2014. jan. 6.

Hétfő

Na ugye hogy a napsütés csodákra is képes. Nálam legalábbis mindenképpen. Ó, ha most március lenne már, egészen bizakodó lennék.. mondjuk én bevallom így is abban reménykedem, hogy az idén mégiscsak megússzuk a telet, és valahogy kitombolja magát Amerikában, és ide már nem ér el. :) De persze ha nem így lesz, az sem gond, csak mégis.. ez a mai napsütés ez olyan igazi gyógyír volt mindenre. :) Annyira jólesett, hogy egészen jókedvem kerekedett tőle.
Meg attól is, hogy
-felébredtem hajnali ötkor, és visszaaludhattam még egy kicsit
-negyed kilencre már a bevásárláson is túl voltam
-beszéltem egy kicsit Eszterrel telefonon (ezer éve nem...)
-kimostam a függönyöket, és visszaraktam őket a helyükre
-elraktam az adventi díszeket
-felporszívóztam
-felmostam
-felráztam Balázs párnáit, és magamban azon mosolyogtam, hogy majd este biztos örülni fog neki, amikor lefekszik
-egy csomó mindent meg tudtam csinálni bent a munkahelyemen
-nem fáztam


Mondhatjuk, hogy ez egy igazán jó kis hétfő volt. :) És majd azon leszek, hogy ilyen legyen a kedd is, meg a szerda is, meg a csütörtök is, meg a péntek is...

7 megjegyzés:

  1. :) Sokszor gondolunk egyet! Vagyis ugyanazt:)

    VálaszTörlés
  2. napsütés a beszélgetés nagyon jó volt, még ha az utóbbi lehetett volna hosszabb is (annyi minden mesélnivaló volt még) :-*

    VálaszTörlés
  3. Még a hétvégére is kirándulóidőt jósolnak. Azután ...???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is,hétvégén jön a hó,de remélem,inkább neked lesz igazad.

      Törlés
  4. Júlia, igen, eléggé egy húron pendülünk. :)
    Eszter, egyszer majd úgy jársz, hogy annyira ráérek, hogy le sem tudsz majd lőni..:-*
    Mesélő, ugye bizony. :)
    MJ, ha számítana bármit is a kívánságom, akkor azután is csupa napsütés és kirándulóidő lenne. (kár, hogy nem számít)
    Kriszti, én is remélem, hogy nekem lesz igazam. :)

    VálaszTörlés
  5. Úgy legyen! (bárcsak úgy lenne!)

    VálaszTörlés