2014. nov. 18.

Ezért még fizetsz is?

Amikor egyszer nemrégiben szép lila folt volt a hátamon napokig a mézes masszírozás utóhatásaként, akkor kérdezte egy kolleganőm, hogy "és tényleg képes vagy ezért fizetni, hogy így megkínozzanak?" Képes. Lehet, hogy hülyeség részemről, és éppen most azt érzem, hogy biztos nem vagyok teljesen komplett, hogy hagyom magam, de őszintén hiszek benne, hogy eljön majd az az idő (bár elég távolinak tűnik most), amikor nem fogok jajgatni a kiropraktika közben, és nem jobban fog fájni a térdem, mint valaha, hanem majd úgy jövök ki, hogy teljesen el vagyok lazulva, és kisimulva, meg amit még az ember el tud képzelni egy masszírozás után.
Tudtam, bár nem sejtettem, hogy nem lesz rövid idő, amíg sikerül egy viszonylag normális, és kevésbé fájdalmas testet "varázsolnunk" a meglévőből. Azt nem gondoltam, hogy ennyiféle helyen vannak különböző nagyságú és eredetű csomók, és göbök, és nem is tudom én micsodák. A hátam szépen alakul, bár hétről-hétre visszapakolok a kimasszírozott csomók helyére mindenfélét. Ma álltunk neki úgy istenigazából a térdemnek. Na, az az a kategória volt, amit az ellenségemnek sem.. szorítottam én a fogaimat össze, és akartam én tűrni, de nem bírtam, és muszáj volt jajgatnom. Érdekes módon az, amelyiket én fájdalmasabbnak érzek, kevésbé van rossz állapotban, mint a másik.
A másik ilyen a nyakam. Na, azt ott megint csak az ellenségemnek sem.. És azoknak, akik azt gondolják most, hogy "ugyanmár, mit kell úgy odalenni egy masszírozástól, az én nyakam is volt már beállva, még jól is esett.." , elmesélem, hogy úgy kell ezt elképzelni, hogy hanyatt fekszem, a fejem teljesen oldalra van hajtva, és ebben a helyzetben kezdi el jó erősen kimasszírozni az ott lévő csomót. Ami nem az a jóleső fajta dolog.
De ami nem öl meg, az megerősít. Ráadásul ezzel is egy csomót tanulok magamról, minden héten szembesítve vagyok a hülyeségeimmel, úgyhogy továbbra is fizetni fogok ezért. :)

Arról nem is beszélve, hogy ma volt időpontom az ortopédiára. Odamentem, erre elmaradt a rendelés. A következő időpontot január 13-ra tudták adni. Azt hiszem, az már felejtős lesz..

1 megjegyzés:

  1. Dia! Volt eg y félév amikor majdnem gyógyszerfüggő lettem, úgy fájt a derekam. Aztán onnan kisugárzott a csípőmbe, a térdeimbe, a végén a bokámig leért éjszakákat nem tudtam aludni nem tudtam sportolni stb... Én a reumatológiára mentem vele ( kiderült, hogy nyitott gerincem van, meszesedések, kopások a fájdalom a lábamba csak kisugárzott ) , ott kaptam még gyógyszert és írtak fel masszázst meg gyógytornát is. A masszás nem hasznát, fájt és izzadtak voltak a lányok és utáltam, pár alkalom után felhagytam vele. A gerinctornát viszont egy barátnőm megmutatta - aki megnézte a papírjaimat és gyógytornász- na a torna előszörre eltörölte a fájdalmamat! Azóta nem fáj, ha igen, akkor megcsinálom a két gyakorlatot egy párszor és annyi! Szóval McKenzie torna! Keress meg egy gyógytornászt, én nem hiszek a folyamatos "jó" fájdalomban....

    VálaszTörlés