2014. jan. 25.

Ez is én...

...avagy be kell vallanom, hogy roppant messze vagyok a tökéletestől mindenféle szerepemben, sőt, újabban még a középszintet sem ütöm meg túl gyakran. Emiatt aztán én utálom magam, mások utálnak engem, amitől undok leszek, és szótlan, vagy épp egy sárkány. Mint ma, amikor Erik teljesen normálisan megkérdezte, játszhat e a telefonommal. Semmi szükségem nem volt rá épp akkor, mégis az első reakcióm az volt, hogy ráförmedtem, hogy "Mindenképp." Ezt persze olyan hangsúllyal, amitől rögtön inkább visszakozott, én meg azonnal megbántam, de akkor már mindegy volt az egész, mert megtörtént. Nincs magyarázat, nincs ok, nincs semmi, amiért ez így történt, pusztán csak az, hogy épp akkor egy sz.rházi voltam vele. Nincs ezen mit szépíteni, ez van.
És akkor még mindig itt van a kereszt a nyakamban, hogy még mindig nem szoktam le a cigiről. Ezer éves téma, ami eddig el-elcsitult kissé, újabban azonban megint minden napos téma köztünk. Nem vagyunk egy véleményen, bár az összes érv, amit felhoz, tökéletesen megállja a helyét (és amúgyis kettőnk közül csak Ő tud így érvelni), és én is tudok elméletben mindent ahhoz, hogy megtegyem. És egyik nap el is határozom, hogy na, ez az utolsó, elég volt, mert tényleg drága, tényleg büdös, tényleg csak megszokás, hülye szokás, és mégsem bírom ki. Jellemtelennek és akaratgyengének tartom magam miatta, de még ez sem elég. Meg semmi sem. Komolyan.. ha lehetne önként vetném alá magam egyheti mélyaltatásnak, és soha többé nem gyújtanék rá. Akkor talán menne. Szörnyű bűntudatom van olyankor, amikor szembesítenek az ezzel kapcsolatos ígéreteimmel, meg egy csomó minden mással, és akkor, abban a pillanatban azt gondolom, rohadjak meg, ha nem tudom megtenni. És fél óra múlva már találok is magamnak mentséget. A pillanatot is elátkoztam ezerszer már, amikor először rágyújtottam.
És az is én, aki képes órákig nem csinálni semmit, és utána órákon át tombolni azon, hogy miért nem csináltam semmit. Meg az is, aki képtelen előre tervezni egy napon túl, és mindig az van belőle, hogy sem időm, sem kedvem már valami normális kaját csinálni, és csak a héten kétszer ettünk virslit. Szégyen.

Szóval csúszom csak lefelé, és lassan, de biztosan a kedves, mosolygós Diusból majd egy morgós banya lesz. De azért odáig csaknem jutunk el.

A félévi bizonyítványok pedig az idén sem fognak elmaradni.. csak épp legkisebb királyfi- alias- FeledékenyRoland ott felejtette az iskolában a tájékoztató füzetét. (két napja azon bőg, hogy biztos egyest kap, amiért nem íratta alá) És ezen is dühöngtem. Én marha. Pedig hétfőn is ugyanolyan lesz, mint pénteken lett volna. Úgyhogy majd ha együtt lesz a három, akkor elmesélem.

4 megjegyzés: