2014. aug. 14.

Ma

Ma éppen nem volt a legremekebb hangulatom ebben a nem éppen remek nyári időjárásban. Azért az egy dologért bocsátottam meg az esőnek, hogy ennyi ideig esik, mert tudtam, hogy az allergiásoknak ez most majd ad egy kis lélegzetvételnyi szusszanást. Szó szerint értve.
Arra meg ma jöttem rá, hogy alig van már hátra valami a nyári szünetből. És kezdődik a taposómalom. Még nem tudom, a gyerekeimet, vagy magamat sajnálom e emiatt jobban. Igazából egy kicsit sem hiányzik az egész, sem nekik, sem nekem. Mennyivel egyszerűbb így minden.

És akkor mára ennyit, mert öt óra és tizenhárom perc múlva ébreszt a telefonom.

3 megjegyzés:

  1. Idén alig volt nyár... bár az is igaz, hogy augusztusban még soha nem volt ilyen zöld az udvaron a fű és a növények, mint most...
    Nálunk már elkezdődött az óvoda és a bölcsőde, és komolyan sajnáltam a fiúkat, amikor előtte összepakoltam nekik a bevinni valókat. De ők láthatóan élvezik a társaságot bent. Mondjuk az iskolásoknak biztos nehezebb lesz újrakezdeni a tanulást. Kicsit szomorkás volt az én hangulatom is tegnap a közeledő ősz miatt (pedig az őszt a színeivel még szeretem is), de főleg a tél miatt, ami már ott sorakozik mögötte.
    No, jó értelmeseket kommenteltem. :-)

    VálaszTörlés
  2. Én sem várom az új tanévet.... még, még nyári szünetet akarok!

    VálaszTörlés
  3. Teide, én is pont így gondolom, hogy ez az idei nyár messze volt attól, amit nyárnak lehet nevezni.
    Bea, nem csodálom, hogy Te sem várod..

    VálaszTörlés