészítve. És söpörni sem fogok.

2014. dec. 11.

Mit is..

Mit is tudnék mesélni még ilyenkor, mikor nyolc perc múlva már holnap lesz? Nem nagyon tudom, hova rohan örökké az idő, az elmúlt napokban még a megszokottnál is jobban, de nincs mit tenni mást, mint elfogadni, hogy most épp ez van. Próbálom lassítani, vagy legalább jobban kihasználni, de nem mindig sikerül.
A hétvége sem lesz az a pihentető valami, de ezzel azt hiszem, jó sokan leszünk így karácsony előtt. Szombaton ráadásul suli is van a két kicsinek, és persze, menni akarnak, mert amúgy tanítás az nem lesz, csak a Luca napi vásár. Vasárnap pedig, ahogy azt ma este Erik (akire a héten csak úgy lehet gondolni, hogy Erik, a lenyűgöző) bejelentette reggel a templomba kell menni. Mert Erik gyújtja majd az adventi gyertyát. Nem is értem, hogyhogy, de azért örülök neki.

2014. dec. 10.

Mennyi jó

Egy őrült rohanás volt a mai délelőtt, mégis minden perce megmosolyogtatott délután. Mert annyira jó volt megint kettesben menni vásárolni, és kiválasztani a fiúknak az új számítógépasztalt (még akkor is, ha szigorúan nem nézhettem meg semmi mást sem :P), és aztán kettesben ebédelni a Burger Kingben annál az asztalnál, ahol nemrég öten ettünk. Tudtam, hogy minden percünk meg van már számlálva, és épphogy hazaérünk, nekem már készülődnöm is kell gőzerővel a munkába, mégsem ezen bánkódtam, hanem élveztem az épp meglévő időt, és raktároztam magamban azt a sok-sok jó érzést, amit nem is tudok elmesélni, mert ahhoz túl összetett.
Aztán este arra jöttem haza, hogy az új asztal összeszerelve a helyén, és minden ki van takarítva körülötte. Felporszívózva, felmosva, összeszedve a szemét, kiürítve az összes újságtartó (nem gondolok rá, hogy mi mindent dobhattak ki, amit én még raktározni akartam).
Annyira jó érzés volt, ahogy mesélte Balázs is, hogy Erik segített neki, aztán ahogy Erik szinte percre pontosan elmesélte, hogy mikor hol tartottak.... Amúgy is Erikkel kapcsolatban épp ezt ecseteltem ma Balázsnak, hogy mennyire imádom, hogy ilyen, amilyen. Egy nagy, hisztis macsó, akinek mégis akkor szíve és lelke van, hogy sokan fogják még ezért irigyelni. :)
És az is végtelenül jó érzés, amikor az ember levelet kap a gyereke iskolájából, és a levélben a két nyelvtanára ír róla. A német tanár szerint munkája és szorgalma az elvárásoknak megfelelő, az angol tanár pedig a "megállapodás szerint a február 14-i B2 komplex TELC nyelvvizsgára készül vele". Elégedettek vele ők is, mi is. :)  Egyébként a nyelvvizsga megállapodás a gyerek és a tanára között jött létre. Nekem vannak félelemeim ezzel kapcsolatban, amit Patrik egy legyintéssel elintézett, így aztán úgy döntöttem, hiszek nekik. :) (és persze majd drukkolok a megfelelő időben)

2014. dec. 9.

