2014. jún. 9.

Nagy kár

hogy a mai nappal már vége is van a hosszú hétvégének. Most bírnám nagyon, ha mondjuk ma lenne péntek, és kezdődne elölről az egész. Olyan jó ez a nyári hangulat, hogy leginkább szabadságra jönni vágyom, meg nyaralni menni. :) De majd eljön annak is az ideje (már csak 32 nap), remélhetőleg sokkal hamarabb, mint ahogy én azt most gondolom.
Nem csináltunk semmi különöset ezen a hosszú hétvégén, leginkább látogatóba mentünk a kórházba. De azért jutott idő pihenésre is. Megkezdődtek a maratoni fűlocsolások és lépcsőn ücsörgések, ami mind-mind azt a jó érzést hozza nekem, amit a nyár jelent. És én ilyenkor kezdek el élni, mikor ilyen az idő. :)
A gyerekeknek (főleg annak, aki már megjárta a Balatont is az idén) máris hihetetlenül jó színük van. :) És olyan jól áll nekik. :D
Jövő héten meg már kezdődik a foci vébé. Azon bánkódom egy kicsit csak, hogy egy csomó meccset nem is fogok látni az időeltolódás miatt. :( Na de majd megnézem azokat felvételről. :D
Holnap meg kezdődik a négynapos munkahét. :) Azt lehet szeretni, amikor a hétfőt rögtön keddnek hívják. :)

2 megjegyzés:

  1. Engem csak az vigasztal, hogy az én munkahetem csak háromnapos lesz. Egyébként meg hihetetlenül élveztem én is ezt a hosszú hétvégét, és ma nagyon nincs kedvem bemenni.

    VálaszTörlés
  2. Igen a gyerekek gyönyörűek barnán, imádom őket ilyenkor fényképezni :)

    VálaszTörlés