2014. febr. 25.

Droid-lét

Azt gondolom én, hogy a problémák megoldása ott kezdődik, hogy felismerjük a problémát. Ez azért már félsiker, ha ez sikerül. Főleg olyankor, ha az ember saját magáról gondolkodik. Mert magunkkal szemben mindig olyan elnézőek vagyunk, és millió mentséget tudunk magunknak. Én legalábbis.
A problémát felismertem. Droid-üzemmódban létezem épp. Mentségem is van már millió, úgymint időhiány, túlélés, meg épp mikor mi jut eszembe. Előkerült jól ismert Ego is belőlem, aki úgy gondolja, senki nem tudja ezt jobban csinálni, sőt, vannak, akik nem is tudnák így sem. Még mielőtt Ego Mrs. Faszacsajt csinált belőlem, azért leállítottam ám. Mert hohó.. vannak, akik ugyanígy csinálják, és vannak, akik jobban. Momentán jobbat azért nem tudok mondani, de ezen majd még gondolkodom. :D
Na és hogy milyen ez a Droid-üzemmód?
Maximum öt óra alvás után legalább háromszor ébredek. Átlag ötpercenként szólongat az élő ébresztőórám, az utolsó öt percnél már elég erélyesen ahhoz, hogy felfogjam, nincs tovább szundi, mese nincs, indul a nap.
Egy kávé.
Aztán szendvicsgyártás mindenkinek.
Aztán magamnak is elpakolom ami kell.
Háromszori kulcs-kártya ellenőrzés után indulás.
Háromnegyed hattól beindul a Droid-üzemmód csúcsrajáratása.
Millióféle dolog megcsinálásával, észben tartásával.
Tízkor már kókadok.
Tizenegyre újra ébren tart az adrenalin, és új erőre kapva folytatom a nagyüzemi mindenfélét, amivel épp foglalatoskodom.
Fél háromkor indulás hazafelé.
Háromszori kulcs-kártya ellenőrzés után.
Kifelé menet gondolkodom, hogy mindent befejeztem e, amit muszáj volt. Mindent elmondtam, amit el kellett mondanom?
Aztán itthon kávé.
Rolandért iskolába menés.
Újra itthon.
Fél óra pihenés-engedély, amikor már ragad a szemem lefelé, de már gondolkodom mit kéne majd enni.
Bevásárlás. Szigorúan mindig ugyanott, hogy akár csukott szemmel is meg lehessen venni ugyanazokat a dolgokat.
Mindig ugyanazt. Ami dögunalom, de Droid-üzemmódban csak a táplálékbevitel számít, semmi más. Megszűnik a vágy, a kreativitás, meg minden.
Legyünk gyorsan túl a vacsorán.
Mosogatógép bepakolás. Konyha rendrakás.
Közben gyerekek mindenféle akármijével foglalkozás.
Szemetet kivinni.
Előkészíteni.
Odaadni, elkérni, aláírni.
Este.
Fürdés, olvasás.
Blog.
Kávéfőzés reggelre.
Villanyoltás.
És indul az az bizonyos öt órányi maximum.

Mindig ugyanígy. Minden. És ez uncsi. És jó hogy ilyen Droid-üzemmódra kapcsoltam, mert ezt aztán másképp nem is lehet elviselni. Szép apránként változtatok ezen is. És szépen eltűnik majd a Droid-énem. :)

3 megjegyzés:

  1. Kiváncsi vagyok, te meg titokzatos :P

    VálaszTörlés
  2. SW, nem tudom még pontosan. Nincsen kidolgozott stratégia, még csak az alapozásnál tartok. :)
    Kovtama: :)

    VálaszTörlés