2014. júl. 6.

Vasárnap

Mivel az olvasottságom a béka feneke alá csúszott vissza így, az uborkaszezonban, nyugodtan elmesélhetem, hogy mi mindent csináltam vasárnapi pihenés címén.
Először is, ágyneműt mostam. Persze, az összeset. :)
Aztán főztem is. Kétszer. Mert a ház ura dolgozott, és neki háromra csináltam csak, mire hazaérkezett.
Aztán megfürdettem a kutyákat. Mind a kettőt. :) És wooow, micsoda hófehér lett megint Arti.
Aztán ezek után kifertőtlenítettem a kádat. Meg ha már úgyis gumikesztyű volt rajtam, akkor a wc-t is.
Felkockáztam egy ötkilós dinnyét (és már elfogyott).
Visszahúztam az ágyneműt.
Elmentünk bevásárolni.
Megittam egy carling-ot.
Elpakoltam a beszáradt ruhákat a helyükre. (és lesz reggel öröm, hogy jéééé, van rövidgatyám a szekrényben)
Egy órát olvastam a kádban.


És tudjátok mit? Jó volt. Nagyon jó. Mert közben mára megérkezett az én időm, és a napelemeim rendesen töltődtek. :) Talán erre a hátralévő pár napra kitart majd.

6 megjegyzés:

  1. :) Jelzem, vagyok, itt is. Még ha nálunk kicsit másabbak is a vasárnapok. Legyen nagyon szép, nyárias heted:)

    VálaszTörlés
  2. Izé! Írtam, de nem látom... o.O

    VálaszTörlés
  3. Nahát! Akkor még egyszer:

    "Lehet, hogy csak a kommenteltséged van a béka feneke alatt, mert megjegyzést hagyni lustán ámbár, de minden szavadat iszom!" :D

    VálaszTörlés
  4. És én is nálad kezdem a napokat, csak általában olyankor még csendes vagyok.

    VálaszTörlés