Ma szülői értekezleten voltam a legkisebbünknél. Nem fogom elmesélni az egészet az elejétől a végéig, bár jó lenne, ha akár csak diktafonról vissza tudnám játszani. Azért, hogy minden kiábrándult és csalódott gyereknek és szülőnek visszaadhassam a hitet abban, hogy vannak olyan Pedagógusok, akik azért tanítanak, mert szeretik ezt csinálni. És azért vannak a gyerekeinkkel, mert szeretik őket. És igen, léteznek még olyan Pedagógusok, akik hajlandók változni és változtatni, esetleg némi áldozatot is hozni azért, hogy a gyerekekkel szót értsenek, hogy jobban megértsék őket, és egymást.
Ennek ellenére egyáltalán nem olyan tanító nénikről van szó, akik naphosszat gügyögnek a gyerekeknek, sőt. Úgy bánnak velük, mint egyenrangú partnerekkel. Semmivel sem várnak többet tőlük, mint maguktól, és ahhoz, hogy ez előjöhessen belőlük, minden segítséget meg is adnak. Látják az erősségeiket, és nagyon büszkék rá, hogy ezek a gyerekek ilyen kedvesek, segítőkészek, érzékenyek, és ilyen jóban vannak egymással, de tisztában vannak a hibáikkal is, amin igyekeznek ők is javítani, és elmondták nekünk is, hogy mi is tudjunk segíteni benne.
Beszélgetnek velük az internethasználatról, annak veszélyeiről, a képfeltöltésről, a chatelés "etikettjéről", a való világról, és úgy egyáltalán mindenről, ami körülvesz minket. Nem mondják, hogy tiltsd el az internettől, ne legyen a facebookon, és ne nézzen tévét, mert tudják, hogy úgyis fog interneten játszani, facebookon lenni, és tévét nézni is. De biztatják őket, hogy mondják el, mit láttak, mit hallottak, beszéljenek róla, és erre biztattak minket is. Ahogy hallgattam őket, akkor merült fel bennem a gondolat, hogy igazából ez a mi generációnk nagy feladata. A gyerekeinkkel együtt kell megtanulnunk ezeket a dolgokat, és úgy kell megvédenünk a gyerekeinket bizonyos dolgoktól, amik előfordulhatnak az interneten, hogy tulajdonképpen mi magunk sem vagyunk teljesen tisztában velük. De jó ez az együtt tanulás, és igazuk van a tanítóknak, amikor azt mondják, most kell kialakítani a bizalmat ezzel kapcsolatban is, hogy később is merje elmondani, akármi történik is. Ne történjen. De az örömét sem meri majd megosztani, mert nem tudja hogyan.
Mindemellett fergetegesen jó hangulatú egy-egy ilyen szülői értekezlet, tele humorral, jó kedvvel, és pozitív életérzéssel. És ez jó. Nagyon-nagyon jó.
Minden ilyen alkalommal újra és újra hálát adok érte a Sorsnak, hogy épp Őket kaptuk meg így utolsó alsós tanítónak. :) Mert én bizony általuk, miattuk, velük mindig visszakapom a hitemet a Pedagógusokban. :)
Nagyon nagyon irigyellek ezért. Én éppen ezen a héten vesztettem el az utolsó hitemet is, mert sajnos nálunk éppen az ellenkezője van. Kb mindennek, amit irtál. A gyerek nálunk nem lehet önmaga, olyannak kell/ene/ lenni amit a tanárnő megálmodott. Nálunk nem lehet ebéd közben beszélgetni, halkan sem, mert zavarja ezzel az evést :O Nálunk bűn, ha az internetet használja,mert nem kell számítógép, mert az elrontja a gyereket. A gyerek nem lehet őszinte, mert akkor ellenkezik a tanárral. Nem mehet el lazításként a könyvtárba nagy szünetben, ha megszeretne keresni egy könyvet, mert akkor szigorúan az udvaron kell lenni. (amiért elment még is, osztályfőnöki figyelmeztetést kapott) Nem sírhatja el magát, ha rosszabb lett a dolgozat mint amire számított, mert akkor ő rossz és nem tudja feldolgozni a kudarcot ( a másiknak lehet letérdelni és könyörögni hogy következő órán irhassa meg, mert semmit nem készült) és még sorolhatnám.....mi csak várjuk, hogy végre elteljen ez a fél év és reménykedem, hogy felsőben egy igazi, normális tanár lesz az osztályfőnök. Mindenesetre, a mi tanárnőnk Rózsa kedvence lehetne, annyira vaskalapos. Még a saját kolléganője is csak annyit tudott tanácsolni, hogy tartsunk ki.
VálaszTörlésÉs majd jön a felső...és jönnek a frusztrált tanárok! Nálunk is így volt...nem tudom miért kell ennek így lennie?
VálaszTörlésNekünk eddig négy ből egy volt az IGAZI, de örülök, hogy megtapasztalhattuk, hogy milyen az amikor valaki úgy korhol, hogy a gyerek nem vaszi annak és hogy valóban szárnyakat ad a gyerekeknek, sajnos ő az első volt és azóta sincs olyan több , de legalább egy volt és az is valami:)
VálaszTörlésKovtama, sajnálom nagyon. Ismerem én is ezt a cipőt is, megjártuk mi is. :( Szívből kívánom, hogy a felső tagozaton legalább egy ilyennel hozza őt össze a sors. :)
VálaszTörlésAnikó, szerencsére azért itt sem mindenki. :) Patriknak fantasztikus osztályfőnöke van.
Mesélő, bizony, az ember kevéssel is beéri, ha legalább egy kevés jut. :)