2014. dec. 18.

Webáruház

Ha most komolyan belemennék abba a témába, hogy jelen pillanatban mit gondolok egy bizonyos webáruházról, és úgy általában a telefonos ügyfélszolgálatokról, akkor egészen biztosan innen mennék holnap reggel dolgozni. Három teljes órám ment rá, hogy próbáljam kideríteni, mégis hol van már az a két termék, amit még december 9-én rendeltünk meg, és fizettünk ki, de nem jártam sikerrel. A türelmem ellenben teljesen elfogyott, a vérnyomásom hatszáz fölött is járhatott már, amikor végül kénytelen voltam felhagyni a telefonálgatással, mert az ügyintézők hazamentek.
Két órán belül két ügyintéző kétféle történettel állt elő. Az egyetlen közös pont az volt ebben, hogy mindketten a harmadik felet hibáztatták, akik történetesen a futárcég. A futárcéggel többször is voltunk kapcsolatban az elmúlt hetekben, hibátlanul teljesítettek mindig, nincs okom kételkedni bennük. Ellentétben ezzel a webáruházzal. Mert azt gondolom, valaki hazudik. Nem értem, hogy miért. Semmi probléma nem lett volna, ha mégsem tudják szállítani a megrendelt terméket (dacára annak, hogy még ma is az látszik, hogy raktáron van), és jelzik. Esetleg felajánlanak helyette egy másikat. Vagy hogy visszautalják az árát. De nem. Én telefonálgatok órákat, és engem vezetnek meg még mindig.
Egy biztos. Először és utoljára álltunk kapcsolatban. Csak már lenne múlt idő az egész...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése