2014. aug. 20.

Nem ünnepi

Most aztán már igazán... ez az eső mondjon le. Nem kell még ősz, nem kell ennyi eső. Napsütésre van még szükség, felhőtlen kék égre. Kellene ez még ahhoz, hogy zökkenőmentesebben menjen az átállás majd az iskolához, meg a vele együtt megérkező szürke hétköznapokhoz. Ráérne ez a reggel-este hűvös idő szeptember vége felé beköszönteni. (sőt, én akkor sem ragaszkodom hozzá) Most még nagy szükség lenne arra, hogy szabadnapokon, de ünnepnapokon meg főleg mindenki ki tudjon menni a szabadba, strandoljon, kiránduljon, vagy amihez kedve van.
Ehelyett egész nap a lakáshoz voltunk kötve, mert mire elállt az eső, addigra rákezdte újra. :( Csalódott vagyok, kicsit dühös, és eléggé frusztrált ettől, hogy tulajdonképpen kárba veszett az egész nap emiatt. Nem volt különösebb tervünk amúgy, de én azt gondoltam, majd ebéd után azért valahova elmegyünk egy kicsit. Legtitkosabb vágyamban az szerepelt, hogy a Balaton-partig meg sem állunk, ahol majd sétálunk egy kicsit a kikötőben, aztán eszünk egy-egy szelet ország-tortát valamelyik cukrászdában. Nos, nemhogy ebből nem lett semmi, de még ennek a töredéke sem. Ugyan Balázs mondta, hogy menjünk, és vegyünk a helyi cukrászdában, de "ráförmedtem csak", hogy "ha be kell mennem érte, az nem ugyanolyan". Ezzel azt akartam volna csak mondani, hogy nem erre a helyre vágyom most, és nem úgy, hogy becsomagolják, és hazahozom. Mondjuk így utólag lehet, hogy legalább ezzel a lehetőséggel élhettem volna.
A tűzijátékot meg sem néztem, mert halálra idegesít, ahogy a tévében kommentálják, hogy épp mit akarnak azokból az alakzatokból és színekből kihozni. Nem érdekel. Én magam akarok elképzelni mögé valamit, mert van fantáziám, és amúgy is, azt is utáltam, amikor a magyartanár mindenáron rám akarta erőltetni, hogy mire gondolt a költő. Én is el tudom képzelni magamnak.
Na mindegy. Ez egy ilyen nap lett. Holnap meg majd újra munka, déltől.. aztán pénteken meg reggelre megyek vissza. De sebaj.. hamarabb itt lesz a hétvége.
Ja, és igen.. a tegnapi masszírozás után ma menetrendszerűen újra fáj mindenem, és van rajtam egy szép lilás folt is. :)
Vasárnap meg Fradi-meccs. És én meg vívom a magam kis meccsét itthon, mert én ott szeretnék lenni. Egyelőre vesztésre állok, de innen szép nyerni. :)


Ja, és holnap, ha valaki elcsípi a 499999 vagy az 500000, esetleg az 500001 számot a számlálón, akkor megtenné, hogy csinál róla egy screenshotot, és elküldi nekem a pinterpontdianakukacmailboxponthu emailcímre?

3 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy ilyen időtök volt. Ezek szerint nekünk nagyon nagy szerencsénk volt valamennyivel keletebbre, mert csak a déli ebédből a levesbe hullott pár csepp.
    Én most abban bízom, hogy legalább az ősz szép lesz...

    VálaszTörlés
  2. Ej, én lemaradtam, remélem, valaki elkapta!

    VálaszTörlés
  3. Teide, igen, felétek tegnap szebb idő volt. Ahogy láttam az időképen, ma meg ott nem volt valami fényes..
    Domi, igen, volt valaki. :)

    VálaszTörlés