2014. dec. 8.

Hajjajj

Ma délután épp munka közben szembesítettem magam azzal, hogy nemhogy bőven van még mindenre idő karácsonyig, sokkal inkább az van, hogy semmire nincs idő már addig. Ott és akkor, abban a pillanatban, amikor egyébként épp rovarirtó szereket számoltam, jött az a lesújtó gondolat, hogy már csak két hétig van iskola. Ami ugye azt jelenti, hogy vészesen közeleg az időpont. Tényleg nem akarok nagy feneket keríteni semminek, de mégis van egy minimum-szint, amit kitűztem magamnak. Most meg még az is veszélyben van egy kicsit. Akkor talán működne, ha holnaptól minden nap szigorú időbeosztás szerint élnék, és gyakorlatilag percre pontosan beosztanám minden időmet, amit itthon töltök, és alvásra nem szánnék csak napi három-négy órát. Na de ennyire azért én sem vagyok hülye, úgyhogy majd holnap rangsorolom a dolgokat.
Ma már azért nem, mert mire egyáltalán eljutnék odáig, hogy eldöntsem, miket is kell rangsorolni, úgyis holnap lenne. Pont három perc van még addig. És ma még megszavaztam magamnak kb. hat órányi alvást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése