2014. dec. 1.

A hatodik

Hát eljött a nap.Tervezgettem már.. először a 30. szülinapomra akartam meglepni magam egy blogoldallal, aztán gondoltam, hogy abból az alkalomból, mikor a legkisebb gyerekem is ovis lett. Aztán egyikből sem lett semmi. A következő verzió az volt, mikor egy hónappal ezelőtt dolgozni kezdtem. Aztán sodródtam az eseményekkel, megint nem maradt rá idő.Most akkor mégis. Mondhatni tökéletes az időpont. December elseje van.Tökéletes az újrakezdésre, hogy élhetővé tegyem az életem. Tökéletes arra, hogy elkezdjek valamit, amit eddig nem csináltam.A december egyébként is különleges helyet foglal a szívemben, mint még rajtam kívül olyan sok embernek. Ünneplőbe öltözik minden, van valami különleges hangulata ilyenkor mindennek.Ez a december más lesz, mint a többi. Másnak kell lennie. Különlegesebb lesz minden eddiginél, mert most aztán elhatároztam, tényleg megtalálom magam, és a következő év már nem örökösen arról szól, hogy mit kéne másképp..

Így kezdődött. Pontosan hat évvel ezelőtt. Emlékszem annak a napnak a hangulatára, és arra a szörnyű kétségbeesésre, amit akkor éreztem. Az nem sikerült maradéktalanul azóta sem, hogy ne arról szóljon örökösen minden, hogy mit kéne másképp, de azt hiszem, ez alatt a hat év alatt rengeteget fejlődtem. Néha sikerült hátrafelé is, de azért zömmel mégis jó irányba haladtam.
A sors most, hat évvel, 1887 bejegyzéssel később különös ajándékkal kárpótolt. Éppen ma tudtam meg, hogy az idén én is leszek olyan szerencsés, hogy kaphatok tizenharmadik havi fizetést. :) Sok-sok évig vágytam vissza, és sok-sok évig voltam egészen biztos benne, hogy vissza fogok kerülni, és ez maradéktalanul teljesült. Ráadásul.. hiába van nekem tizenhat éve munkaviszonyom, még sohasem kaptam ilyen bónuszt. Úgyhogy ez most dupla öröm.

 Az igazság az, hogy akkor is blogolnék, ha senki nem olvasná, csak akkor azt úgy hívnák, hogy naplót írok. :) De az igazság az, hogy sokkal jobb blogolni, mint naplót írni, úgyhogy biztosan folytatom tovább. Egyelőre a hetedik szülinapig biztos.. aztán majd utána jön, ami jön (talán a nyolcadik?).
Köszönöm, hogy nap mint nap erre jártok, nélkületek sokkal kevesebbet fejlődtem volna, és sokkal rögösebb lett volna az utam.



15 megjegyzés:

  1. Sok boldog blogszülinapot! :) Nagyon jó olvasgatni az írásaidat :)

    VálaszTörlés
  2. Isten éltessen. Téged. Bloggal és mindennel együtt, ami fontos számodra :)

    VálaszTörlés
  3. Dius, én még nagyon sok évnyi ilyen boldog, blogszülinapot kívánok, mert szeretek ide naponta betérni :) ...! Főleg, hogy egyre kevesebben írnak mostanában, te egy biztos pont lettél :) ! (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy minden elismerésem ezért a 6 évért, hasonlókat írtam az írásról én is, a kis szerény fél éves szülinapomon :) : http://csaladmorzsak.cafeblog.hu/2014/08/05/fel-eves-tortenet/
    Sok ilyen szép napot még Nektek :) !

    VálaszTörlés
  4. Szia. Boldog blogszülinapot .... nekünk. Merthogy én is december elsején kezdtem, három éve. Te már suliba mész lassan, én meg a kiscsoportba az oviba :-)

    VálaszTörlés
  5. De jo! Boldog hatodikat akkor! Orulok, hogy - bar csak virtualisan - de ismerhetlek!

    VálaszTörlés
  6. Boldog Blogszülinapot :) Milyen jó sok bejegyzésed van :) Az én blogom idősebb picivel, de én kevésbé vagyok produktív :(
    Szerintem is jobb blogolni, mint naplót írni.

    VálaszTörlés
  7. Dius, Isten éltessen a blogoddal együtt! És Isten tartsa meg azt a jó szokásodat és blogírói erényedet, hpgy képes vagy minden nap írni ide a publikum nagy örömére! :)

    VálaszTörlés
  8. Boldog szülinapot nektek! Én már a hetedikre gyúrok áprilisban. :)
    Én már nem léteznék napló formátumban, azt hiszem, jó ez így. :)
    Még sok blogos évet nektek, legalább a nyugdíjig! :)

    VálaszTörlés
  9. Boldog blogszülinapot! Kívánom, hogy sok örömet adjon a folytatásban is.

    VálaszTörlés
  10. Boldog blogszülinapot, Dius!!! És szerintem rögtön meg is kaphatod a "legszorgalmasabb" blogger díjat is!!!! Folytasd jó sokáig!!!!
    Üdv,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  11. Isten éltessen téged is meg a blogodat is!

    VálaszTörlés
  12. Boldog évfordulót, és kitartás Neked, hogy folytasd még tovább sokáig a magad és a mi örömünkre is
    Nagyölelés Boszi

    VálaszTörlés
  13. még sokszor hatot! :-) (és tetszetős az új sablon)

    VálaszTörlés
  14. Csak tovább s tovább, s ... Gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm szépen mindenkinek. :)
    SW, Neked is még további boldog blogolós éveket kívánok.

    VálaszTörlés