2014. aug. 12.

Elkezdtem

Emlékeztek még arra, amikor múlt hét pénteken annyira szenvedtem a nyakammal, hogy végül időpontot egyeztettem masszázsra?
Nos, az időpont ma volt. Délután ötre. Nem kicsit izgultam, mert sok-sok idő volt találni valakit, akitől első ránézésre nem ráz ki a hideg, és akivel kapcsolatban nem éreztem azt, hogy "biztosan nem érhet hozzám". Csak fotót láttam róla, de elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, ő lesz az, aki segít. Ettől függetlenül volt bennem némi para, mert tartottam attól, hogy végül mégis felülkerekedik az az érzés bennem, hogy "Ő egy idegen, nem nyúlhat hozzám" (nem tehetek róla, nem bírom elviselni, ha idegenek megérintenek).
De nem volt erről szó. Élőben pont olyan kedves és szimpatikus, mint a fotón. Kérdezte, mi a probléma, elmeséltem neki. Azt is, hogy sosem masszíroztak még. Mármint profi ember.
Aztán elkezdte, és szinte minden mozdulat után vagy kérdezett, vagy hümmögött. Mert a hátam, a nyakam, és még a tarkóm is tele van kisebb-nagyobb göbökkel. Inkább nagyokkal, mint kicsikkel. És kérdezte, szokott e fájni a fejem, meg a hátam, meg van e gerincferdülésem, meg hogy fáj e amit csinál. Amikor a sokadik nagy göböt tapintotta, akkor azt mondta, nem csoda, hogy nagyon szenvedek. Masszírozott, az egészen pici göböket megpróbálta eltüntetni, a nagyokhoz sok idő kell, és nem is biztos, hogy elég lesz a masszázs, mert vannak izületi elmozdulásaim is a sok göb miatt. De ez majd kiderül menet közben. Volt részem vákuumos köpölyözésben is, ami furcsa érzés volt, de egyáltalán nem kellemetlen.
Jelen pillanatban nem mondhatom, hogy jól esett a dolog, mert éppenséggel most jobban fáj, mint előtte. De azt mondta, ez normális, hogy utána nem érzem jól magam, és ha egy-két napig izomlázam lesz, az is normális tünet. Jövő kedden újra megyek, talán újabb kis dögöktől fogok megszabadulni. És ha szerencsém van, akkor elég lesz ez a masszázs. Ha nem, akkor is van következő lépcsőfok. És már most tudom, hogy ha kell, arra is rászánom magam. Csak szabaduljak meg ettől már..

7 megjegyzés:

  1. A férjemnek nyaki és gerincsérve is van. Nem sok mindent lehet vele csinálni, de ha nagyon fáj, el szokott járni masszázsra és az izomláz elmúltával mindig jobban érzi magát. Járj rendszeresen és jobb lesz. Nem ajánlotta mellé az úszást?

    VálaszTörlés
  2. Csak ne érne hozzám...én is benne lennék a masszásban..:)))

    De örülök, hogy elmentél, és remélem sokat javul majd az állapotod!

    VálaszTörlés
  3. Jaj de jó Dius, hogy elszántad magad! Biztos jobb lesz!
    Én szeretem a masszázst :)

    VálaszTörlés
  4. örülök, hogy találtál valakit, remélem használ majd
    (a könyves kérdésre elfelejtettem válaszolni, elküldöm majd, könyvtári, de másfél hete kb. 1 lapot sem haladtam...amúgy meg jött már máskor is szembe velem ilyen könyv amit el is olvastam, aztán vagy tetszett, vagy nem)

    VálaszTörlés
  5. Hű én sem szeretem ha masszíroznak, de ha kell, akkor kell, remélem hamar jobban leszel!

    VálaszTörlés
  6. SW, heti egyszer fogok járni, többet ő sem ajánl, és azt hiszem, nekem is bőven elég lesz ennyi (szenvedek ma rendesen). Úszni nem tudok.
    Anikó.. hehe, ezek szerint szintén zenész vagy... :)
    Eszter, egészen csomó mindent kellene bepótolnunk. De be fogjuk. (én legalábbis tervezgetem már)
    Mesélő, köszi. Én is remélem.

    VálaszTörlés
  7. A heti egy bőven elég lesz. Én egyébbként utálom a masszázst:-D

    VálaszTörlés