2014. máj. 15.

A máról...

Az alig öt órányi alvásból alig négy lett végül. És mégis csak kimászni volt nehéz az ágyból, de az mondjuk rettenetesen.. utána már ment minden, mint a karikacsapás. Mondhatom, hogy mire felöltöztem, már nem is éreztem magam fáradtnak.
A nem a saját műszakomban való dolgozás is jobb volt, mint vártam, bár végtelenül furcsa is, hogy nem a megszokott arcok vettek körül.
Roland ujján két hétig még biztosan rajta lesz az alusín, amit ő kisebbfajta csalódással vett tudomásul, azt hitte, ma megszabadul tőle.
És milyen jó volt, hogy ezeréve nem látott barátunk látogatott meg minket este. Egyenesen Svájcból érkezett, ami irdatlan messze van innen. Mégis jó érzés, hogy tulajdonképpen ő sem változott, meg úgy egyáltalán semmi sem. Úgy sem, hogy a sok-sok kilométer mellett majdnem egy egész világ választ el bennünket a hétköznapjainkban. :)
És megint alig öt órányi alvás maradt..
Remélem Yvette éjszaka megelégeli a tombolást, és holnap hagy egy kis nyugtot.

2 megjegyzés:

  1. Remélem hétvégén többet alszol,mint 5 óra:) ja és gratulálok:)
    http://birozoltan.blogspot.hu/2014/01/a-legjobb-magyar-blogok.html?

    VálaszTörlés
  2. A hétvégéken be szoktam pótolni az alvás-lemaradásomat. :) Ó, köszönöm. Anikónál láttam a linket, de még nem volt időm megnézni.

    VálaszTörlés