2013. okt. 17.

Kedvetlen

Írhatnám azt is, hogy hú, de tele van a hócipőm.. de nem, nem fogom ezt írni. Fáradt vagyok, kicsit kedvetlen, és messze még a hétvége.. mert úgy adódott, hogy egy nap pihenő jut csak. Az a sors fintora, hogy az enyém épp nem akkor lesz, mikor Balázsé.. na de mit lehet tenni? Semmit a világon.. el kell fogadni, végig kell csinálni, és kész. Lesz idő, amikor majd erre is büszke is leszek.
Kicsit kiábrándult is vagyok, mert újra és újra szembesülök azzal, hogy nem is ismerem én annyira az embereket, mint gondoltam. Mondhatnám azt is, hogy mindenkiben csalódtam, de persze ez sem igaz. Nem mindenkiben.. csak jó sokakban. De nem rágódom rajta, hagyom, hadd oldódjon meg magától. Nem kell nekem mindennel foglalkoznom.
Épp elég a magam dolga. Nem panasz, de néha bizony sok is. Ha csak a mai napot nézzük.. hatkor keltem, elindítottam mindenkit az iskolába (Patriknak nulladik órája volt), kutyákat kiengedtem, enni adtam nekik.. beágyaztam, elpakoltam, elindítottam a mosógépet. Aztán bevásároltam, megfőztem az ebédet.. elmosogattam, elpakoltam a kajámat, és fél tizenkettőkor már indultam dolgozni. Délben már teljes gőzzel dolgoztam. Az érkezésem utáni ötödik percben már ezerféle dolgot zúdítottak rám. Fél tízig folyamatosan teljes fordulatszámon kellett működnöm, intézni, csinálni, nyomon követni, kinyomozni, leírni, másolni, aláírni, kiterhelni, kiírni, átvenni.. Hazaértem háromnegyed tíz után, és még most van mit elpakolnom, mosogatógépet bepakolni, ilyesmi. :)
De amúgy mindegy is.. csak a fáradtság beszél belőlem.. ne is figyeljetek rám. :) Holnap is nyomok még egy ilyen közel tíz órás melós napot, aztán szombat reggel visszamegyek.. de sebaj. :) Lesz egy vasárnapom. Az is valami. :)

4 megjegyzés:

  1. Vigyázz azért magadra!!!! És igazad van, nem kell mindennel és mindenkivel foglalkoznod! Szép napot!

    VálaszTörlés
  2. Nem semmi, sajnálom a hétvégédet! A fiúkkal rendben van minden? Gondolom igen, de nekik is nagyon nehéz lehet ...

    VálaszTörlés
  3. Kitartás! A vasárnap egy tök jó nap :)

    VálaszTörlés
  4. Fel a fejjel, túl leszel ezen is. Egész nyaram így telt, minden szombaton túlóra, kibírtam. Ahogyan időnként olvasgatlak szép csendben, "tökös" csaj vagy Te is, megoldod, biztos vagyok benne:)

    VálaszTörlés