2013. szept. 30.

Szeptember végén

Emlékeztek még arra, amikor hőségriadó volt? És árnyékban mutatott a hőmérő negyven foknál is többet?
Ugye már megint milyen gyorsan elfelejtettük?
Nekem ma, miközben fáztam a hideg szél miatt, meg a borús idő miatt eszembe jutott, hogy hajj, de jó is volt, amikor az volt minden vágyam, hogy hazaérjek, és lezuhanyozzak. :) Most is mondjuk hasonló vágyam volt, csak épp fordított előjellel. Alig vártam, hogy hazaérjek, és beleüljek egy kád forró vízbe, hogy jól átmelegítsen. :)
Amúgy ezen a szabi után első munkanapomon jól elfáradtam...
És még mindig fáj a torkom (meg a fülem)
És most, mikor már túl vagyok a forró fürdőn, és kellőképpen át is melegedtem, arról ábrándozom, hogy holnap reggel majd még visszafekszek egy kicsit, miután mindenki elment dolgozni, meg suliba. Nem lesz ebből semmi amúgy, de azért most jó kis elhatározás.. :)

2013. szept. 29.

Jó nekem..

Nem ítélkezem. Soha, senki felett nem török pálcát, mert nem én élem az ő életét, ahogy ő sem az enyémet. Mégis, néha az van, hogy nehezemre esik nem kioktatónak lenni, vagy nagyképűen példálózni akár magammal is. Igaz, a kettő szerintem nem ugyanaz, de sokan nem értenék ezt, így aztán inkább bele sem megyek.
De... egyre inkább kerülöm azoknak az energiarablóknak a társaságát, akik folyamatosan szívják mások "vérét", és attól érzik jól magukat, hogy kisezren sajnálják őket. Nem.. nem vagyok egy érzéketlen tuskó, sosem voltam, és remélhetőleg soha nem is leszek. Egészen biztosan segítő kezet nyújtok bárkinek, ha tehetem, bármiben. Nem szoktam nézni mennyi időbe és energiába kerül valaki baján segíteni, vagy épp valakinek örömet szerezni. Ezt nem mérem én semmiben. Megteszem, amikor lehetőségem van rá, és kész. Nem is várok érte cserében semmit. Nem azért teszem, hogy "jó legyek náluk", vagy hogy még akármennyi idő múlva is hálálkodjanak érte.
De! Az utóbbi időben egyre csak szaporodik a tömeg körülöttem, akik csak hajtogatják, hogy "mennyire rossz nekik", és pl. engem irigyelnek, amiért nekem meg pont most jó. Eddig megálltam szó nélkül, mert még emlékszem, milyen is az, amikor az embernek csapkodnak a feje fölött a hullámok, és kilátástalan minden.. akár még az is, hogy mit fogunk enni fizetés előtti héten. Ma sem kezdtem el magyarázni, amikor újra belefutottam ebbe, hogy "jó nekem", neki meg milyen sz.r, hogy helló, emlékszel, még egy éve sem volt nekem ennyire jó? Emlékszel, hogy mit megtettem azért, hogy jobb legyen? Egyetlen percre sem adhattam fel, mert nem engedhettem ki a kezem közül a reményt, hogy majd egyszer.. majd csak... Pedig még így, visszanézve is.. olyan nagyon nehéz volt néha. És olyan egyszerű lett volna feladni mindent, és azt mondani, kész, elég.. menjünk innen, vagy csak én megyek.. vagy akár lenyelek egy-két-három doboz akármilyen gyógyszert, és megoldódik egycsapásra minden. Ó, persze.. megoldódna.. marhára.. Probléma nélkül nincs élet.. és még a túlvilágon sem fogadnának tárt karokkal, ha így mennék.. sőt..
Ráadásul itt vannak évek óta a gyerekeim. Akik látnak minket nap mint nap, és minden gesztusunkból, minden gondolatunkból, tettünkből tanulnak. Akkor is, ha nem tanítjuk őket erre... vagy akkor talán még sokkal jobban is. Nekik  nem mutathatom azt, hogy valamit is feladunk.. csináljuk, ahogy tőlünk telik, és előbb-utóbb majd megtérül minden befektetett energia. Eddig a mi életünk ezt a példát hozza. Ha türelmesek vagyunk, megtérül minden. Kérdés, van e türelmünk kivárni? Van e kitartásunk hozzá, hogy egy esetleg rosszabb helyzetben is arra gondoljunk, majd milyen jó is lesz nekünk, amikor..
Tényleg lehetséges az, hogy vannak, akik nem tudnak/mernek álmodni még saját magukkal kapcsolatban sem? Pedig álmodni mindig kell.. merészen, kitartóan, és amint itt az ideje, megvalósul.
Nem vagyok egy bölcs ember, csak egy egyszerű valaki. Nem tudok nagy szavakkal odaállni senki elé, és megmondani a tutit. Nem akarok odaállni, és magamat mutogatni, hogy nézz rám, ne add fel Te sem... nekem is sikerült.
Nem vagyok én senki.. de mégis valaki vagyok. Valaki, aki nem adta fel.. és most (minden torokfájás ellenére) is a lehető legjobb neki. Megtanultam mindennel együtt élni, mert meg kellett tanulnom. És közben megtanultam, hogy minden tanulható. :) Még az életszeretet is.. ha nem hiszed, próbáld csak ki.. tanuld meg Te is. :)

2013. szept. 28.

Átrendezve

Miközben itthon ültem, akarom mondani feküdtem egész héten tétlenül, azért fejben igen aktív voltam ám.
Egészen jól átrendeztem fejben újra a lakásunkat. Kb. a százharmincadik verzió született meg a fejemben most, de mivel az ezt megelőzőek is mind még az engedélyeztetés első fázisában el lettek vetve, így aztán ezt a verziót már el sem meséltem. :)
De legalább fejben megvan.. és ha a szükség úgy hozza, majd előkapom. :) :D
Mondjuk abban, hogy itt fejben átrendeztem, biztos, hogy nagy szerepe volt annak, hogy a héten olvastam
ezt a posztot... (meg még az összes többit is a témában), ami az én hírhedten jól működő fantáziámat is megmozgatta rendesen.
Amúgy meg örüljetek, hogy nem írok többet... mert hisztis vagyok ma a fogfájástól, és morgok is egész nap...


2013. szept. 27.

Grrr

Messze vagyok az elégedettől is, meg a gyógyulttól is, meg a kipihenttől is. De ez a szabi ilyen volt, és most már kár is keseregnem az egészen, mert úgysem változik tőle semmi, illetve dehogynem, majd rosszabb lesz esetleg. Még van egy hétvége ötösben, ami akár jó is lehet, még akkor is, ha hiába mennék szívesen bárhova kirándulni, és biztos tök jó is lenne a gyerekeknek is, egyszerűen nincs még hozzá elég erőm és energiám. (bár a kocsiban tudok ülni, csak gyalogolni ne kelljen) Úgyhogy majd itthon leszünk.
Nem is tudom amúgy, hogy mi a jófene ez a bigyó, amit elkaptam, vagy összeszedtem valahol.. mert tényleg még ilyen ramatyul nem voltam egy náthától, ráadásul nem is tartott még soha ennyi ideig. Ma meg még a fogam is megfájdult. Ehhez is tuti, hogy köze van a náthának is, épp ezért nem is rohantam a fogorvoshoz vele, mert szerintem elmúlik ez, ahogy lecsitul bennem minden egyéb is majd lassacskán.
Mondjuk az egy vicc, hogy ma, miután elkészült az ebéd, ami kb. tíz perc energiámba került, és megettük, le kellett feküdnöm, mert azt éreztem, mindjárt belehalok annyira fáradt vagyok.
Szörnyű... és szörnyen uncsi. :D

2013. szept. 26.

Fura....

