2014. ápr. 2.

Örömködős

A facebook-os ismerőseim már láthatták ezt, mert ott még délelőtt megosztottam. De mivel nekem ma többször is csalt mosolyt az arcomra, amellett, hogy elsőre sikerült még sírnom is rajta, ahogy láttam ezt az igazi, őszinte és semmihez sem hasonlítható lelkesedést, így úgy döntöttem, hogy meg kell itt is mutatnom.
Azért, hogy azok, akik betegek kicsit jobban érezzék magukat pár percre (ezúton is kívánok jobbulást mindenkinek, aki lázas, akinek a feje fáj, és aki lábadozik az egyik leggonoszabb vírus után), és persze azok is, akik amúgy is jól vannak, csak esetleg egy kicsit rosszabb a kedvük az átlagosnál, vagy épp kitört rajtuk a tavaszi fáradtság.


1 megjegyzés: