2014. máj. 13.

Apró kis semmiségek

Feltűnt, hogy nem írtam az idei Eurovíziós versenyről szinte semmit? A döntőről meg egyetlen hangot sem? Nem? No, hát akkor ha nem, akkor nyilván nem is hiányzott.
De ha feltűnt, akkor itt és most tessék nyilatkozni, mert kíváncsi vagyok rá, hogy mit gondoltok miért nem?

Egyébként meg azt akartam ma elmesélni, hogy milyen furcsa nekem látni valakit, aki sok-sok évvel idősebb nálam, és olyan alap dolgokat nem tud, mint hogy hogy kell megcímezni egy borítékot. Vagy hogy hol kell aláírni az adóbevallását. Ma volt szerencsém egy ilyen emberhez, és döbbentem vettem tudomásul a fentieket. Azon gondolkodtam, mégis hogyan él ez az ember nap mint nap? Ha nem tud elintézni önállóan semmit? Hogyan dönt el bizonyos dolgokat vajon?

Apropó, adóbevallás. Sosem csináltam még ennyit, mint az idén. A huszonötödik következik holnap reggel, és még mindig nem merem azt mondani, hogy ez már az utolsó, mert a huszadiknál is azt hittem. És nem, ne gondoljátok, hogy egyetlen fillért is kértem érte (pedig, én balga, ebből kellett volna meggazdagodnom :D). Nem is lett volna ehhez képem, mikor az esetek kilencven százalékában pontosan három percem bánta a kitöltést, a maradék tíz százalékban meg örültem, hogy meg tudtam csinálni, mert még mindig akad egy kis sütnivalóm. :)

Amúgy meg unom az esőt. Tudom, jobban tenném, ha nem unnám, mert így is, úgy is esik.. de nem tudom nem unni. Most már elég lenne a földnek is, azt hiszem. Kicsit talán sok is ez így hirtelen. Legközelebb, akik esőtáncot járnak, vagy esőért fohászkodnak, igazán megtehetnék, hogy megmondják azt is, hogy pontosan mennyi esőre is van szükség. Nem csak mindig így, hogy "Kéne már az eső....jajj, nagyon kéne már egy kiadós eső a földnek" Tessék szépen megmondani, hogy jól jönne a veteménynek, ha mondjuk két éjszaka esne egy pár mmm-nyi eső. Hátha az úgy jó lenne. (és az éjszaka is fontos, mert akkor nem zavarunk vele senkit)

6 megjegyzés:

  1. Az a baj, hogy még nincs vége az esőnek... :-( Pedig én is unom már.
    Egyébként nem tudom, hogy miért nem írtál az eurovíziós dalfesztiválról. Mi nem néztük, csak annyira kísértük figyelemmel, hogy lássuk, hol végez a mi emberünk.

    VálaszTörlés
  2. szerintem azért nem írtál, mert bölcsen nem akartál belefolyni ebbe a szakállas nős témába.

    VálaszTörlés
  3. de feltűnt :-) vasárnap reggel amikor ránéztem a blogra, pont eszembe jutott, hogy eurovíziós lesz a poszt...aztán meglepődtem :-DDD miért nem, miért nem? "fantasztikus" szakállas miatt....cirkusz kell a népnek, megkapta a nép amit akart....
    Idősebb ember: ha tudnád mennyi ilyen van.... nem dönt, csinálja amit mondanak neki, aláír bármit, stb... :-(
    Adóbevallásokért legalább egy jelképes összeget kérhettél volna nyugodtan, vagy azt hogy az 1%-ot ajánlják fel olyannak amit/akit te fontosnak tartasz (gyerekek sulija, vagy bármi).
    Az eső meg ha most abbahagyná, már akkor is késő lenne :-/
    (mit szólsz, valódi regényt írtam neked)

    VálaszTörlés
  4. Mi akkor döbbentünk le, mikor a nagyfiam az egyetemi felvételinél nem tudta megcímezni a borítékot. Addig nem is volt rá szüksége. Hát az egy döbbenet volt!... Egy régi könyveket bemutató csodás gyűjteményben dolgozom. Múltkor egy látogató azon filozofált, hogy néhány év múlva az egyik polcon kódexek lesznek, a másikon e- bookok, pendrivok...Szakállas nő ügyben Kovács Áronnal értek egyet.

    VálaszTörlés
  5. :) Több variánsra tippelek, hogy miért nem- mégis a tiedre vagyok kíváncsi.

    VálaszTörlés
  6. Jó lesz jövőre, Bécsbe jön az Eurovízió, a szomszédba. :)
    Ami azt illeti, nekem a lengyel lányok sem tetszettek, nagyon nem. Aki akarja. érti a párhuzamot. A szakállas pasi meg....Figyelemfelkeltés volt a cél, pukkasztás (szerintem) az megvolt bőven...
    Egyébként nekem bejött nagyon az örmény dal, a svéd és a norvég is, jó verseny volt, András is odatette magát. :)

    VálaszTörlés