2013. dec. 15.

Megvan az idei X

Hát mit mondjak? Csak őszintén... Csalódtam. :) Mert én nem Dórának drukkoltam, még akkor sem, ha elismerem, hogy neki van jobb hangja, mint a fiúknak. Ezt mindenképpen el kell ismernem, mert tény. Nem tudom megmondani mi váltotta ki belőlem azt az érzést már a kezdet kezdetén, hogy "jajj, ezt a nőt nem bírom", de így volt. Aztán ez nem változott az idők során sem. Sőt, Geszti kicsit sem fair play mentorálása csak még erősítette ezt. A mai este részéről még megkoronázta az egészet. Csalódtam benne, nem is kicsit, sokkal jobb embernek gondoltam ennél. Na de mindegy..
Szóval, Dóra nyert. Az első magyarországi női győztes lett egyúttal. Írhatnám róla, hogy micsoda szuper hangja van (az van), meg hogy bármit el tudott jól énekelni (így volt), hogy minden hétvégén a maximumot hozta ki minden dalból (ez is tény), de egyetlen hang sem őszinte elismerés részemről. Mert mindennek ellenére nekem olyan "mű"érzésem volt tőle. Azt éreztem végig, hogy meg van csinálva ez a nagyfokú jóság, és tudatos részéről ez a "világbéke" szemlélet is, nem pedig zsigeri. Lehet, hogy rosszul jött át nekem, nem tudom.
Amúgy is előfordulhat, hogy az a csalódottság van még bennem, hogy sem Csordás Ákos nem nyert, sem a BytheWay. Nálam ők voltak a favoritok. Az elejétől a végéig. Nem azért, mert annyira férfipárti vagyok, hanem mert ők pont azok, amit én várok egy énekestől. Van hangja, kinéz valahogy, van humora, tud és mer érzelmet kimutatni, és el is tudja fogadni az érzelmeket, amik fel érkeznek.
Nekem ők fogják az X faktor 2013-mat jelenteni akkor is, ha nem nyertek.
Dórának pedig sok sikert kívánok. (de a lemezét biztosan nem veszem meg :D)

6 megjegyzés:

  1. Én meg remélem, hogy egy darabig se X faktor, se Megasztár se ilyen bugyuta szarságok nem lesznek. Végre legyen már valami érdemleges, valami amitől nem épül le az agyunk, bár ez a kereskedelmi tévéktől nem várható, nem is ez a céljuk. Igy nekem marad továbbra is az Ozon tv, ahol minden este 18-tól egy csodálatos órát tölthetek el, ahol madártávlatból mutatnak szebbnél szebb tájakat, elmesélve a történetüket. Tudom, ez az idő korán van, de ha egyszer valaki leül ebben az időben, az mindennap várja. Amúgy nekem még mindig az első Xfaktor és Megasztár a favorit, talán mert új volt, talán mert egyedi volt. A többi csak lerágott csont.

    VálaszTörlés
  2. Gondoltam rád tegnap este... :-)
    Idén mi sem néztük az X Faktort az elején, valahogy nem is volt kedvencünk (az előző alkalommal Oláh Gergőnek az első pillanattól drukkoltunk), aztán csak elkapott bennünket a gépszíj valamikor a közepénél. Ritkán láttam a végéig, mindig belealudtam, tegnap este is. És igen, Dóra nagyon jól énekel, szép a hangja, jól tud vele bánni. Valahogy nekem olyan "sterilnek" tűnt, aki mindig borzasztó fegyelmezett, és ettől uncsinak éreztem. A fiúk énekileg azért nem nagyon tudták, ugyanakkor esendők voltak, szeretni valók, talán kicsit közelebb álltak a szívemhez emiatt. De én is azt mondom, hogy hajrá, Dóri, és tudjon élni a lehetőséggel.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is nagyon unszimpi volt ez a csaj, fogalmam sincs miért, de a hideg futkározott a hátamon tőle, vannak ilyen emberek, aki egyszerűen csak úgy nem. Mivel az én favoritom már kiesett korábban, ezért tegnap este majdnem mindegy volt már ki nyer, de kicsit jobban feldobott volna ha a fiúk nyernek, pont a nyertes személye miatt. Nahát amit meg levágott az eredményhirdetés után, mennyire idétlen volt, de vele együtt a mentora is, nagyon nem illett oda szerintem.
    (Ja, és én is remélem, hogy egy darabig hanyagolják ezt a műsort, mert borzasztóan gyenge volt ez az idei.)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem meg pont hogy erős volt az idei év, még a férjem is megjegyezte, pedig ő csak azért nézi, mert én szeretem. :)

    Nekem az a gondom a Dórival, hogy valamilyen oknál fogva (nem jöttem még rá) nem hat rám egyáltalán. Minél érzelmesebb és "hatásvadászabb" egy dal, annál kevésbé, sőt, még kényelmetlenül is érzem magam, hogy ő annyira "érez" én meg nem. :) Én is Ákosnak szurkoltam, Ádámot is kedveltem, amióta egyik sincs, azóta pedig a fiúknak. Remélem, sokra viszik, nagyon drukkolok nekik! :)
    Ui: Egyébként én a BurgerKing reklámoknál szoktam rád gondolni, de akkor szinte mindig. Egy pillanat, egy mosoly, de az a tiéd. :))))

    VálaszTörlés
  5. Szerintem marha gyatra volt a felhozatal. Elején pont otthon voltam és láttam és Dóra volt az egyetlen, aki tetszett.
    A többiek kiabáltak vagy ellenszenvesek voltak.
    Én örülök, hogy ő nyerte.
    :););)

    VálaszTörlés
  6. Érdekes, nekem is ez a véleményem, én is Ákosnak és a fiúknak drukkoltam...

    VálaszTörlés