2014. máj. 14.

Azért nem...

... mert erről az idei Dalversenyről nem a dalok fognak senkinek sem eszébe jutni. Tegye fel a kezét, aki egyáltalán kapásból rá tudja vágni, hogy mi a győztes dalnak a címe?
Azért nem írtam, és most is nagyon óvatosan fogalmazok, mert ebből most az a fajta cirkusz lett, ami ugyan kell  a népnek nyilván, de nekem már egy kicsit sok. Nem kívánnék senkinek sem a szexusába ennyire belepillantani, mint ahogy ezt most elém tárták. Én nem bánom, hogy ha valaki homoszexuális, amíg nem velem kezd ki, azt csinál, amit csak akar. Azt sem bánom, ha valaki transzszexuális, vagy metroszexuális, vagy akármi is. Nem zavarnak az átoperált emberek, mert biztosan jó okuk van rá. Láttam is már ilyet, a saját szememmel, amikor egy-két év alatt egy fiúból lány lett, és nem undorodtam tőle, vagy ilyesmi. Még csak meg sem vetettem őt soha. Ha így jó neki, hát akkor ki vagyok én, hogy nekem ne legyen az?
Mégis, ez a Conchita Wurst (és fenébe az óvatossággal), akinek a névválasztása is igen polgárpukkasztó (puncis kolbász, vagy ilyesmi) valahogy nem tudott közel férkőzni hozzám. A hangja és a dala nekem abszolút felejthető, ő maga pedig még tévén keresztül is azt a hatást váltotta ki belőlem, ami nemhogy három, de inkább tizenhárom lépés távolságra kényszerít. Képtelen vagyok rá, hogy valakit elfogadjak, aki szemmel láthatóan önmagát sem képes elfogadni sem férfiként, sem nőként. Szerintem épp ez az, ami miatt ekkora "ellenszenv" övezi. Mert ez jön le a többségben, hogy ha még ő sem tudja, hogy férfi vagy nő, akkor mit is akar?
És- kövezzetek meg- de egyetértek Puzsérrel akkor, amikor azt mondja, hogy ez az ember arcon köpi azokat az embereket, akik évtizedeket élnek le úgy, hogy azért harcolnak, hogy elfogadják őket akár homoszexuálisként, akár transzvesztitaként, akárhogyan.. És ő meg itt büszkén áll Európa előtt nagyestélyiben szakállal. (és hiába nem mutatták totálban a döntőben, ha előtte meg ezen volt a legnagyobb hangsúly) És épp ezért tűnt mesterkéltnek és megrendezettnek mindez.. csupa csalódás.

Erről majd még egyszer élőszóban beszélgethetünk az érdeklődőkkel, többet inkább nem írok róla. :)

Meg másról sem, mert öt órám maradt csak alvásra. Reggel megyek vissza dolgozni.

9 megjegyzés:

  1. Én szerényebben szóltam, de az illetőről ugyanezt :)
    örülök, ha megerősítenek tudatomban.
    Jó pihenést:)

    VálaszTörlés
  2. Élőszóban???????? Blogtali????????
    (Vigyázz, mit írsz, mert figyelünk! :D)

    VálaszTörlés
  3. A Wurst pedig nem csak kolbászt jelent amugy, ahogy a nagy TV-ben mondták, hanem kb. annyit, hogy Nekem nyolc. Ők ezt használják.

    VálaszTörlés
  4. Biztosan nem kövezlek ... én is Puzsér véleményét osztom!

    VálaszTörlés
  5. Én is csatlakozom! :-) Feltettem a kezem...blogtali???? Figyelek!:-DDD

    VálaszTörlés
  6. :) Nahát, nahát.. az ember csak tesz egy egyszerű kijelentést, és rögtön blogtalira gyanakodtok? :D
    Kovtama, erről a kolbász-dologról volt szó a tévében? O.o Arról akkor lemaradtam. Nekem a wurst akkor is egyértelműen kolbászt jelent, még ha van egy másik jelentése is.

    VálaszTörlés
  7. egyetértek veled Dius. Engem sem zavar egyik fajta "deviacia" sem, ha valakinek úgy jó, ahogy, akkor legyen. Ami zavar, az a provokáció, és ez egyértelműen az volt. A lengyel lányok csöcsmutogatásáról is hasonló véleménnyel vagyok.

    VálaszTörlés