2014. szept. 28.

Vasárnap

Annyi mindenen gondolkodtam ma, de szerintem minden olyan, amiről az évek során már úgyis írtam itt is, mert ezek visszatérő gondolatok általában. Azt hiszem, azért annyit változtam mégis a sok-sok év alatt, amióta ezeket a gondolatokat meg is osztom a világgal, hogy sokkal inkább veszem észre a jót, törekszem arra, hogy magamban és magam körül békesség legyen. Néha nosztalgiázom is régi blogbejegyzésekkel, és néha nem is kell ehhez blogbejegyzés sem.
Aztán ma megállapítottam azt is, hogy valószínűleg az baj lehet velem kapcsolatban, hogy mindig, minden pillanatban terveim vannak. Egészen apróktól egészen nagyokig bármi. És aztán, amikor ezeket nem sikerül megvalósítani, vagy valamiért mégsem úgy alakul valami, ahogy terveztem, vagy ahogy kéne, akkor rögtön a kardomba is dőlök, és magamat hibáztatom. Pedig talán csak hagyni kéne az eseményeket a maguk medrében folyni, és nem tervezni semmit. Akkor kevesebb teher maradna a vállamon is. Így meg csak mindig pakolok rá még valamit.
A mai nap egyébként nagyon rövid volt. Tarthatott volna sokkal tovább is. (vagy az is jó lenne, ha ma még csak szombat lenne) Naigen.. voltak terveim, amik nem valósultak meg. :D De a nap gyönyörűen sütött, és ez sok mindenért kárpótolt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése