2013. dec. 5.

Szégyen

Annyira gáz... de annyira, hogy most az órát nézem, hogy a fene enné meg, hogy most fog bezárni még az a sz..ok t...o is, és már oda sem tudok elmenni.. mikor én igazából most jöttem rá, hogy holnap reggel jön a Mikulás, és szinte semmit nem hoz. Semmit.. mert én elfelejtettem, hogy már most ott tartunk, és csak az utolsó pillanatban jutott eszembe, amikor már persze hulla fáradt voltam, és még véletlenül sem jutott eszembe semmi normális ötlet. Így aztán kapnak kekszet, meg nápolyit, de mondjuk ez legalább az a Milka, amit már egy ideje akarnak vetetni, csak mindig leráztam őket azzal, hogy "ennyit nem adunk ilyesmire". De ettől még gáz, mert tudom, hogy mennyire szeretik a meglepetéseket. És most attól tartok, csalódás lesz nekik reggel meglátni az ablakot, nem hatalmas öröm.
Sírni tudnék a saját hülyeségem miatt..

8 megjegyzés:

  1. Értem! Mérges helyzet az tuti! Egyrészt már mégsem olyan kicsik azt hiszem, meg fogják érteni! Ám millió, meg annyi családban nem ez a fő ok, ezt ugye tudod? Sokan élelemet sem mindig kapnak, csokiról álmodni sem mernek! Sőt, nagyon sok beteg kicsi van, és ez mind jelentősen nagyobb gond annál, hogy elfelejtettél Miki csomagot beszerezni!

    VálaszTörlés
  2. Ó!:( Sokszor éreztem így magam.....Pocsék tudom,de a gyerekek más mércével mérnek.Örülni fognak annak,amit eddig nem terveztél megvenni,a Milkának.
    Amit én ennél is jobban utálok az az,hogy sok helyen ,iskolában végigkérdezik a tanárok is a gyerekeket,hogy mit kaptak és ezt ,mint közös programot teszik,pedig hatalmas hiba.mert az a családra tartozik .Jó lesz, próbálj megnyugodni!

    VálaszTörlés
  3. :) Ne aggódj, biztosan örülnek- én azt hiszem, csak mi gondoljuk, hogy nagy dolgokat várnak. Nálunk a lányok tudják, a Mikulás édességet, gyümölcsöt hoz, maximum zoknit mellé.
    Én meg itt ülök, pedig tudom, hogy Anna nagyon várja, hogy lefeküdjünk, hogy ő végre felkeljen és kicsit szétnézzen a csizmák tájékán :)
    Szép napot holnapra !

    VálaszTörlés
  4. És ha a csizmájukba egy gyorsan kreált Burger King utalványt tennél? Szerettek oda járni. az se segít már????

    VálaszTörlés
  5. ajjaj... ez nehéz szitu, de SW ötlete még megmentheti a helyzetet. Igazából nálunk ötödikén este szokott jönni a Mikulás, lehet itt kezdi a műszakot :) Idén először nekem is hozott ajándékot, a kisfiam fabrikált egy morzsatálcás kenyérvágó deszkát az iskolában. Úgy örültem neki mint egy kisgyerek :)

    VálaszTörlés
  6. Remélem sikerült relatív jól kijönnöd a dologból. pussz

    VálaszTörlés
  7. Dius hogy sikerült végül is? Biztosan megoldottad. <3

    VálaszTörlés
  8. A helyzet végül is megoldódott.. összepakoltuk egy helyre az összes családi ajándékot, így aztán volt egy kicsit több is a kekszeknél. :) Biztosan örültek volna csak annak is, de az nem lett volna ugyanolyan, még akkor sem, ha igazából már csak Roli hisz benne.. (de a többiek nem árulják el neki.. sőt, nekünk sem, hogy tudják)
    Egyébként nem kapnak nagy dolgot Mikulásra, de egy-egy könyv, vagy kisebb valami mindig szokott lenni.
    Rózsavirág, értem amit írsz, és nagyon globálisan nézve igazad van.. ez a probléma egy kis semmi ahhoz képest, ami azokban a családokban van. De elég demagóg dolog lenne a saját gyerekeim örömét azért háttérbe szorítani, mert másoknak ez nem adatik meg. Sajnálom, és együtt érzek velük, ahol lehet nyilván segítek, de nekem a saját családom a fontos, és azért dolgozunk ennyit, hogy nekik jó legyen.

    VálaszTörlés