Kicsit kifordult nálunk a világ a négy sarkából, mióta elkezdődött az idei tanév. Ó, tudom, persze, nem csak nálunk... de nálunk nem csak úgy szokványosan.
Vannak kellemes fordulatok is, és vannak meglepő, ámde cseppet sem mulatságos fordulatok is.
A meglepő, és cseppet sem mulatságos fordulatot a kiskirályfi hozza. Valahogy- nem is tudom- mintha nem is ő lenne. Az én roppant kedves és roppant barátságos kisfiam valahogy átváltozódik valakivé, aki nem ő egyébként, csak mintha pózolna. Nem sikerült megfejtenem még az egésznek az okát és egyáltalán a miértjét sem, bár tippem van.. életében először valahol egyedül maradt. Nagyon egyedül. Mindig azt gondoltam róla, hogy neki az ilyesmi nem okoz gondot, mert csomó barátja van, gyakorlatilag az egész világ a barátja... de most mégis úgy tűnik, hogy de bizony, ez most fáj.. És ha fáj, és elmondani nem tudja (egészen biztos vagyok benne, hogy ő maga ennek nincs is igazán tudatában), akkor megmutatja másképp, hátha megértjük előbb-utóbb. Érteni már kezdem.. de még nem tudok rá megoldást.. mert egyébként meg nagyon türelempróbáló az, ahogy mutatja.. egyszerűen átmegy valami agyatlan pózerbe, affektál, süketet játszik, és csak hajtja a magáét... meg sem hallgat, meg sem áll, csak akkor, amikor már késő. Akkor meg rendszerint azonnal megbán mindent, és keservesen sír, mert bánatot okozott. A tanulás.. hát.. az eszével továbbra sincs baj, mert ma délután is megoldott egy olyan sudoku feladványt, ami fölött én két hétig is ülhettem volna, de a motiváltsága hagy némi kívánnivalót maga után. Pedig dicsérjük, örülünk, segítünk.. mégis kevésnek tűnik most. De még gondolkodni fogok rajta, hogy is lehetne vele jól csinálni. :)
A kellemes fordulatot Erik hozza. Aki nemhogy szeret felsős lenni, de szabályszerűen kifordult önmagából. :) A török tanárasszisztens egyszerűen lenyűgözi, és minden második szava az volt tegnap, hogy Emru mit csinált, hogy köszönt, mit kérdezett, mit mondott. Aztán ma is meghallgattuk, hogy Emru hogy mondta, hogy jó reggelt, meg megnézhettem a facebookon is ennek az Emrunak a borítóképén az iskolai Európai nyelvek napja alkalmából készült élőképet. És látod, Anya, ez az Emru..  :) Böngészgette a kép alatt az angol nyelvű beszélgetést, jó sok mindent le is tudott fordítani. :) És Emru kérem szépen nem tudja kiolvasni hogy kutya. Mert náluk nincs ty betű. Úgyhogy azt kellett neki mondani helyette, hogy kutja. Amúgy Patrik is roppant érdekesnek találja ezt a fiatalembert, én meg érdeklődve hallgatom őket. (ja, és Emrunak iphone-ja is van)
De ezen túl.. eddig (kopp-kopp) abszolút összeszedetten működik, felírja a leckét, nem felejti el, mit kell vinni másnapra, használja a jegyzetfüzetét.. szól reggel, hogy mikorra várható délután.. ilyenek. :)
És ma... ide kérek egy kis dobpergést..... hazahozta az első hónap magatartás és szorgalom-jegyeit. Magatartás négyes, szorgalom ötös. Na ugye mondtam én? Ugye hogy tud ő így is? Olyan büszke volt rá.. ahogy azonnal a kezembe nyomta az ellenőrzőjét, amikor kijött a suliból, (mentünk értük, hátha esik) én meg őrá, amikor megláttam, hogy majdnem el is sírtam magam. Olyan sokat jelent ez.. sokkal többet egy négyesnél és egy ötösnél.
És hogy Patrik se maradjon ki.. ő eddig olyan, mint mindig. Megbízható, kiszámítható, rendes. :) Minden, ahogy eddig.. mintha nem is kamaszodna. (kopp-kopp) Néha ugyan beszól, de szigorúan csak itthon, de ezt elnézzük neki. :) És miután lecserélődött a telefonja is egy okosabbra az előzőnél, hát éppenséggel a szája is fülig ért ma. :)

2013. szept. 25.

Punny

Ha a mai napomról szeretnék írni, akkor egész egyszerűen el tudnám mesélni. Csak feküdtem. Mert másra nemigen futotta az erőmből.. komolyan, mintha nem is tudom mekkora műtéten estem volna át.. semmi erőm, fáj minden porcikám. Már-már hipochondernek is tartottam magam időnként, de akkor is képtelen voltam húsz perc-fél óránál többet nem fekvő helyzetben tölteni.
Már nem is érdekel, lesz e takarítva, vagy mi lesz.. most már csak az, hogy ne így érezzem már magam még négy napig, mert akkor gutaütést kapok.

De azt tegnap elfelejtettem elmesélni, hogy hovatovább úgy járok, hogy felnőtt lesz a fiam. Mert épp tegnap kápráztatott el azzal a tulajdonságával, hogy hát bizony, érvel. Felkészülten, felnőtt módra, ahogy azt kell. (sőt, megkockáztatom, hogy pont azzal a lehengerlő stílussal, ahogy az apja) Jött tegnap az iskolából egy papír.. a karneváli táncról. Mert hát az idén esedékes. Mert nyolcadikos. Őszintén mondom, nem mertem kérni, hogy táncoljon, mert még én magam is pofátlannak éreztem volna magam, mikor Erik tavaly végül kihagyta. De tudta Ő, hogy mit szeretnék, anélkül, hogy mondtam volna.. bár még a szülői értekezlet környékén mondta, hogy "Ne is gondold...." Szóval tegnap jött a papír, a tájékoztatás rész, meg alá kellett írni mára, meg minden... Kirakta, elolvastam, csak a szemem mert kérdezni..
... mire ő simán közölte velem, hogy Elkezdi a próbákat, de ha nagyon sok időt vesz igénybe, vagy nagyon fogja utálni, akkor elfogadom a döntését, hogy kiszáll. Először köpni-nyelni nem tudtam, mert el sem hittem, hogy ez az én fiam, aki itt simán egyezkedik velem, és éppenséggel próbál nekem is örömet szerezni, meg magáért is kiállni, de aztán belementem. Mi mást is tehettem volna?
Most meg, miután én is, meg ő is aláírtuk a papírt, reménykedem benne, hogy végül majd jó bulinak fogja fel, és meghozza számára azt a közösségi áttörést is, amiben én titkom reménykedem még.:) Ha nem, akkor meg majd igyekszem jópofát vágni a döntéséhez.

2013. szept. 24.

Pofátlanság

Az is a lehető legnagyobb. Sőt, igazából kikérem magamnak. Mert micsoda dolog az, hogy amikor végre itthon vagyok(unk) szabin, akkor leterít mindkettőnket valami alattomos vírusos izé, vagy megfázás, vagy nem is tudom mi ez.
Már tegnap is gyanús voltam magamnak én is. Balázs reggel panaszkodott először, hogy olyan furán kapar a torka.... nála az orrfújásos dolgok tartanak már egy ideje a parlagfűnek köszönhetően. Aztán délutánra én is egyre gyakrabban tüsszögtem, és egyre többször éreztem a torkomat is fájni. Nem vettem róla tudomást, mondván, hogy jól vagyok, és pont. Aztán este már határozottan éreztem, hogy ebből bizony valami lesz, úgyhogy követtem nagyanyám ezeréves praktikáját, és lefekvés előtt bevettem egy Kalmopyrint. Gondoltam, gyerekkoromban is mindig ezt tömték belém ilyenkor, aztán meg sem mozdulhattam a takaró alatt, hogy "jól kiizzadjak". Most is igyekeztem mozdulatlan maradni (ennek köszönhetően olyan rémálmom volt, hogy még beszélni sem akarok róla), és reggelre úgy tűnt, bejött.... Majdnem vállon is veregettem magam, hogy mindent ilyen kis ügyesen elintéztem.
Úgy fél órányi időre volt bennem annyi lendület és energia, hogy eltervezzem, akkor ma lepakolom a konyha felső traktusait, lemosok mindent, és az tök jó lesz, mert holnap meg belefér a többi, és akkor már csak a szobák vannak.
Aztán rájöttem, hogy az őszi légy hatékonyabban tenné meg ezeket, mert nekem aztán még a mozdulat is fáj. Meg a nézés. Igen, még az is.
A nap folyamán felváltva voltak jobb-rosszabb időszakaim, de most estére elérte a torkom a csúcsállapotát. Ott is fáj, ahol eddig még soha életemben sem (egészen lent, ahol az a kis gödör van... nem tudom hogy hívják), és ráz a hideg. (nincs lázam amúgy) Felváltva vágyakozom forró tea vagy jégkrém után.
Szóval, mérges vagyok. Most ezzel megy az idő... hogy itt tehetetlenkedek egy hülye náthával meg torokfájással... Holnap meg még vérvételre is megyek. (ez csak ilyen rutin.. semmi gáz amúgy)


2013. szept. 23.

Semmit sem...

Hát mit is meséljek a mai napról? Mondhatnám, hogy leginkább a fedettpályás-távolbanézést gyakoroltam... mert az jó, és mert még mindig van mit gyakorolni rajta. Amúgy tényleg nem csináltam semmit. Jó, hát egy adag ruhát kimosott a gép, én meg kiteregettem, meg utána persze le is szedtem, és elraktam, de ezt nem sorolom a valamit csinálás kategóriába. Főzni sem kellett, mert maradt tegnapról, csak bepakoltam a mosogatógépbe ebéd után, és slussz.
Amúgy is olyan volt a széljárás (mondhatnám az orkánerejű szél), hogy az embernek semmihez semmi kedve nem volt, én meg szépen megadtam magam a széljárásnak. Valahogy úgy, mint Vianne a Csokoládé-regényekben... vártam, hogy majd most mit hoz a szél. Nem hozott semmit. :) Vagy csak nem vettem észre a nagy távolbanéző gyakorlat közben. :)
Persze, annak rendje és módja szerint egy kicsit már bánom (de ezt csak a dolgos és fegyelmezett énem mondatja velem, aki előbukkant itt a jobb vállam felett), hogy nem álltam neki a takarításnak, mert nem is biztos, hogy a végére érek majd a héten mindennek.. de végülis oly mindegy.. mire végzek, kezdhetem is majd elölről. :)

Ja, és meg kell örökítenem, hogy majd később, amikor Erik fiam már olyan idős lesz, hogy maga sem emlékszik a saját ötödikes korára (én meg addigra már valószínűleg semmire sem), hogy ma hozott magával haza egy köszöntőt Dr. Hoffmann Rózsától, és egy Nemzeti Hitvallást is.
Várhatóan Patrik fiam is érkezik hamarosan egy ilyen köszöntővel, és az Alaptörvénnyel. :) (legalábbis Erik köszöntőjében ezt olvastam)
Amúgy nincs ezzel baj. Bár Erik nem érti, miért kapta, és én sem tudom neki elmagyarázni, de sebaj.. eltesszük emlékbe. :)

És még a bloglistákat is frissítettem.. még hogy nem csináltam semmit... :)

2013. szept. 22.

