2014. jan. 8.

Lujzi...

Ki hitte volna, hogy Lujzit mégis lehet jobb belátásra bírni? Én már-már feladtam, és magamban láttam, ahogy félnapokat töltök a mosogató mellett, és még majd a bojlert is nagyobbra kell cserélni, mert a sok mosogatáshoz nem lesz elég a meleg víz, amit a mostani termel.
De van itt nekem egy még nálam is kitartóbb férjem. Aki bizony nem nyugodott bele ebbe a "dobd ki a kukába" dumába, és nem hitte el, hogy nincs már hozzá alkatrész, és abban is kételkedett, hogy mindenképpen kell az a gyári szám, mint egy falat kenyér. Addig-addig keresett, kutatott, olvasott, míg talált az interneten egy oldalt, ahol jófej SzakiDanik dolgoznak, és írt nekik. Fotót is mellékelt a probléma leírásához, és kb. úgy küldte el a levelet, hogy najó, hát adjunk még egy esélyt, aztán majd lesz valami.
Roppant meglepő módon másnap válaszoltak. És nem mondták, hogy dobjuk ki, meg hogy hú, meg há, egy ilyen ic-t be sem lehet szerezni, hanem azt, hogy Persze, javítható, ennyi és ennyi között lehet a javítás költsége, ide és ide kell behozni. Mit veszíthettünk, ugye? Akkor, amikor már gondolatban Lujzitól el is köszöntem teljesen..
Szépen letakarítottam, ott is, ahol még sosem, mert a szekrény mellett van, és nem is látom azt a felét. (na, most garantálom, hogy nagyon szép fehér) Hétfőn meg Lujzi délután útra kelt. Én még szkeptikus voltam, de azért reménykedtem..
És nahát.. tegnap jött az sms, hogy "A javítás elkészült, ennyi és ennyi az ára." Az volt az első kérdésem, mikor Balázs mondta, hogy "És működik?" Pedig nyilván igen,  ha ezt írták.
Ma hazaérkezett Lujzi délután, amíg én nem voltam itthon, vissza is állt a helyére. Este már itt várt. És én nagy örömömben, hogy újra látom, úgy gondoltam, egy éjszakai műszakra be is osztom. :) Csak hogy otthon érezze magát. :)

Nagyon örülök neki. :)

6 megjegyzés:

  1. Ugye?:) Az én férjemnek is ez a leg leg leg tulajdonsága a sok jó között, hogy nem adja fel! Nálunk is él a mosógép is újra, mert hála az internetnek meg tudta csinálni egyedül is( a szerelő nem ért rá ) . Mondam is Márkónak, hogy ha csak ezt az egy tulajdonságát örökölte az apjától, már akkor is kész főnyeremény lesz a jövendőbelijének :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök veled!!!!!
    15 évvel ezelőtt én nem akartam "Lujzit".:) Hogy az olyan úrinős mulatság: De az én férjem viszont megvette és az első nagycsaládos ebéd után ,amikor bepakoltam és leülhettem beszélgetni,hát az valami csuda volt!!!!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Mamka, én is így gondolkodtam először, de frenetikus élmény volt nálam is az első használat. :)
    Mesélő, de jó, hogy meg tudta csinálni. :)

    VálaszTörlés