2014. jan. 15.

Most kezdődött el

az az év, amikor még van olyan gyerekünk, akinek az évei száma egyjegyű. Ha egészen hivatalos akarnék lenni, akkor még ötven perc van hátra a pontos kezdetig, de azért ennyire még én sem vagyok a pontosság híve.
Bizony, a mi kicsi Rolcsikánk ma 9 éves lett, ami egészen hihetetlen, és meglepő is. Hogy pont ő már ennyi? De ennyi. És ő nagyon várta ezt a napot, mint minden olyat, ami az övé, és még attól is meghatódott, hogy éppen ma, ezen a napon van az iskolában az ebédbefizetés. :D :D :D Ezen könnyesre röhögték magukat a bátyjai, ő meg besértődött, amikor valamelyik nap nagy örömmel újságolta.
Mit mondhatnék róla, amit még nem mondtam el? Grimaszkirály, bűvészpalánta, örök kisbaba. Ő örökölte tőlem a szociális érzékenységemet, és talán még egy kicsit olyanabb is lett, mint én. Cseppet sem válik hátrányára, csak majd néha nehezebb dolga lesz egy kicsit a kelleténél. :)
Kapott egy kémszemüveget, és az idén először történt meg, hogy nem mondta, hogy "mindig erre vágyott". Sőt, amikor Patrik a maga gúnyos kamaszhangján megkérdezte tőle, hogy "Na, erre vágytál mindig?" Akkor lazán közölte, hogy "Nem, de azért örülök neki nagyon."  Hát ilyen. Egyik pillanatban még üti-vágja-harapja az Eriket, mert valamivel megbántotta, a másikban odarohan hozzám, és megölelget, megpuszil, és közli, hogy "Nagyon szeretlek Anya."
Én meg Őt. :)


7 megjegyzés:

  1. Isten éltesse nagyon sokáig! :-)

    VálaszTörlés
  2. NAgyon boldog szülinapot Rolandnak!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánok Rolandnak! Jót mosolyogtam én is, az ebédbefizetésen :)

    VálaszTörlés
  4. Isten éltesse sokáig ezt a Nagyfiút! :-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon sok boldogságot neki!!!!

    VálaszTörlés
  6. Boldogságos születésnapot a legkisebbik nagyfiúnak!
    :)

    VálaszTörlés