2013. szept. 10.

Ezt is kipróbálom

Először vannak a nagy fogadalmak. Aztán meg vannak az élet hozta tapasztalatok. És a kettőt kell valahogy összegyúrni ahhoz, hogy egyszer majd, vagy inkább előbb-utóbb egy nagyjából elégedett állapotot összehozzon az ember.
Néha én is hátradőlök, és megnyugszom, hogy na, ezt jól csinálom.
Aztán a következő héten közlöm magammal, hogy én vagyok a világ legrosszabb háziasszonya, meg felesége, sőt, egy gyereknek sincs olyan szörnyű anyja, mint az enyémeknek.
Ez ugye közel sem az egyensúly-állapot. Pedig fejben megvan. Minden kis mozzanat meg van komponálva, minden flottul megy, és nincs benne olyan, hogy nincs kedvem megmozdulni sem a fáradtságtól, ugyanakkor tele vagyok bűntudattal és haraggal, amiért még mindig nem porszívóztam fel, nem takarítottam ki a wc-t, meg ilyenek.
Nem vagyok az a fajta, aki képes a fly lady programot csinálni. Az első héten agybajt kapnék, az tuti, amikor ötödször kéne a mosogatót kötelezően kisikálnom. (pedig amúgy azt magamtól is megcsinálom). Az a fajta sem vagyok, aki képes nekiállni sportolni, pedig elhiszem, hogy az abba fektetett energia sokszorosan megtérül, mert nem csak egészségesebb lesz tőle, aki csinálja, hanem még egy csomó energia fel is szabadul közben, ami majd újrahasznosítható lesz (mondjuk mosogató-sikálásra is akár).
Van kitartásom, ez egy csomó mindenben bebizonyosodott már, és mégsincs mindenhez.
Kezelhetném kudarcként is ezt az egészet. Ahogy a pár évvel ezelőtti énem kezelte volna. Már nem. Az élet hozta tapasztalatom azt mondatja velem, hogy nem ilyen egyszerű ez. Mert ami esetleg kisebb kudarc itt, az máshol ötszörakkora siker. Így a mérleg még mindig erősen pozitív.
Igazából csak azt akartam mondani, hogy én, a híresen későig fent lévő ma este húsz percen belül ágyban leszek. Mondom. Tíz órakor.
Csak mert ezt is meg kell tapasztalnom. Hátha jobban viselem majd a holnapot. :) És akkor mindenki jól jár.

3 megjegyzés:

  1. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha egyszer időben elalszom, az nem segít. Hosszabb távon kell a szükséges mennyiség alvást produkálnom minden éjszaka ahhoz, hogy pihentebbnek érezzem magam.
    Neked segített a korai lefekvés?

    VálaszTörlés
  2. Hát ugye ... húsz percen belül ágyban lenni az nem feltétlen az elalvás véget ... :)

    VálaszTörlés
  3. Teide, nekem sem segített. Sőt... ha lehet, még rosszabb volt.
    MJ: :D :D Szerintem mire a fejem leért a párnára, már aludtam is. :)

    VálaszTörlés