Advent idején

Ma voltam masszíroztatni a hátamat, meg a talpaimat. A mai alkalom már legalább a negyedik olyan volt, amikor elhangzott M. szájából, hogy "úgyis advent van/lesz, ilyenkor le kell végre tenni minden terhet, sérelmet, hogy majd mire karácsony lesz, tényleg ünnepelni tudj." Jó sokszor hallottam tőle az elmúlt hetekben, és néha még magamban mosolyogtam is rajta. De amúgy tudom, hogy igaza van, és éppen ma meg is világosodtam ebben a gondolatban. Már nem ott, amikor még éppen azon ügyködött, hogy kimasszírozza azt az őrült nagy csomót a bal lapockám környékéről, vagy épp a talpam közepéből. Hanem sokkal később, már amikor dolgozni voltam.
Vannak dolgok, amikkel küszködök már régóta. Nincs rá megoldás, vagy legalábbis én nem találtam még rá. De ettől még persze agyalok rajta, mert szeretném, ha másképp lenne, és szeretném, ha úgy lenne, mint régen. Nem feltétlenül baj, hogy vágyom olyan dolgokra, amik régen voltak, de el kell fogadnom, hogy annyi minden változott körülöttem, és tulajdonképpen én magam is annyit változtam, hogy valószínűleg nem maradhattak úgy azok a dolgok sem. Persze, hiányoznak azok az órákig is eltartó telefonbeszélgetések. Hiányoznak a barátaim, akikkel nemhogy negyedannyi, de még tizedannyi időt sem vagyok képes foglalkozni, mint régen.
Szégyellem magam miatta, hogy pont ők azok, akik megsínylették ezt a nagy változást, ami bekövetkezett az életemben, akik pedig mindig, minden helyzetben tartották bennem a lelket, bátorítottak, meghallgattak, velem sírtak, vagy épp "jól hanyattlökték az egomat", ha a szükség úgy hozta.
Senkivel nem vagyok képes olyan minőségi időt eltölteni, amilyet szeretnék, és nem tudok már úgy sem beszélgetni, sem írni, ahogy régen. Szeretném a kettőt összhangba hozni, de minden erőfeszítésem kudarcot vallott. Nem jó a megközelítése a dolgoknak, mert valószínűleg nem is megoldást kell találnom, hanem simán csak az új felállásba kell beleillesztenem ezeket a hiányzó dolgokat.
Végiggondoltam ma többször, többféle megközelítésben. Tudom, hol hibáztam, és épp azon vagyok, hogy ezt megbocsássam magamnak. Amikor ezzel megvagyok majd, akkor következhet az a rész, amikor majd újra kezdhetem elölről. :)

2014. dec. 8.

Hajjajj

Ma délután épp munka közben szembesítettem magam azzal, hogy nemhogy bőven van még mindenre idő karácsonyig, sokkal inkább az van, hogy semmire nincs idő már addig. Ott és akkor, abban a pillanatban, amikor egyébként épp rovarirtó szereket számoltam, jött az a lesújtó gondolat, hogy már csak két hétig van iskola. Ami ugye azt jelenti, hogy vészesen közeleg az időpont. Tényleg nem akarok nagy feneket keríteni semminek, de mégis van egy minimum-szint, amit kitűztem magamnak. Most meg még az is veszélyben van egy kicsit. Akkor talán működne, ha holnaptól minden nap szigorú időbeosztás szerint élnék, és gyakorlatilag percre pontosan beosztanám minden időmet, amit itthon töltök, és alvásra nem szánnék csak napi három-négy órát. Na de ennyire azért én sem vagyok hülye, úgyhogy majd holnap rangsorolom a dolgokat.
Ma már azért nem, mert mire egyáltalán eljutnék odáig, hogy eldöntsem, miket is kell rangsorolni, úgyis holnap lenne. Pont három perc van még addig. És ma még megszavaztam magamnak kb. hat órányi alvást.

2014. dec. 7.

Sablonos

Muszáj volt lecserélnem ma azt a hóemberes sablont. Mert a hóember nagyon tetszett, de semmi más nem volt igazán az enyém abban a ruhában. A betűtípust meg kifejezetten utáltam, amivel írt, úgyhogy már a második vele töltött napon elhatároztam, hogy mennie kell. Ezen is van még mit csiszolgatni, talán karácsonyig sikerül "gatyába ráznom", de sokkal jobban illik hozzám, és sokkal jobban tetszik is. A sablon meg maga a blogger, vagy mi.. Bár ez utóbbit én magam sem gondolom komolyan, főleg, mert az olvasók zöme telefonról olvas, amin meg aztán semmi sallang nem látszik. (általában)
A vasárnap egy picivel tevékenyebb volt azért, mint a szombat, de azért lett volna még mit csinálni. De legalább a hajam be van festve, és újra eltűnt a csúnya ősz hajam.

2014. dec. 6.

Szombatok

Újabban minden szombatom elmegy a nagy semmire. És minden szombat este bánom ezt. Persze, akkor már késő. Igaz, napközben is folyton mentegetőzöm még magam előtt is, amiért nem azt csinálom, amit lát a szemem, hogy kéne, hanem fogom magam,és lefekszem. Tudom, hogy nem lustaság ez, hanem igazi fáradtság, mert most aztán már igazán év vége van, és az egész év elég fárasztó volt ahhoz minden szempontból, hogy teljesen kitikkadjak az utolsó hónapra. Mégis, minden szombat este körülnézek, és megállapítom, hogy mik azok, amikkel ma haladhattam volna, ha nem fekszem le. És ilyenkor mindig elhatározom, hogy majd vasárnap azért pótolok belőle valamennyit. Ami aztán vagy sikerül, vagy nem.

Egyébként meg szomorú vagyok, mert ma este kiesett a Spoon az X-faktorból, és én nagyon szerettem őket.

2014. dec. 5.

Kell még?

Azt mondják, amikor Anya lesz az ember, akkor egyszer s mindenkorra levetkőzi magáról az összes önös gondolatát, és onnantól kezdve az első, a második, és a harmadik gondolat is a gyermeké, és csak sokkal-sokkal utána következik saját maga.
Én ezzel egy percet nem vitáznék, bár újabban már elő-előtör belőlem az önző gén, és amikor se türelmem, se kedvem, akkor ezt úgy, ahogy van, meg is mondom nekik. Hol kedvesen-szelíden, kérlelőn, hol pedig rondán odamorogva. Hogy jól van e így, nem számít. Mert nincs kinek megfelelnem, mint nekik és magamnak. És az, hogy mennyire jól vagy rosszul csinálom, majd úgyis csak sok év múlva derül ki (addigra meg már mindegy lesz).
Van ez a Mikulás-Jézuska dolog. Nálunk kezdettől fogva működött, varázsoltunk, várakoztunk, titkolóztunk. És tart ez a mai napig. Tudom, hogy tudják. Azt is, hogy mi vesszük az ajándékot, és minden mást is. Sosem hangzott el ez a számból, és bevallom, annyira szeretném, ha ez a varázslat sokáig tartana, hogy még most sem vitt rá a lélek, hogy rábólintsak, amikor valami ilyesmiről volt szó. Patrik szerintem a maga bölcsességével felfogta, anélkül, hogy beszéltünk volna erről, hogy az öccsei annyira akarnak hinni ebben az egészben, hogy jobb ez így mindenkinek. Erik bámulatos számomra, mert többször is elmondja, hogy mit vegyek neki majd karácsonyra, ugyanakkor nagyon vágyik arra, hogy azt tapasztalhassa, hogy tényleg az lesz a fa alatt, vagy jelen esetben az ablakban, amit kért. És teszteli is a dolgot, mert az utolsó pillanatban még van egy nagy vágy, amit de jó lenne megkapni. Roland pedig.. hát ő még annyira.. hogy levelet írt ismét. Finnül. :) És ő ma már pörgött ezerrel, és izgatott, és még pontokat ragasztgatott este hétkor, hogy hátha meglesz a rubik kocka, és ha már a Mikulás nem is, majd a Jézuska meghozza neki.
Én pedig.. hagyom. Majd amikor már nem akarják, azt is tudni fogjuk, mert tudatni fogják biztosan. Most még minden jel arra utal, hogy kell az nekik, hogy én most be kell, hogy kapcsoljam az időmegállító gépet, és varázsolnom kell valamit reggelre. Lehetőleg olyat, amitől majd csillognak és ragyognak a szemek. Titokban pedig azon mosolygok, hogy még ez a nagy kamasz is így fog járni...

kép forrása: pinterest

2014. dec. 4.

Ha

Ha éppen tele van a hócipőd úgy majdnem mindennel, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy megszöksz egy-két órára a férjeddel. Nem kell semmi extra különleges dolog ahhoz, hogy ki tudj kapcsolódni, simán elég az is hozzá, ha végre megveszed, amit már hetek óta tervezgetsz, aztán esztek valamit egy étkezdében. Nem nagy dolog, de határozottan jót tesz.
Az meg, hogy emiatt a szökés miatt este nyolckor még teregettem, és most is már rég ágyban lenne a helyem, csak egy kis apróság. Ami majd reggel fog igazán rosszul esni, de sebaj.. holnap már péntek. :)
(és mindennek ellenére a fejem még mindig fáj)

2014. dec. 3.

Pont így


Ma már többedszerre tér vissza ez a fajta fejfájás. Most leginkább már csak arra vágyom, hogy letehessem a fejem a párnára. Szigorúan nem a fájós felére. Még akkor sem, ha állítólag azon a felemen horkolok. Ami amúgy ki van zárva. Nem horkolok.

2014. dec. 2.

