2013. okt. 13.

Na végre...

Most akkor ma este elégedetten hátradőlhetek (majd ha még elmosogatom azt a pár edényt, ami még ott maradt a mosogatóban), mert végre-valahára..... kimostam az összes ágyneműt. Felporszívóztam mindenhol.. a galérián is.. olyan alapossággal, hogy sírva menekültek a pókok mindenhonnan. :)
 És még a fiaim is újra emberformájúak lettek, mert végre levágtam a hajukat. Igaz, ők annyira nem örülnek, mert senki nem lett "pávagyerek", ahogy azt ők szeretnék.. (még még mit nem...), de megint sikerült azzal elodázni a dolgot, hogy most akkor levágjuk, és majd mostantól megpróbáljuk úgy fazonírozni, hogy végül majd lehessen égnek állítani. Ők csak sejtik, én meg tudom, hogy ebből nem lesz semmi, mert mindenkinek éppen három forgó van a feje tetején, amitől aztán egészen komolyan képtelenség hajat pávásítani, de sebaj.. Ahogy Erik mondta ma este "a remény hal meg utoljára". Ő abban reménykedik, hogy elmúlnak a forgói, én meg abban, hogy kimegy a divatból ez az idióta frizura. :) Mondjuk az én reményem beteljesedésére nagyobb esély van szerintem. :)
Na és még ezen kívül főztem is, meg átválogattam két szatyor ruhát, és a megfelelő kupacokba rendeztem őket (már nem jó- most pont jó- majd jó lesz). Erre a válogatásra külön büszke vagyok, mert az ilyet szoktam hetekig halogatni, és kerülgetni.
A kellemesnél egy kicsit jobban elfáradtam, de ezért kárpótol az illatos ágynemű, meg az elégedettség-érzés.

És nem, nem ejtek egy szót sem az x-faktorról, már csak azért sem, hogy ne legyen igaza a sógoromnak, aki már a múlt héten mély sóhajjal vette tudomásul, hogy akkor majd most beindul a heti egy x-faktor poszt. Hát nem. :P (majd jövő héten bepótolom.. de psssszt)


2 megjegyzés:

  1. Ez már generációs probléma, de mi a frász az a pávahaj?:)

    VálaszTörlés
  2. Pávahaj: olyasmi, mint a punk frizura, csak épp sokkal "szélesebb" sávban, mint az a régi klasszikus punk. :)

    VálaszTörlés