2014. jún. 4.

Üres

Van olyan, hogy az ember kiüresedik? Egyszerűen csak nincs újabb gondolata, csak járja körül a régieket újra és újra, miközben már egyébként saját maga is unja magát emiatt.
Valahogy így vagyok én most. Tennivaló lenne bőven, minden napra akár kétnapnyi is, de ehhez semmi affinitásom nincs.
Ráadásul valamiért az év végi hajrát még az év elejinél is jobban utálom. Nem tudok felpörögni ehhez a ritmushoz, mert én ilyenkor már épp leeresztenék. Most meg még azt sem, mert leginkább feszengek csak a helyzettől, amit ez az idei év vége teremt. A ballagás úgy lóg a fejem fölött, mint Damoklesz kardja, egyre közelít is, és én egyre ötlettelenebb vagyok. Még mindig nem tudom milyen legyen a szalag, és akkor sem elégszem meg a boltban kaphatóval, akkor is csináltatni fogom. Az idézet az egyetlen, ami megvan hozzá. Az is valami.. :D
Kimerültem és kipurcantam.
De már csak egy kicsivel több, mint egy hónap, és jöhet a feltöltődés, és a gondtalanság. :) De jó lesz... :))

2 megjegyzés:

  1. Azt gondolom, nem üresedtél ki. Nem üresedünk. Sőt tele vagyunk, foglalkoztatnak dolgok, el kell rendezni dolgokat, vagy dolgoknak el kell rendeződniük. Én legalábbis vagyok úgy, hogy sokáig foglalkoztat ugyanaz ...Biztosan érződik is ez az írásokon. Nem baj- ezek vagyunk. Sok erőt! :)

    VálaszTörlés
  2. Megértelek, mi "csak" a 4. osztályos tanító nénitől búcsúzunk, már szinte az ötleteim is megvannak, de rám nem jellemzően nehezen állok neki a megvalósításnak, amivel csak saját magammal tolok ki, mert már legalább félig kész kéne, hogy legyen :) ... Talán a hétvége - vagy egy jó nagy alvás után :) - jobb lesz minden :) ...

    VálaszTörlés