2014. júl. 8.

Allé, allé

Hú, micsoda meccs van éppen. :) Najó, most már egy jó ideje egyetlen gólt sem lőttek a németek, de a meccs első fél órájában ötöt is rúgtak. És ezzel azért elég jól állnak ahhoz, hogy ők játszanak a döntőben. :) Mondjuk ez így pont jó is lesz. Én a hollandokat várom a döntőbe ellenfélnek, de nem fogok megsértődni akkor sem, ha az argentinok kerülnek majd oda. :)
Már nincs annyi hátra, mint amennyi idő alatt sikerült az az öt gól, és remélem, hogy most már így is marad, vagy még esetleg ebből az ötből több is lesz. :)

Hallottam az elmúlt napokban mindenfélét a német válogatottról, de engem nem tudtak megingatni abban a meggyőződésemben, hogy abszolút méltóak a világbajnoki címre. És tessék, most aztán megmutatták, hogy igazam van. :)

Azért vagyok én annyira empatikus, hogy sajnáljam a brazilokat, amiért Neymar nélkül kell ezt a meccset játszaniuk, meg még T.Silva sincs ott (ő eltiltás miatt hiányzik), de azért azt gondolom, hogy egy olyan válogatottnak, aki világbajnok-esélyesnek érzi magát, illene ennél a mainál sokkal harciasabbnak és összeszedettebbnek lennie egy ilyen helyzetben is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése