2014. dec. 30.

Nem értem

Én ma teljesen ledöbbentem, és elképedtem, és úgy is maradtam. Ráadásul nem is értem. Pedig biztos van rá magyarázat, csak nekem magas ez az egész.
Ti tudtátok, hogy ez a hét 2015 első hete? Engem ma szembesítettek ezzel, és mikor tiltakoztam, akkor mondták a telefon másik végén, hogy de, nézzem csak meg a naptárban. És tényleg az van benne.
De akkor most mi van ezzel a három nappal, ami még a tavalyi évhez tartozik? Hogy kerül ide a következő év első hetére? Hogyan lehet valami, ami még tavalyi már idei is? Ez nekem annyira fura, hogy azóta sem vagyok képes felfogni.
Az a magyarázat a leghelytállóbb, hogy mivel ezen a héten van január elseje, így ez az első hét. De mégsem értem. Amúgy gondolom sokszor volt már ilyen, csak még eddig sohasem tűnt fel. Vagy nem tudom.


Nemsokára kezdődnek az "idén utoljára" kezdetű dolgok, hogy aztán majd folytatódhassanak az "idén még nem is..." kezdetűekkel.
De addig én holnap az idén utoljára még elmegyek dolgozni. ;) :D

2 megjegyzés:

  1. A január elseje csalós, ne bízz benne! :-)
    Az igazi barátodat úgy hívják: csütörtök, mivel ő a hét középső napja, ő dönt.
    Amelyik évbe a hét nagyobbik része esik, ahhoz tartozik az egész.
    Nézd vissza az elmúlt 5-6 évet és rögtön látni fogod.

    VálaszTörlés
  2. Dius, most vagyok gép előtt, most kívánok. Boldog új évet nektek! Sok pihenéssel, lazulással, továbbra is jó munkával, srácoknak jó eredményeket!

    VálaszTörlés