Alig várja...

.. a holnapot. Ez Eriktől hangzott el ma. Nem is egyszer. És ha nem nekem mondja, hanem másodkézből (akarom mondani, fülből) hallom csak meg, bizony, hogy én sem hiszem el. Pedig igaz. Várja, hogy iskolába menjen. Most épp azért, mert holnap találkoznak először a török származású tanárasszisztenssel, aki az angol órákon fog majd aktívan segíteni. Pénteken ment érte valaki az iskolából a repülőtérre, és a hétvégét a helyi fogadóban töltötte. Kíváncsi leszek rá, hogy mit mond majd róla. :)
És imádom érte, hogy ilyen kis lelkes. A matek leckét is szó nélkül írta ma, pedig sokkal több volt, mint eddig valaha. De az a mondat is tőle hangzott el épp leckeírás közben, hogy "Megértem Kati nénit, hogy ennyit adott fel, mert tök könnyűek." :)
Bevallom, magamban még mindig alig hiszem, hogy ez Ő. Akivel annyit kellett küzdenem nap mint nap négy teljes éven keresztül, hogy legalább egy minimális érdeklődés legyen benne, hogy legalább legyen nyitott mindenre. Tisztában vagyok vele, hogy én magam is sokat rontottam a helyzetén abban a négy évben, mert nem voltam épp hiteles akkor, amikor azt mondtam neki, fogadja el, és érdeklődjön, legyen segítőkész. Tudom, hogy tudta. Még akkor is, ha tulajdonképpen sosem mondtam el neki.
És nagyon drukkolok neki, hogy így maradjon minden. :) Olyan jó látni. :)
És miközben ámulva nézem, újra és újra felmerül bennem a kérdés, vajon hány arcát fogom még megismerni, mire egyszer ebből a sokféleségből kialakul az igazi személyisége? Sejtem milyen lesz felnőttnek, mégsem tudom elképzelni sem.. annyiszor lepett már meg. :)

Amúgy meg mindegyik felsős fiam ódákat zeng az új informatikatanárról, aki a facebook adatlapja szerint is jó fej lehet, már csak azért is, mert csinált egyet csak a diákok számára. Fiatal, lelkes, és nagyon modern is, emiatt aztán egy nyelvet is beszélnek ilyen számítógépes berkekben, és ettől aztán persze hogy szimpatikus mindegyiknek.

2013. szept. 21.

Szombat

Azt hiszem, tényleg időben jöttem el szabira, mert éppen ma reggelre sikerült a tökéletes elhülyülést produkálnom. Felébredtem hétkor, Balázs sehol.. jövök le a galériáról, gondoltam, biztos kiengedte a kutyákat, de nem. Se kocsikulcs, se a kártyája, se semmi..... Na mondom, ez de hülye, elment dolgozni, mikor nem is ma kell mennie? Mire ezt végiggondoltam, jött Patrik is, és ő meg állította, hogy de, neki mondta tegnap az apja, hogy ma megy. Még akkor is bizonygattam a gyereknek is, hogy pedig ők ketten a hülyék, nem pedig én.. de mivel akkor már több órája tartott a munkaidő, gondoltam, hát akkor biztos mégis maradt, ha már ott volt. Csak azért nem ragadtam rögtön telefont, hogy "hazaparancsoljam" Balázst, mert gondoltam, megijed, ha ilyenkor hívom, hogy biztos baj van.
Na persze, a hülye én voltam, nem pedig ők, mert ugyan két hete még tényleg így volt, ahogy én gondoltam, hogy ma itthon lesz, holnap meg megy, és utána ő is szabin... de ez közben változott, és én is tudtam róla. Tudtam hát.. csak nem sejtettem.
Mindegy, szóval nagy ijedtemben még visszafeküdtem, hogy akkor nincs kivel kávéznom, meg egyáltalán... na, ez volt a hiba. Mert sikerült a nyakammal megint jól kicsesznem. Olyan merev nyakkal ébredtem, hogy már az ébredés pillanatában tudtam, hogy ebből egész napos fejfájás lett. És naná, hogy lett. Így aztán a párnámnak felmondok. Kitöltheti a felmondási idejét, lévén elég hosszú ideje van már nálam, de kész, nincs tovább.. most már csak kellene találnom helyette egy jót. Arról fogalmam sincs, hogy milyen is lesz az, lehet, hogy végigpróbálom az összeset itthon, mielőtt döntök.
Délután sürgősséggel kellett a legnagyobb (szemtelen módon gyorsan felnövő) fiunknak hosszú, itthonra való szabadidőnadrágot beszereznünk, mert úgy álltunk, hogy egyetlen egy sem volt jó rá. És ugyan ő bizonygatta, hogy nem is fázik, és egész nap rövidnadrágban volt, de azért én ezt nem hittem el. Elmentünk a Decathlonba, ahol a parkolót meglátva még el kellett szívnom egy bátorító cigit, mielőtt belevetettük magunkat az őrületbe. Elég céltudatosak voltunk, mégis az utolsó polcnál már kezdtem azt érezni, hogy mennünk kell, mert sikítani fogok.... egyszerűen nem bírom az idiótaságot, na. De vettünk gatyát, rögtön az utolsó kettőt, meg Rolinak órát, mert megígérte neki az apja, meg még zoknit. Rózsaszínt, mert azt tuti nem hordja el senki rajtam kívül. :D Na jó, feketét is..
És aztán még megnéztem az x-faktort is ma este. Naná, nincs nélkülem az idén sem. Szerintem figyelik is valahonnan, hogy nézem e, vagy várjanak még a kezdéssel. :) Kicsi csalódás eddig az idei, még mindig nincs meg az igazán igazi kedvencem, akik eddig ilyenkorra már azért alakulóban voltak, de majd változik még. Alföldit viszont egyre jobban bírom. Tudom, tudom.. a legtöbben utáljátok őt, és már a nevétől is hidegrázást kaptok, amit meg "művelt" az István a királlyal attól meg egyenesen máglyára is vetnétek, de én csípem őt. Egyenes és korrekt ember, aki megmondja mindenkinek az aktuális véleményét. Nem mórikál, és nem akar mindenáron népszerű lenni, viszont hihetetlenül jó érzéke van az emberekhez. Nyilván nem véletlenül az a szakmája, ami. Kéne ilyen megmondóember mindenki mellé, aki néha elkapja az ember grabancát, és azt mondja, na helló, ezt most igen sz.rul csináltad, és ezen és ezen változtathatnál. De azt is megmondaná, amikor valami nagyon jól ment, jobban, mint remélte. Nekem volt (van) ilyen megmondóemberem, aki ugyan régen sokkal többször mondta meg nekem az éppen aktuális megmondanivalót, mert sokkal inkább voltunk napi kapcsolatban, mint most tudunk lenni (amúgy most is, csak most másképp.. ), így aztán tökéletesen tudom, milyen letaglózó érzés, amikor valaki odatartja a tükröt, és megmutatja mi van benne. Néha haragudtam érte én is, de sokkal többször merítettem végül erőt az egészből, mint ahányszor nem. Hát szóval többek között ő is járt a fejemben ma este miközben az x faktort néztem. Meg még az, hogy attól függetlenül, hogy ki mit gondol erről a műsorról (meg a többi ilyenről is) még mindig nagyon jó érzés nekem, hogy időről időre előbukkannak hihetetlenül tehetséges fiatalok, akik azzal, hogy zenélnek, énekelnek, csupa-csupa érzést adnak másoknak. Amíg ők vannak, és időről időre előbukkannak, addig itt nem lesz baj.... Mondjuk legjobb lenne, ha még sokkal többen lennének... de hát mindent azért nem lehet, ugyebár..

2013. szept. 20.

Akkor is?

Akkor is.
De ennyivel azért nem intézem el. Ma megkérdezte az egyik kolléganőm, hogy akkor is dolgoznék, ha nem kéne a pénz, amit keresek? És önmagamat is meglepve gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen, akkor is. Pedig nem mindig gondoltam ezt így. Sőt, ezerszer gondoltam, hogy "menekülésképp" inkább szülök még, csak hadd maradjak otthon.
Ma már tudom, ezzel a több, mint fél éves tapasztalattal a hátam mögött, hogy akkor egyáltalán nem a nekem megfelelő munkát végeztem (jó, ezt akkor is tudtam, csak most már másképp tudom). Igaz, kevesebbet dolgoztam, és egészen mást is, és sokkal több időm volt itthon mindenre, de nem cserélnék.
Azt nem tudom mennyire feltűnő ez másoknak, vagy épp csak én gondolom ezt, és akár nem is így van, mindenesetre úgy érzem, hogy most, amikor értelmes munkám van, végre jól is érzem magam. Sokkal összeszedettebb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha, még akkor is, ha egyébként meg néha azt érzem, hogy az egész életem egyetlen nagy rohanás.. itthon azért, hogy meglegyen, aminek meg kell lenni, odabent meg megint csak ugyanezért. De valahogy minden olyan helyénvalónak tűnik így. Mindennek van helye, és ideje, még úgy is, ha amúgy meg egy csomó minden tolódik el, és áll be az egyre hosszabb "majd amikor lesz időm rá" sorba.
A gyerekek miatt sem érzek bűntudatot. Mert ugyan lényegesen kevesebb időm, türelmem és energiám van rájuk, és hozzájuk, de éppenséggel van ennek egy nagy rakás előnye is. Olyan dolgokat tanulnak meg észrevétlenül, amit egyébként nem tudnék megtanítani nekik. Egyébként én is olyan vagyok, mint a legtöbb mostani szülő, hogy mindenáron meg akarom találni nekik a lehető legjobbat, és az olyat, ami a legkisebb lelki fájdalommal jár, és naná, hogy meg akarnám őket védeni is mindentől, és mindent megoldanék nekik, helyettük, értük. De azt látom, hogy KELL és jót tesz nekik, hogy vannak helyzetek, amivel egyedül kell megbírkózniuk.
Úgyhogy igen, dolgoznék, és igen, ugyanitt, és igen, bármeddig csinálnám ezt is, amit most.
De azért most épp pont jól jön egy hét szünet, és láblógatás. :)

2013. szept. 19.

Csak egy..

Már csak egyet kell dolgozni, és aztán egy hétig még csak gondolni sem fogok a munkára. :) Ez utóbbi nem hiszem, hogy igaz lesz, mert azért biztos, hogy eszembe fog jutni, hogy vajon mi lehet odabent, meg hogy minden rendben van e, de majd így marad, gondolati szinten. :)
De jó lesz, már most alig várom, és ezerféle tervem van arra vonatkozóan, hogyan fogom lógatni a lábam, és tökélyre fejleszteni a fedettpályás távolbanézés technikáját. Azt nem tudom, hogy egy napig bírom ezt majd csak, vagy esetleg menni fog kettő ilyen nap is. :D :D Ha tippelnem kell, akkor max egyet mondanék... mert egyébként meg arra vonatkozóan is vannak terveim, hogy hogyan fogok kitakarítani, meg rendet rakni a szekrényekben.
Tökmindegy hogy alakul. A lényeg, hogy már csak egyet kell dolgozni addig. :)
Pedig amúgy továbbra is szeretem a munkámat, csak most épp jól fog esni egy kis szünet a folytatás előtt.

2013. szept. 18.

Ma volt

Őszintén szólva majd lefordulok a székről már, annyira álmos vagyok, de mégsem feküdhetek le úgy, hogy ne vessek ide pár sort. Mondjuk akkor az meg is van, úgyhogy mehetek... :D
Mondjuk nem nagyon van mit mesélnem, mert csak úgy éljük a mindennapokat, nem történik semmi extra dolog körülöttünk. Igaz, én ennek örülök, nem hiányzik nekem semmi izgalom, mert az mindig plusz szervezést igényel, ahhoz meg éppen most semmi energiám nincs. Agyam meg még ennyi sem. Konkrétan annyira nincs ez utóbbi, hogy ma csak álltam, és gondolkodtam, hogy mennyi is huszonhat meg egy? Gondolom a matek tanárom irtó büszke lett volna rám. :D
De azért azt még elmesélem, hogy ma milyen jó volt nekem. Kaptam egy csomóféle csokit, egész kis csokilerakat van épp a konyhaasztalon. És este tízkor még várt rám egy meglepetés Whopper is. Na, az de jó volt.. már akkor gondoltam, hogy Balázs valamiben sántikál, mikor hazafelé jöttünk (ne kérdezzétek, honnan tudtam... egyszerűen csak úgy állt az orra), de végül nem kérdeztem meg, hogy ugyan mit titkol. :) Jól is tettem, mert olyan jó volt meglátni a meglepit, mikor beléptem. Roppant egészségtelen, ámde tökéletesen tudatosan meg is ettem még este, és minden falatot külön élveztem. :)
Most meg akkor tényleg elmegyek aludni.. kezdek csukott szemmel írni, és abból lesznek azok a mondatok, aminek se eleje, se vége, mert mire normálisan végiggondolnám, már alszom. :)

2013. szept. 17.

Multikulti

Réges régen nagyon sokat foglalkoztam olyan dolgokkal, amik nem kézzelfoghatóak, vagy épp egyáltalán nem tűnnek reálisnak. És réges régen ezeket szépen meg is fogalmaztam, és ráérő időben meg is osztottam mindenkivel, akit érdekelt. (azzal is, akit nem, csak Ő nem olvasta el)
Mostanság sem foglalkozom kevesebbet ezekkel, csak már sokkal kevesebbszer írom le. :) Ennek semmi más oka nincs, csak simán a lustaság, és az időhiány. Elég kemény helyzet érdekes és értelmes gondolatokat papírra (monitorra) vetni úgy, hogy közben már leragad a szemem.
Azt akarom ezzel csak mondani, hogy tulajdonképpen mondhatnám magamra, hogy egyfajta vallási multikulti vagyok, még ha ilyen nem is létezik. Mert én pont ugyanúgy hiszek Istenben, mint ahogy hiszem, hogy vannak angyalok, meg hogy létezik a szellemvilág. Sőt, az is elég megingathatlan hitem, hogy nem csak ez az egy életünk van, hanem akármennyi.
Egészen biztos vagyok abban, hogy minden okkal történik az életünkben, és minden úgy alakul épp, hogy az a mi fejlődésünket szolgálja. Nem mindig esik le azonnal az ejtőernyős fatantusz, főleg olyankor, mikor épp nehézségekkel találom szembe magam. De a nehézségek mind-mind olyan hegyek, amiket ha megmászok, utána büszke vagyok rá, hogy megtettem. Egy kis ücsörgés közben elmesélem magamnak, hogy milyen is volt az odavezető út, csomagolom az élményeket, amiket út közben szereztem. Vannak, amiket azonnal kidobok, mert nem akarok vele többet foglalkozni. És vannak, amiket kicsit tovább tartogatok még.
Részt vesznek időről időre olyan emberek az életemben, akik nem szimpatikusak, és még az én elfogadó lényem sem képes velük semmilyen módon kommunikálni. Őket egy darabig hagyom, hátha az én következtetéseim rosszak. Ilyenkor mondjuk még rabolják az energiámat rendesen.
Aztán pedig, amikor végképp kiderül, jól tudom e érezni magam vele egy percre is akár, akkor megállok, és gondolkodom. Arra törekszem, hogy egyetlen emberi kapcsolatom se záruljon keserűséggel, vagy haraggal. De Őket nem engedem többé magamhoz. Semmilyen értelemben. Nem azért, mert én különb vagyok bárkinél is, szó sincs erről.. De a mindennapokban nem harcolok én senkivel sem egyik dimenzióban sem. Nem könnyű egyébként, és még alig-alig sikerül az epés megjegyzéseket figyelmen kívül hagyni. De haladok.. néha már észre sem veszem. :)

2013. szept. 16.

Ez is megvolt

Micsoda érdekes dolgokat produkál az élet. Még mindig csak tátom a számat azon, hogy Erik mennyire jól érzi magát így, felső tagozatosként, bár elkiabálni nem akarnám. Meg még ugye majd csak ezután derül ki, hogy képes e tényleg egyedül felkészülni.. lassan kezdődnek az élesebb helyzetek, amikor majd lesz felelés, meg röpdolgozat, meg ilyenek. :) De reméljük, hogy minden akadályt jól vesz majd. (bár éppen a tanárok figyelmeztettek arra bennünket a szülői értekezleten, hogy az első negyedévben visszaesés várható önmagukhoz képest) Meglátjuk.
Aztán ma, életükben először nélkülem voltak a bőrgyógyászaton. Én voltam a balfék, mert amikor időpontot kértem, nem gondoltam bele, hogy akkor épp délutános leszek. Anyámat ugyan megkértem, hogy kísérje el őket, de végül úgy alakult, hogy először egyedül mentek be (ott volt anyám, csak épp innivalót kajtatott Patriknak, aki az iskolából egyenesen oda érkezett). Persze, bement utánuk, de azért boldogultak volna ám nélküle is. Szépen el is mondták, kinek mit írtak fel, mit hogy kell kenni, és hogy hiányolt engem a doki. Naná, neki is fura lehetett, hogy nem vagyok ott. :)
Mindig olyan jön, ami még nem volt. De minden ilyen jól jön, mert amikor túl vagyunk rajta, akkor kihúzhatjuk magunkat, hogy na lám, ezt is megoldottuk. :)

2013. szept. 15.

Mindig valami

Kiástam ma magunkat a szennyeskupac alól, meg a porhalom alól. Ez utóbbi a padlón ragadt, és terjedt konyháról szobára.. mit mondjak, mocsokul nézett ki. :) Szerencsém volt, mert ma szépen sütött a nap, és a ruhák is megszáradtak, este be is kerültek a szekrénybe.
Mindemellett szenvedek, mint a kutya, mert nagyon fáj a nyakam. Nem csináltam vele semmit, legalábbis nem tudok róla, és mikor először éreztem, hogy megint olyan furán nehéz tartani a fejem, gondoltam, hogy "na, már megint itt ül az idő a nyakamon.." De aztán akármerre tekergettem is, nem lett jobb, csak rosszabb, ahogy telt a nap. Balázst kértem, hogy ugyan egy kicsit masszírozza már meg, mert kezd fájni a fejem is tőle, mire felfedezett két kisebb csomót is. Mintha össze lenne ugorva az izom, vagy mi. Ha nyomja, akkor jobb. Úgyhogy mese nincs, nyomni fogja rendületlenül..
Megyek is, pihentetem, mert nagyon nem jó így, ha ülök, meg kell támasztanom valahol. (bár azt is óvatosan, mert különben megfájdul a fejem) Holnapra el kell mulasztanom..

2013. szept. 14.

Közhelyes

Vannak ezek az értelmetlen, bugyuta közhelyek, amikkel nap mint nap találkozni szoktunk. Biztos más is, nem csak én, és van, ami fel sem tűnik már.. de igenis van pár, amitől falnak megyek. Múltkor is emlegettem itt egyet, a hogy is néz ki egy háromgyerekes anyuka kapcsán, mert ez is évek óta ilyen közhelyesen hülye téma. Vannak varációk, de a lényege ugyanaz.. mindenki beskatulyáz valahova, és ha kilógok ebből a skatulyából, akkor az máris fura.
Na de ami viszi a prímet, főleg mióta egy helyen dolgozunk... Amikor vannak olyan hetek, hogy váltjuk egymást, akkor minden nap többször is megkapom, hogy "Na de ez a hosszú házasság titka" Amellett, hogy mindig csekkolják, (mindenki) hogy együtt jövünk e, vagy melyikünk melyik szakba jött, még ez is. Mert ők aztán tudják. Sőt, jobban mint mi.
Nem magyarázom el senkinek, mert úgysem értenék, hogy nincs ilyen, hogy titok. Egy csomó minden kell ahhoz, hogy az ember hosszú évtizedeket éljen le valaki mellett A legkevésbé sem az, hogy keveset találkozzunk. Nekünk legalábbis. Ráadásul van abban valami plusz, ha napközben van lehetőségünk összemosolyogni valahol menet közben, vagy esetleg meginni együtt egy kávét.
Néha az is jó, ha váltjuk egymást, mert olyankor meg biztosak lehetünk abban, hogy a gyerekek körül minden rendben van. :)
Úgyhogy igazából mindig épp úgy jó, ahogy van. :)

2013. szept. 13.

Tanulságok máról

A mai nap legnagyobb tanulsága, hogy ha fáradt vagy, és minden bajod van, akkor menj fodrászhoz, és mosasd meg vele a hajad, meg vágasd le. Garantált az újjászületés. Még mikor munka után odaértem, fáradt voltam, és minden bajom volt. :) Aztán mire hazaértem, már nem volt semmi bajom (na jó, ez ilyen költői túlzás, de valljuk be, jól hangzik). Majdnem csak nagyobb élmény volt maga a hajmosás, mint az, hogy végre megint eltűnt a hajtömegem fele (ez nem túlzás, tényleg), meg nincs már a nyakamban sem a hajam. Főleg, hogy már reggel fejfájással keltem (azért arra remélem mindenki felfigyelt, hogy reggelnek hívom a fél ötös időpontot), így aztán külön jólesett az a masszírozás. :) Mindenki tudja szerintem miről beszélek, nem is ragozom... de lehet, hogy minden héten el kéne mennem mosatni.. mint régen még nagyanyáink. :)
Amúgy meg a fodrászom is egy szupersztár, mert holnap reggelre volt hozzá időpontom. De holnap reggel én dolgozom. Úgyhogy felhívtam tegnap, hogy lemondjam, és volt olyan rendes, hogy bevállalt ma délutánra. Pedig tegnap még úgy volt, hogy ma éjjelre megy dolgozni. :)

Na és még egy tanulság van mára.. vagy mi... Rolanddal voltunk vásárolni. Volt nála is pénz, mindenáron akart valamit venni magának. Kinézett egy csomag nápolyit, megtalálta a polcsínen az árát, 169 Ft. Megszámolta a pénzét, 135 Ft.
-Anya, adsz hozzá, hogy meg tudjam venni? -kérdezte
-Ha meg tudod mondani, mennyit kell adnom hozzá, akkor adok.
-Hát harmincnégyet.-vágta rá csípőből..
Úgyhogy adtam. És megvette. Egyedül. Előttem fizetett, nagyon büszkén.:)
Én meg már látom, hogy a családi matektanár marad nekünk.. ha csak nyugdíjba nem megy addig (de csak nem). :)
Patriknál beindult a morfondír a továbbtanulásról. Tegnap még elővezette, hogy mivel neki az irodalom és a történelem a két legkedvencebb tantárgya, lehet, hogy írónak kéne lennie. Aztán rájött, hogy azzal nem megy sokra.. Rögtön ezek után következik az informatika, mint kedvenc. Így aztán szívesen lenne informatikus is. Mondjuk gazdasági vonalon, mert enni mindig fognak az emberek(ahogy mindig lesznek bankok, orvosok, és tanárok is). Ma pedig megkérdezte, hogy mit csinál egy környezetvédelmi mérnök.. Hogy ebből mi lesz, ne is kérdezzétek.. de majd csak kiokoskodunk valamit. :)
Na és hogy Erik se maradjon ki.. még mindig szereti ezt a felsős létet. És hajlandó matekszakkörre járni, és önként jelentkezett a magyar tanárhoz is valami hasonlóra. Nem bánom... :) És milyen fura, hogy nála pont fordítva van, most szereti meg, amit eddig annyira utált. :) Lehet, hogy mindig is ez lett volna a kulcs, adni neki szabadságot, és minden másképp lett volna.

2013. szept. 12.

Khhhmmm

A mai nap mérlege:
Egy darab hazaírás.
Háromféle dologról.
Egy gyereknek.
Aki sírt, és "nem tudta szavakkal körülírni", hogy mit is kapott az iskolában, ami nem fekete pont, de nem is intő, de rossz. Rolandról van szó, aki bizony, bőven megdöntötte mindkét bátyja ilyen irányú tevékenységeit, merthogy azért ilyet nem.
Sem kaviccsal nem dobáltak.
Sem padon nem ugráltak.
Sem ablakpárkányon nem álltak.

A sírós kiskirályfi megfogadta, hogy soha többet ilyet nem, és akkor sem, ha azt mondják neki, hogy "úgysem meri". És közben olyan komoly volt, és úgy zihált a kis mellkasa (és tuti, hogy úgy kalapált a szíve is), hogy nekem, akinek épp zord és szigorú anyának kellett volna lennem (amúgy az is voltam), és az apjának, akinek szintén épp a szigorú apa fejét kellett mutatnia kb. a szívünk szakadt a látványba, miközben fogtuk a fejünket, hogy mi jöhet még.. mikor még csak másodikos.:)

Aztán találkoztunk a tanító nénivel vásárlás közben, aki elmondta, hogy azért nincs nagy gáz, csak erről már azért kellett tudnunk. Világos. És egyet is értettünk. :)

Igazából meglepő volt, és mégsem. Mert ő azért felkészített minket mindenre jó előre.







2013. szept. 11.

Ennyi...

"Fásultan vár, végtelen sorban áll - én vagyok
Hajnalban indul, s a munkára gondol - én vagyok
Egy kórházi ágyból a plafonra bámul
Vagy vigaszt remélve a pohár után nyúl
Vakon keresgél, ahogy te is kerestél - én vagyok"

Teljes és totális csőd és csüggedelem jelzi a mai napot. Jelen pillanatban úgy érzem magam, mint egy rakás sz.r, és nem is értem, hogy vajon minek kellek én ide? Bárhol is van az az itt, jelen pillanatban nem felelek meg sehol sem úgy, ahogy kéne. Mert elfelejtem, mert nem kérdezem meg, mert nem mondom el, mert nem hívom fel, mert nem kérek, nem adok, nem teszek, nem vagyok. Egy hajszál választott el ma többször is valamitől, amitől besz.rtam úgy rendesen, ahogy azt illik, és onnantól kezdve minden gondolatom csak ez volt. De még csak el sem tudom mondani rendesen, sőt, le sem tudom írni. Mert minek? Mást is megijesszek? Más is aggódjon? Nem kell.. a kutató tekintet sem, meg semmisem. El akarok bújni a világ elől, amíg csak elő nem tudok jönni úgy, hogy mosolygok, és nem aggódom. Azt akarom, hogy hazajöjjek, és már tudjam, mit akarok főzni, és meg is főzzem, ne csak nyűg legyen az egész vacsorázás.. Azt akarom, hogy az arc, amit látok ne ez a sápadt-szigorú valaki legyen, hanem én. De fogytán van az energiatartalékom (kérek szépen), és kevésnek is érzem magam.

És akkor itt a másik oldal:
"Plakátokon masíroznak az igazi hősök
Vagy elképzelt lovakon vágtatnak az ismerősök
Nekem Te vagy a hősöm, kire fel kell hogy nézzek
Milliókkal együtt lélegzel, tudom, érzed
Lehetnél Te is, lehetek én is az az egy"

Látom ám az ellenpéldát. Hogy úgy is lehet. És lehet, hogy úgy kell. De már nem tudom neki jól elmondani, hogy értem, érzem és látom-tapasztalom, hogy neki van igaza, és jobban csinálja, mint én (mint mindig), mert ehhez még idebent, legbelül gyerek(es) vagyok. Akarnám átvenni tőle az akaratát, az elszántságát, de én nem vagyok ő. Ő meg nem én. Így aztán néha nem is értjük egymást, és homlokegyenest mást teszünk, mint amit a másik épp szeretne. Pedig micsoda hülyeség ez, mikor az esetek többségében úgy vagyunk, mint a borsó, meg a héja.

Kéne valami, aminek nagyon örülhetnék. Vagy amin nagyon sírnék. Mindkettő felszabadítana, úgy gondolom. De azért örülni jobb lenne.
És még egy kicsit bánatos is vagyok.. mert attól még, hogy az én beleegyezésemmel történt, és tulajdonképpen még egyet is értettünk, attól még nem olyan jó érzés, hogy már nincs saját laptopom. Még akkor is, ha nincs rá semmi szükségem. Annak meg, akié lett, most biztos tök jó. :) Na de azért egy kicsit hadd sajnáljam.

"Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen
Kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben
Folyton csak érez, s a tiéddel dobban
Kivérzik lassan így, ebben a dalban
Lehetek én is, lehetek én is az az egy
Az az egy"



Mondjuk írhattam volna nemes egyszerűséggel csak azt is, ahogy ezt Erik fiam nagyon sommásan mondaná: "Ennyi vagy(ok)."

2013. szept. 10.

Ezt is kipróbálom

Először vannak a nagy fogadalmak. Aztán meg vannak az élet hozta tapasztalatok. És a kettőt kell valahogy összegyúrni ahhoz, hogy egyszer majd, vagy inkább előbb-utóbb egy nagyjából elégedett állapotot összehozzon az ember.
Néha én is hátradőlök, és megnyugszom, hogy na, ezt jól csinálom.
Aztán a következő héten közlöm magammal, hogy én vagyok a világ legrosszabb háziasszonya, meg felesége, sőt, egy gyereknek sincs olyan szörnyű anyja, mint az enyémeknek.
Ez ugye közel sem az egyensúly-állapot. Pedig fejben megvan. Minden kis mozzanat meg van komponálva, minden flottul megy, és nincs benne olyan, hogy nincs kedvem megmozdulni sem a fáradtságtól, ugyanakkor tele vagyok bűntudattal és haraggal, amiért még mindig nem porszívóztam fel, nem takarítottam ki a wc-t, meg ilyenek.
Nem vagyok az a fajta, aki képes a fly lady programot csinálni. Az első héten agybajt kapnék, az tuti, amikor ötödször kéne a mosogatót kötelezően kisikálnom. (pedig amúgy azt magamtól is megcsinálom). Az a fajta sem vagyok, aki képes nekiállni sportolni, pedig elhiszem, hogy az abba fektetett energia sokszorosan megtérül, mert nem csak egészségesebb lesz tőle, aki csinálja, hanem még egy csomó energia fel is szabadul közben, ami majd újrahasznosítható lesz (mondjuk mosogató-sikálásra is akár).
Van kitartásom, ez egy csomó mindenben bebizonyosodott már, és mégsincs mindenhez.
Kezelhetném kudarcként is ezt az egészet. Ahogy a pár évvel ezelőtti énem kezelte volna. Már nem. Az élet hozta tapasztalatom azt mondatja velem, hogy nem ilyen egyszerű ez. Mert ami esetleg kisebb kudarc itt, az máshol ötszörakkora siker. Így a mérleg még mindig erősen pozitív.
Igazából csak azt akartam mondani, hogy én, a híresen későig fent lévő ma este húsz percen belül ágyban leszek. Mondom. Tíz órakor.
Csak mert ezt is meg kell tapasztalnom. Hátha jobban viselem majd a holnapot. :) És akkor mindenki jól jár.

2013. szept. 9.

Nem is gáz

Azt akarom ma elmesélni, hogy újra és újra döbbenek azon, hogy Ember és ember között mennyi különbség van. Meg hogy nem is vagyok én olyan gáz szülő, akármit is állítanak rólam mások. Mert én... ahhoz képest... nem is féltem agyon az én fiaimat, meg nem is akadok ki dolgokon.. ahhoz képest én egy tök elfogadó és toleráns szülő vagyok, aki igyekszik a gyerekeit is erre hangolni.
De közben rájöttem, hogy minden bizonnyal az most amúgy is az a hét, amikor a szülők kilencvenkilenc százaléka rádöbben ilyesmire, és simán lehet, hogy másokat meg én döbbentem le akkor, amikor elkezdem elengedni az ötödikesem kezét, mert ő már felsős. És mint ilyentől, lassacskán elvárható az önállóság. Leginkább iskola-fronton. Mert amúgy az olyan, mint az én munkám. Nekem is el kell számolnom a dolgaimmal, meg neki is. Az én lelkiismeretem akkor tiszta, ha mindent megtettem azért, hogy a munkámat a tőlem telhető legjobban végezzem, az övé meg gondolom attól, hogy ugyanezt teszi.
És amúgy meg a falnak megyek azoktól a kérdésektől, hogy tudjuk e már biztosra, hova megy Patrik középiskolába? Hát nem, nem tudjuk. Illetve, az apja egészen biztos benne, hogy hova megy. De szerintem nem oda fog, mert mindenki lebeszél róla. Amúgy meg továbbra is úgy gondolom, nincs most jó döntés. De valamit majd választani kell.
Mondjuk én részemről ilyeneket választanék, hogy
forrás
vagy

2013. szept. 8.

Kedves fejem!

Nyugodtan megtehetnéd, hogy nem élsz önálló életet, nem gondolkodsz önkényesen, de legfőképp nem intézkedsz, ha Te úgy látod jónak.... Az csak szerinted pihenés, hogy amiatt vagyok kénytelen feküdni, mert fájsz, mint a veszett fene, és ellenállsz minden létező fájdalomcsillapítónak, meg egyéb ilyen-olyan praktikának. Képzeld, nagyon nem pihentető az ilyesmi. Mert ugyan valóban nem tudok csinálni semmit miattad, mert makacs vagy és konok, és csakazértsem múlsz el, de sokkal jobban kimerülök ebben, mintha -ahogy azt terveztem- rendbe raktam volna az iskolás cuccok szekrényét, meg a ruhásszekrényt.
Nem kell Neked lenned a főnöknek, mert tudod, attól még, hogy az irányító szerep általában a tied, az a helyzet, hogy nekem ám szívem is van, és úgyis úgy lesz mindig is, hogy Te meg a szívem együtt hozzátok meg a döntést. És képzeld el, hogy én is tudom, mikor van az a határ, amikor muszáj pihennem, és meg szoktam tenni.
Erre ma... rendesen megszivattál. És most nagyon mérges vagyok. Mert nem végeztem azzal, amivel akartam, és tudom, hogy jövő héten mennyi minden vár rám, és máris elúszott minden reményem, hogy legalább majd már két dolog miatt nyugodt lehetek.
És nem érdekel ám, hogy felhozod mentségedül, hogy az én nyakamban vannak elmeszesedve az erek, meg még hidegfront is jön. Nem fogod mindig másra fogni. Fogd fel szépen, hogy nem kell itt sztrájkolnod. Működjünk együtt inkább, és mindketten jól járunk.

És a fentiek rád is vonatkoznak, kedves parlagfű. Te is szépen elhúzhatsz a pollenjeiddel másfelé. Semmi szükség rá, hogy itt szórjad magad, meg irritálj, meg ilyenek.. Örülj neki, ha megmaradtál, és húzd meg magad... mert megtalállak, és úgy kihúzlak onnan..... és ez ügyben sem érdekel, hogy amúgy egyes vélekedések szerint gyógynövény vagy, mert az én férjemet ki akarod nyírni. Azt meg aztán nem hagyom, még úgy sem, ha jól összefogtatok Te, és az én fejem ellenünk.. De így jártatok... mert résen voltam. :P

Na.. és akkor most, hogy ezt is elmondtam, elmegyek aludni, mert negyed ötkor kelek. Brrrrrr....

2013. szept. 7.

Éld át, meséld el..