És csak esik

Nem tudom mi van a levegőben, de úgy érzem, hogy ez a hét már ezer éve tart, és pont annyira vagyok fáradt, nyűgös és türelmetlen, mintha már csütörtök lenne. Biztos nem tesz jót a hangulatomnak és a közérzetemnek ez az egész napos (napok óta tartó) eső, meg ez a sötétség, ami még napközben is van. Nem mintha lehetne ezzel kezdeni bármit is, mert csak annyi a teendő, hogy várjam, hogy majd lesz itt még napsütés.
Egyébként múlt héten még azt gondoltam, hogy milyen nagyon jól állok a Mikulás miatt. Most meg rájöttem, hogy egyáltalán nem, mert azt ugyan tudom, hogy mit kapnak, de azt még nem, hogy mikor fogjuk beszerezni. Arra már nincs idő, hogy megrendeljem online (és micsoda hülye vagyok, hetekkel ezelőtt megtehettem volna már), így muszáj lesz személyesen. A helyzetet bonyolítja, hogy majd csak holnap délután fogom megtudni, hogy hogy is kell mennem csütörtökön és pénteken dolgozni. Meg még az is, hogy Patrik szombaton egész napra elpályázik Bécsbe. Jó, mondjuk őt érdekli a legkevésbé már ez a Mikulásosdi, bár annak, amit kapni fog, azért nagyon fog örülni. ;) Igaz, az adventi naptárról is azt gondoltam, hogy nem fogja már érdekelni őket, pedig dehogynem. :)
Ez a varázslata ennek a várakozásnak, hogy előjönnek belőlünk ezek a gyerekként átélt izgalmak és vágyak, és pont úgy tudunk örülni, mint akkor.

2014. dec. 1.

A hatodik

Hát eljött a nap.Tervezgettem már.. először a 30. szülinapomra akartam meglepni magam egy blogoldallal, aztán gondoltam, hogy abból az alkalomból, mikor a legkisebb gyerekem is ovis lett. Aztán egyikből sem lett semmi. A következő verzió az volt, mikor egy hónappal ezelőtt dolgozni kezdtem. Aztán sodródtam az eseményekkel, megint nem maradt rá idő.Most akkor mégis. Mondhatni tökéletes az időpont. December elseje van.Tökéletes az újrakezdésre, hogy élhetővé tegyem az életem. Tökéletes arra, hogy elkezdjek valamit, amit eddig nem csináltam.A december egyébként is különleges helyet foglal a szívemben, mint még rajtam kívül olyan sok embernek. Ünneplőbe öltözik minden, van valami különleges hangulata ilyenkor mindennek.Ez a december más lesz, mint a többi. Másnak kell lennie. Különlegesebb lesz minden eddiginél, mert most aztán elhatároztam, tényleg megtalálom magam, és a következő év már nem örökösen arról szól, hogy mit kéne másképp..

Így kezdődött. Pontosan hat évvel ezelőtt. Emlékszem annak a napnak a hangulatára, és arra a szörnyű kétségbeesésre, amit akkor éreztem. Az nem sikerült maradéktalanul azóta sem, hogy ne arról szóljon örökösen minden, hogy mit kéne másképp, de azt hiszem, ez alatt a hat év alatt rengeteget fejlődtem. Néha sikerült hátrafelé is, de azért zömmel mégis jó irányba haladtam.
A sors most, hat évvel, 1887 bejegyzéssel később különös ajándékkal kárpótolt. Éppen ma tudtam meg, hogy az idén én is leszek olyan szerencsés, hogy kaphatok tizenharmadik havi fizetést. :) Sok-sok évig vágytam vissza, és sok-sok évig voltam egészen biztos benne, hogy vissza fogok kerülni, és ez maradéktalanul teljesült. Ráadásul.. hiába van nekem tizenhat éve munkaviszonyom, még sohasem kaptam ilyen bónuszt. Úgyhogy ez most dupla öröm.

 Az igazság az, hogy akkor is blogolnék, ha senki nem olvasná, csak akkor azt úgy hívnák, hogy naplót írok. :) De az igazság az, hogy sokkal jobb blogolni, mint naplót írni, úgyhogy biztosan folytatom tovább. Egyelőre a hetedik szülinapig biztos.. aztán majd utána jön, ami jön (talán a nyolcadik?).
Köszönöm, hogy nap mint nap erre jártok, nélkületek sokkal kevesebbet fejlődtem volna, és sokkal rögösebb lett volna az utam.