Hogy van ez..

Tegnap megint történt ismerősi körben egy fájdalmas csalódás, ami egész nap nem ment ki a fejemből. Gondolkodtam rajta, hogy mi lehet a levegőben, hogy most ez ennyire "dívik" mifelénk.. történetesen, hogy a feleségek bepasiznak, a férjek meg koppannak egy óriásit.
Nem hiszem, hogy rátaláltam az okra, de azért elmondom, mi jutott eszembe. Előrebocsátom, nem vagyok nőgyűlölő sem, meg férfipárti sem, viszont a feminizmus minden csírája is távol áll tőlem.
Szóval, visszapörgettem magamban az időt jó húsz évvel ezelőttre. Amikor még nem folyt a csapból is az, hogy mi nők vagyunk azok, akiknek minden jár.. akik a legszuperebbek a világon, mert dolgoznak is, meg otthon is helytállnak, és még mindemellett szépek is, meg kívánatosak. Nem tudom hogy mi lehet az oka annak, és mikor indult el ez a nagy "női melldöngetés" kampány, de azt hiszem, ez a legkomolyabb baj, ami csak történhetett velünk. (nyilván a jelenlévők mindig kivételek.. ezt azért leszögezném, amíg még nem késő) Lépten-nyomon minden újságcikkben, tévéműsorban, online hírportálon azt olvashatjuk, hogy az ideális nő csinos, fitt, karcsú, egészségesen étkezik, mindig divatos.. munka mellett tökéletes gyerekei vannak, akikkel a létező legtökéletesebb programokat űzik, és még tornázni is jár, meg fut, meg süt, főz... csupa egészségeset. És a legfontosabb, hogy mindig ki van elégítve minden tekintetben. Már-már agyon van misztifikálva az egész szexuális életünk, és az is elkezd kételkedni abban, hogy valaha is orgazmust ért el, aki addig mindig a legnagyobb élvezettel élte át az összes légyottot. Ez eddig amúgy lehetne szép és jó, mert akár még sarkallhatna is minket arra, hogy mindig jobban csináljuk még egy kicsivel, mert fejlődni mindig van hová.
De ez még túl van ragozva azzal is, hogy ömlik ránk, hogy milyen a tökéletes párkapcsolat. Ahol természetesen a férfi mindig bókol, és mindig elismer, és mindig épp azt teszi, amitől mi jól érezzük magunkat. Hiszen ez jár nekünk, ha már ennyiféle dolgot csinálunk, és mindemellett még szépek és fittek is vagyunk. Amikor a századik ilyet olvassa az ember, akkor már rendesen kételkedik, főleg, ha esetleg nem is nagyon van része bókokban, meg elismerésekben, mert mondjuk az ő párja sosem volt a szavak embere. Amint gondolkodóba esik, már jönnek is a cikkek, sztorik, hogy mennyire "vérpezsdítő" egy titkos randi, mekkora önbizalmat ad egy félrelépés, és mennyi izgalommal is jár. Mint valami rózsaszín köd, úgy telepszik az ember agyára mindez, és máris kételkedik abban, hogy a férjének tényleg ennyit kell dolgoznia, amennyit. Meg hogy minek néz meccset, miért nem sétálnak a romantikus naplementében. Addig-addig morog magában ilyeneken, amíg aztán úgy nem adódik, hogy kipróbálja, milyen is az a vérpezsdítő érzés. És akkor ott a krach kezdete. Mert mi nők nem tudunk (szerintem) úgy tenni, hogy csak szexelünk, nálunk ebben érzelmek is vannak. És ahol érzelem van, ott más is lesz. És egyszeriben olyan unalmas lesz minden, ami hétköznapi.. hogy már nem kell többé. De persze ezt nem lehet egyenesen odamondani. Titokban kell csinálni, hogy meglegyen az izgalom. (ami.. megmondták az újságok.. jár)
Aztán lebukás esetén még csak megbánás sincs már.. és inkább odadob mindent, ami szép és jó az izgalomért.. csak mert attól nőnek érzi magát.
Nem értek ezzel egyet, még akkor sem, ha minden éremnek két oldala van, és minden félrelépésnek legalább annyira részese a megcsalt egyén is, mint a csaló is.. de nem fér a fejembe, hogy tényleg ennyire megvezethetőek vagyunk, és elhisszük a bulvársajtónak, hogy ilyesmiken múlik a boldogság.
Nagyon rosszul látom?