..mondjuk, hogy mi minden történt ma. :) Semmi különös, mégis mennyi minden. És minden, ami amúgy semmi különös, mennyiféle gondolatot indított el bennem. Biztos mások is így vannak ezzel, csak sajnos sokan úgy vannak vele, hogy átélik, de nem mesélik el. Pedig én hiszem azt, (és tulajdonképpen ezért is él ez a blog ennyi ideje már) hogy minden, ami valamit elindított bennem, másokban is elindít valamit. Ezt hívják kommunikációnak, együttgondolkodásnak, meg beszélgetésnek.
Ma például kedvem lett volna hozzá, hogy ha lehetőségem is van, akkor felhívjam az oktatásért felelős mindenféle döntésképes embert, hogy ugyan, most azonnal üljön autóba, és jöjjön el hozzánk. Megmutattam volna nekik ott helyben, hogy tessék.. lehet(ne) ezt így is. Mert ma nálunk "szülői értekezlet" volt. Egészen rendhagyó módon, mert velünk voltak a gyerekek is, meg még esetleg a tesók is, és nem ültünk az osztályteremben jegyzettömbbel és tollal felszerelkezve, tiszta stresszben, hogy mindent gondosan lejegyzeteljünk. Helyette volt a kezünkben süti, vagy épp egy szelet zsíros kenyér, és csak egy-két elvetemült ember jegyzetelt. Beszélgettünk, megbeszéltünk minden fontos tudnivalót, mégis olyan más volt az egésznek a hangulata, mintha úgy tartottuk volna, ahogy ezt szokás. És miközben mindennek a részese voltam, konkrétan az jutott eszembe, hogy miért is nem így csinálja mindenki? Mennyivel egyszerűbb és közvetlenebb az egész. Olyan emberléptékű. Sokkal kiismerhetőbb a gyerekem osztályának világa egy ilyen közegben, mint a másik félében. Mert pl. láttam azt, hogy ezek a gyerekek ugyan nemigen találkoztak egész nyáron, de most, egy hét után pontosan ugyanott folytatták, mint ahol abbamaradt minden június közepén. Együtt játszanak, szemmel láthatóan szeretik egymást. Szemmel látható az is, hogy a két tanító néni mennyire szereti őket, és mennyire "magáénak" érzi mindet, mégis tiszteletben tartják minden gyerek családját. Áldás ez most, ebben a tanévben különösen, hogy ebben az őrült bizonytalanságban is megmaradt minden ilyen biztosnak. :) Ilyet kívánnék mindenkinek.
Ugyanakkor itt van a szomszéd faluban az a bizonyos esküvő. Az a nagybetűs, amiről hetek óta olvasni lépten-nyomon, és hallani mindenfélét. Mindenki tudni véle, hányan lesznek, kik lesznek ott, sőt, még azt is, ki mit visz nászajándékba. Ezzel kapcsolatban is gondolkodtam, hogy micsoda emberek vagyunk mi, hogy valakiknek a legboldogabb napját mocskoljuk ilyesmivel? Gyakorlatilag mindegy, hogy kik ők, mert ez akkor is életük legszebb napja. Épp elég teher lehet együtt élni mindazzal, amivel járhat az, hogy ki is az apja ennek a lánynak, és akkor még ez a nap is, ahelyett, hogy arról szólna, hogy ő a legszebb, és a legboldogabb, tűzszerészek vizsgálódnak, és attól kell tartania, megjelennek e a tüntetők? Nem szép dolog ez szerintem. Lehet az embernek véleménye a politikáról, a politikusokról, miért ne lehetne? Nekem is van (de ezt megtartom magamnak). De nem szúrja a szemem, hogy mi minden jut neki az esküvőjére, mert nekem is volt, és nekem az a nap úgy volt tökéletes, ahogy volt. :)
Na és persze volt ma már x faktor is. Tudom, tudom.. senki nem nézi, mert fújj de színvonaltalan, és fújjAlföldi, fújjSzikora, és TóthGabinemááááár, mégis mindenki képben lesz majd, hogy ki mit mondott, mit csinált. Nos, én bevállalom szépen, ahogy az elmúlt években is, hogy néztem. Alföldiből nem ábrándultam ki, bár nem gondoltam volna róla, hogy ennyire kritikus, mint amennyire az. Gabi hangját imádom, a stílusa amúgy távol áll tőlem, de az ez életszeretet, ami árad belőle, az magával ragadó. Szikora Robit pedig majdnem megsajnáltam, hogy az az ember, aki annyi szenvedéllyel énekelte, hogy "Ó,Mariiiiina.... " milyen nagyon öregember lett. Voltak szemöldökfelvonós emberek, volt, akitől a hideg rázott, és volt, akitől a könnyeim potyogtak a nevetéstől. :) A szolfézstanárnőtől, aki azon a félelmetes hangon hörgött, háááát.. majdnem leugrottam az ágyról.. Amúgy sem bírom ezt a hörgős zenét, és a kőkemény metál sem az én világom. Na de volt azért, aki könnyet csalt a szemembe, és voltak, akiknek meglepően jó hangon énekeltek. :) Nézni fogom továbbra is, és majd, amikor eljutunk odáig, azt is el fogom árulni, kinek fogok drukkolni. :)
És most Te jössz. Meséld el, mit éltél át. :) Vagy csak azt, mi jutott eszedbe arról, amit én meséltem...

2013. szept. 6.

De jó!

Nagy megkönnyebbült sóhajjal jöttem ma ki a munkahelyemről, merthogy végre péntek este van. Nem, amúgy továbbra sincs semmi bajom a munkámmal, sőt.. , de ez a hét ez annyira megviselt, hogy mára már nagyon nyűgös lettem. És fáradt.
Már reggel alig bírtam felkelni. Aztán alig bírtam magammal egész délelőtt, pedig még hajat is festettem. Annyira húzott az ágy, hogy csak nagyon komoly erőfeszítések árán sikerült ellenállnom a vágynak, hogy lefeküdjek, és aludjak akármeddig. :)
De ma már este van, és vége a hétnek. Holnap meg nem kell hat után kelni.. és lesz egy csomó minden jó a holnapban, és kettő napig itthon leszünk mind az öten. :)
És még megmutatom, mi várt itthon, mire hazaértünk..
Marcit nem tudni, kicsoda... 
Amúgy meg.. tegnap óta azon gondolkodom, hogy is néznek ki azok a nők, akiknek három gyerekük van. Merthogy azt mondták, hogy egyáltalán nem gondolták volna, mert nem is látszik... Vajon minek kéne látszania? Kár, hogy nem volt időm megkérdezni, mert ha tudnám, azt is elmesélném ám. :D


Ja, és tudtátok, hogy holnap x faktor? A család férfitagjai egy emberként nyögnek és sziszegnek miatta, de sebaj.. eddig is túlélték. :)

2013. szept. 5.

Az ok

Akkor ma este csak elmesélem, hogy miért is a hittant választottuk, amikor az előző tanév végén megérkezett hozzánk a kérdés.
Nem okozott nagy fejtörést, mondhatnám, hogy még csak gondolkodni sem kellett rajta, mert egészen evidens volt, hogy a kettő közül melyiket szeretnénk. A miért az persze nem mindenkinek evidens, mert többen is rácsodálkoztak, hogy "hogyhogy nem az erkölcstant?"
Nos, én úgy gondolom, erkölcstant oktatni általános iskolásoknak körülbelül ugyanaz, mintha a megoldóképlettel indítanának első osztályban a számok tanulása helyett. Kicsit erős a hasonlat, én is tudom, de ettől még.. Az én értelmezésemben az erkölcs és az etika olyan dolgok, amelyekben a korunk előrehaladtával mindig inkább jártasak vagyunk. Persze, vannak olyan szabályok, amit mindenkinek illik betartani, de mégis, nekem egészen tág határok között mozog az erkölcsösség is, és az etika is. Ráadásul el sem tudom képzelni, hogy lehet ezt direktben tanítani. Mert ez valami olyan, amit észrevétlenül kellene magunkba szippantani, olyan emberek példájából, akiket tisztelünk, szeretünk. Kicsit lehet, hogy nagyképű vagyok (de nem jobban, mint szoktam), mégis úgy gondolom, hogy képesek vagyunk mi, itt, családon belül megtanítani a gyerekeinknek az erkölcsös és etikus viselkedés szabályait.
A hittan pedig.. nos... mindenki meg van keresztelve, és mindenki hisz Istenben. Ez alap nálunk, soha, senkinek nem jutott eszébe megkérdőjelezni a létét, vagy ép a hitünket. Egészen apró koruktól kezdve tudják, hogy hiszünk Istenben, és volt idő, mikor nagyon buzgón imádkoztak is mindnyájan. Azzal tisztában vagyunk, hogy Isten szeretete bárki számára elérhető, és nem is kell hozzá különösebb tanulás. Mégis, ezen túl van egy csomó dolog, ami miatt úgy éreztük, az a legjobb, ha valaki nálunk okosabb és tanultabb ember mesél majd róla. Azt remélem, hogy attól, hogy többe fog tudni mindenről, majd a Hite is sokkal stabilabb lesz. De ehhez feltétlenül szükség van valakire, aki tudja, hogyan adja át a tudásást hitelesen.
Erik egyébként örült ennek, sokkal nagyobb kedve van a hittanhoz, mint az erkölcstanhoz. :)

És mondtam e már, hogy fent emlegetett ötödik osztályosunk lett a tanév első ötösének birtokosa? (mámtin családon belül) Még a végén igazam lesz.. ugye?

2013. szept. 4.

Melyik is..

Nem tudom mi a rosszabb.. azon gondolkodni, hogy miről írjak, vagy azon gondolkodni, hogy miről ne. :) Ritkán van olyan, amiről nem írok, mert általában vállalom a véleményemet mindenről, de azért nálam is akad egy-két tabu téma. Mármint olyan értelemben, hogy én tiltottam meg magamnak, hogy írjak az ilyesmiről.
Van olyan, hogy bizsereg az ujjam, hogy megírjam, de aztán mégis úgy döntök, nem ér annyit.. a véleményem ugyan merném vállalni, de nem biztos, hogy megérné nekem.
De olyan is előfordul, hogy valamiről azért nem írok, mert amikor már napok óta ugyanazon kattogok, akkor úgy gondolom, másoknak unalmas lesz ez már...
Meg olyan is előfordul, hogy azért nem írok valamiről, mert nem gondoltam végig még normálisan, és addig meg nem biztos, hogy kéne..

De ettől függetlenül egy csomó minden van, amiről szoktam írni... amikor nem vagyok hullafáradt, és nem vagyok túl egy agyonstresszelt napon.
Például majd elmesélhetem akár azt is, hogy miért a hittant választottuk az erkölcsoktatás helyett.
Vagy hogy milyen finom Nigella körtés-csokis sütije.
Igazából a téma mindig az asztalon hever. Csak nem mindig figyelek eléggé. :)

2013. szept. 3.

Egy kis jel

Egy csomó mindenfélén gondolkodtam ma, és gondoltam, hogy na, ezekből a gondolatokból szoktak a jó kis blogposztok születni.
Aztán elmentem dolgozni. És mire hazajöttem, a gondolataim kicsit másfelé kanyarodtak, és már nem is tűnnek olyan jóknak. Meg még "le sem pörögtem" munka után, még azon kapom magam, hogy vissza-vissza pörgetem magamban, hogy biztos minden megcsináltam e, amire úgy emlékszem, hogy igen. Amúgy nyilván megcsináltam, csak épp előfordul velem az ilyesmi, hogy azon gondolkodom, hogy valóság volt e, vagy csak gondoltam.
Erik ma megint jól érezte magát. Ebben nyilván nagy szerepe van annak a ténynek, hogy megdicsérte az osztályfőnöke, a magyar tanár, a matek tanár, és az informatika tanár is. Ebben a pillanatban nagyon hálás vagyok nekik, mert ezzel egy akkora adag önbizalmat adtak neki, amit én nem biztos, hogy tudtam volna. :) A végén még majd szívesen fog tanulni. :)
Patrik is mesélt, neki van egy olyan tanára, aki teljesen pályakezdő. Élete első óráját tartotta nekik ma. :) De azt mondta, jó volt, és ők is rendesek voltak, mert megtisztelték az első óráját azzal, hogy figyeltek rá. :)

Amúgy meg azt álmodtam, hogy csütörtök van, és elég hülyén éreztem magam reggel, mikor szembesültem azzal, hogy csak álom volt.. mert amúgy kedd van a javából. :)

2013. szept. 2.

Kifúj

Túl vagyunk az első napon. Ami keménynek indult. Mert Erik az utolsó pillanatban mégis nagyon elbátortalanodott, és végül az iskola előtt úgy döntött, hogy ugyan kísérjem már be, mert "hogy menjen be ennyi cucc-cal" (megjegyzem: egyetlen doboz volt nála, a rajzdoboz) Itt én már tudtam, hogy honnan fúj a szél... úgyhogy bekísértem. De nem jutottunk el az osztályáig, mert még korán volt. Egy osztálytárs anyukája mondta, hogy majd háromnegyed nyolckor lesz "eligazítás". Addig nem tudtam várni, mert Roli még várta, hogy ő is eljusson a saját helyére, így el kellett köszönnünk. Kaptam egy forró szájú puszit, és még jobban aggódtam ettől, mint eddig. Erik az a gyerekünk, akinek azonnal tűzforró lesz a szája, ha fél, vagy bizonytalan. (lázas is tud lenni ilyen helyzetekben) Emlékeztettem magam, hogy halló, ez a gyerek ötödikes, itt kell hagynod, boldogul.. Azért a gombóc a torkomban jött velem.
Roli úgy ment be az iskolába, és kaptatott fel a másodikra a termébe, mintha egyetlen nap sem telt volna el iskola nélkül. Őt bezzeg cseppet sem izgatta, hogy mi lesz vele, vagy zavarta, hogy el kell köszönnünk, azonnal belevetette magát a társadalmi élet közepébe. Azért még elkaptam, és a szájába rágtam jó alaposan, hogy ki és mikor megy érte az iskolához, és hogy SEMMIKÉPP nem mehet haza senki mással.
Aztán elmentem vásárolni még. De egy percre nem hagyott békén Erik arca, amikor elköszöntünk. Annyira aggódtam, hogy a gyomrom is egy csomóban volt.
Itthon is ültem csak, és mint amikor elsős lett a gyerekem, úgy éreztem magam. Néha kibuggyant a könnyem, ahogy eszembe jutott, hogy vajon majd milyen élményekkel érnek haza. Aztán eszembe jutott, hogy én nem is leszek akkor már itthon, mikor hazaérnek. Este találkozunk még, de nem láthatom az első pillantást, amivel hazajön, és nem fogom tudni abban a pillanatban, hogy jó volt, vagy nem volt jó.
Még odabent is ezen morfondíroztam a munkaidő első fél órájában, és alig tudtam visszafogni magam, hogy ne próbáljam őket felhívni most azonnal.
Arról, hogy nincs baj, már értesültem háromkor. :)
Aztán most este, meggyőződhettem arról is, hogy minden jó volt. :)
Mindenkivel minden rendben... Erik is jól érezte magát, megkapta a tankönyveket, az apja be is csomagolta (örök hálám fogja üldözni). Leírta az órarendet, ahogy megbeszéltük, és felírt mindent, amit megbeszéltünk.
A matekot ugyanaz a tanár fogja neki tanítani, aki Patriknak (és aki nekem is valaha).. azt hiszem, kinevezhetjük lassan családi matek tanárnak. Az emelt csoportba került. Kétszer lesz hat órája, ha jól emékszem, de ebben nem vagyok biztos.
Patriknak minden nap hat órája lesz. Ő az emelt emelt (nem elírás) matek csoportban van az idén, és magyarból is így járt. Ettől a tanévtől kezdve még a nívós csoportot is kettéosztották, úgy tűnik, tényleg van esze, ha ide került.. (csak néha megy el neki, de ezt még elnézzük)
Roli meg erről a részről nem sokat mesélt. Annyit mondott, sokat játszottak kint, és hogy a tankönyveket majd pénteken hozzák csak haza. :)
Részemről megkönnyebbülés, hogy így alakult végül.. és remélem, ez még csak a kezdet, és minden nappal csak még jobb lesz. :)

2013. szept. 1.

Szeptember elsején

Hát akkor itt van az ősz... Blogsablon formájában is. Mondjuk jelen pillanatban még utálom, úgyhogy Ti se nagyon barátkozzatok meg vele, mert az az érzésem, hogy holnap le is fogom cserélni. :) Pedig mikor rátaláltam, a sok száz között, amit végignéztem olyan jól nézett ki. :D

Azt meg ne is kérdezzétek, hogy mi újság az iskolába készülődéssel, meg van e minden? Természetesen nincs. Elmúltak már azok a régi szép idők, amikor mi is úgy vártuk az iskolakezdést, mint a gyerekek, izgatottan. Emlékszem, még tavaly is, mikor Roland készülődött elsőbe, egészen más hangulata volt ennek.. mert akkor az ő izgalma átragadt ránk is. :) Most semmi izgalom, amit elég jól tükröz, hogy ma még tornacipőt kellett vennünk. De még mindig nincs mindenkinek. Épp Roland az, aki nem kapott, mert az ő méretéből csak egy fél párat találtunk. Bele sem gondolok, vajon hova lett a másik fele..
Az meg egyenesen felháborító, hogy van olyan gyerekünk, aki pont akkora cipőt hord, mint az apja. Tiszta gáz.. És ez a nagylábú (nagyszájú), mikor megkérdeztem, hogy neki holnapra mi kell a suliba, rántott egyet a vállán, és mondta, hogy kb. három darab lap is elég. Felvontam a szemöldököm, mire közölte, hogy jó, hát akkor egy füzet. Aztán megnézte a tolltartóját. Kiszedett belőle egy maréknyi használhatatlan ceruzadarabot, két olyan tollbetétet, amiből igazi nyolcas volt hajtogatva, megszámlálhatatlan mennyiségű radírdarabot, két tollat darabokban. Maradt egy-két darab, mire mondtam, hogy mindjárt adok még neki is ceruzát, meg tollat, meg radírt. Erre azt mondja, ó, nem szükséges, a suli utolsó két hetében is kölcsöntollal írt. Na fasza... igazából erre már csak annyit mondtam, hogy "mert már akkor is csak ennyi eszed volt, mint most". Jóban vagyunk amúgy, félreértés ne essék.. csak ő most épp ilyen. :)
Erik lelkéről is legördült a nagy kő, mert aláírtuk, hogy nem kérünk négy óráig különórát sem, meg felügyeletet sem, meg semmit sem. Köszönjük szépen, megelégszünk azzal, ami feltétlenül szükséges, és kész. A tanulószoba az egyetlen, ami miatt próbaidőn van egy darabig. Megegyeztünk a szabályokban, és meglátjuk, mennyire képes betartani őket. Rajta múlik, senki máson. Ha nagyon akarja, hogy így járhasson haza, akkor be fogja tartani. Ha meg nem akarja nagyon, akkor én sem fogom nagyon akarni. Van emiatt némi aggodalmam, bevallom, de abban bízom, hogy most, hogy tényleg rajta fog múlni csak, és nem kerül bele senki más, így végre átérzi a saját maga iránti felelősséget, és én is visszakapom ettől azt a fiamat, aki volt. Aki majd nem úgy kezdi, hogy "én úgyse....", hanem majd bátran nekilát. :)
Roland pedig.. nos, ma mondtam neki, hogy előre szólok, ha sorozatosan fekete pontokkal állít haza, mert kajla, és idiótán viselkedik, akkor nagyon-nagyon mérges leszek rá. Mert amúgy kajla, és idiótán viselkedik. Mintha visszafelé fejlődne, nem előre. Amúgy meg tök jó fej továbbra is, meg még mindig a legérzékenyebb lelkű gyerekünk, de amikor rájön ez a kórság, akkor kezelhetetlen. Egyébként meg simán kiolvassa lassan ő is a Pál utcai fiúkat Erikkel vállvetve.. Nem is értem néha, hogy hogy lehet ez a kétféle egy és ugyanaz a gyerek. Pedig így van. :)

Na, mindennek ellenére azért minden elő van készítve holnap reggelre, amiről úgy gondoltam, hogy kell holnapra. Van tolltartó, füzetbox, papírok aláírva, fénymásolatok összekészítve. Az iskolatáskákat a múlt héten kimostam. És még azt sem felejtettem el, hogy vegyek nekik tízóraira valót. :)

Amúgy meg a fejem még mindig fáj. El sem mondom mennyi vér maradhatott még a fájdalomcsillapítómban.. akarom mondani, mennyi fájdalomcsillapító van bennem...

Kívánok mindenkinek kellemes tanévet, a most első osztályt kezdő Kristófnak, Emesének, Franciskának nagyon sok piros pontot, és csupa jó élményt az iskolában. Nekünk, szülőknek pedig kitartást.. gondolom lesz mihez. :)