2013. szept. 3.

Egy kis jel

Egy csomó mindenfélén gondolkodtam ma, és gondoltam, hogy na, ezekből a gondolatokból szoktak a jó kis blogposztok születni.
Aztán elmentem dolgozni. És mire hazajöttem, a gondolataim kicsit másfelé kanyarodtak, és már nem is tűnnek olyan jóknak. Meg még "le sem pörögtem" munka után, még azon kapom magam, hogy vissza-vissza pörgetem magamban, hogy biztos minden megcsináltam e, amire úgy emlékszem, hogy igen. Amúgy nyilván megcsináltam, csak épp előfordul velem az ilyesmi, hogy azon gondolkodom, hogy valóság volt e, vagy csak gondoltam.
Erik ma megint jól érezte magát. Ebben nyilván nagy szerepe van annak a ténynek, hogy megdicsérte az osztályfőnöke, a magyar tanár, a matek tanár, és az informatika tanár is. Ebben a pillanatban nagyon hálás vagyok nekik, mert ezzel egy akkora adag önbizalmat adtak neki, amit én nem biztos, hogy tudtam volna. :) A végén még majd szívesen fog tanulni. :)
Patrik is mesélt, neki van egy olyan tanára, aki teljesen pályakezdő. Élete első óráját tartotta nekik ma. :) De azt mondta, jó volt, és ők is rendesek voltak, mert megtisztelték az első óráját azzal, hogy figyeltek rá. :)

Amúgy meg azt álmodtam, hogy csütörtök van, és elég hülyén éreztem magam reggel, mikor szembesültem azzal, hogy csak álom volt.. mert amúgy kedd van a javából. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése