2013. aug. 1.

Változás

Ha valaha venném a fáradtságot, és visszaolvasnám ezt a több, mint ezernégyszáz bejegyzést, ami ide íródott az évek során, valószínűleg levonnám azt a tanulságot, hogy jó sokat változtam az évek alatt. Még mindig nem mondanám magam kiforrott egyéniségnek, és véleményem szerint nincs is ilyen, mert mindenki változik, alakul a körülményei hatására. Ki hogyan, az mindegy szerintem.
De ahogyan a jó pap, úgy mi mindannyian is holtunkig tanulunk. Az egész élet egy nagy-nagy tanulás, sosem hagyjuk abba, mert mindig van mit tanulni. Magunkról, másokról, dolgokról, akármiről. Vannak olyan témák, amik időről időre itt vannak bennem, mégsem írok róla, mert nem tudom jól elmondani. Gondolatfoszlányok, amik úgy keletkeznek, hogy járok-kelek a világban, beszélgetek emberekkel, dolgozom, vásárolok, blogokat olvasok, facebook-bejegyzéseket lájkolok (vagy nem). Tudom, hogy az évek alatt sokat szelídültem, és még talán annál is egy fokkal elfogadóbb vagy megalkuvóbb lettem, mint valaha voltam.
Van egy megdönthetetlen meggyőződésem (és egyszer erre még lehet, hogy ráfaragok), miszerint mindenki jó a maga módján. Néha még elkövetem azt a hibát, hogy bírálok másokat, mert én másképp csinálnám, mint ő. Van nálam is olyan, akiket nem szeretek igazán. Sőt, ha képes lennék haragudni hosszan, és tartósan, lenne pár ember, akit talán utálnék is. De ez az utálkozás elég távol áll tőlem. Épp ezért, mert van ez a megdönthetetlen meggyőződésem, senkit nem próbálok meg megváltoztatni. Nekem nem baj, ha el van hízva, ha ő jóban van magával. Nekem az sem baj, ha láncdohányos, ha neki így jó. Nekem az sem baj, ha valaki folyamatosan csak a negatív dolgokat sorolja, és folyton beteg is. Ez mind másnak az ügye, gondja, baja, vagy akár öröme. Nekem nem kell senkit megmentenem, csak és kizárólag saját magamat. És vagyok annyira nagyarcú, hogy azt mondjam, ha saját magamat megmentem, akkor már a világért is tettem valamit, mert nélkülem milyen szegény lenne már. :)
Igazából ez az egész annak kapcsán munkálkodik bennem, ami a városunkban hetek óta zajlik. Menekültáradat van nálunk, a befogadó állomáson nemhogy sokan vannak, hanem rengetegen. A városban sétálnak naphosszat, megtalálhatók az összes bevásárlóhelyen, a parkban. Interneteznek a free wifi-s területeken, az okostelefonjaikon, meg a tabletjeiken. Na, van közfelháborodás rendesen. Merthogy ők a mi pénzünkön, a mi városunkban, meg még ennél is durvábbak. Én részemről már sajnálom őket. Itt vannak egy tök idegen országban, ahol alig valakivel tudnak kommunikálni, és még mindenhonnan kapják a csúnya nézéseket is. Emberek ők is, ráadásul egészen biztosan nem egyszerű sorssal rendelkező emberek, akik egy jobb, nyugodtabb élet reményében adtak fel mindent valahol, ami a szülőhelyük és az otthonuk volt. Nehéz lehet. Én azzal is tisztában vagyok, hogy az ellátásukat honnan kapják, de a felháborodott köznek úgysem lehetne ezt elmagyarázni.
Erre nem vagyok túl büszke, de az én fiaim is beálltak a sorba, és lépten-nyomon megjegyzéseket tettek, amerre csak mentünk. Mígnem aztán Erik valamelyik nap szóba elegyedett az egyikkel, és csupa pozitív élménnyel tért haza, mert az ő angol tudásával is boldogultak egymással. Tegnap Patrikkal is történt egy ilyen, hozzá focizni állt be (a mára már azt is tudjuk) a húsz éves Salam, aki Eritriából érkezett, és megdicsérte Patrik angol tudását, és megbeszéltek egy jó pár dolgot. Ma már kifejezetten várták, hogy találkozzanak, és beszélgethessenek vele. Úgyhogy szépen lassan megváltozik bennük az a vélemény, amit a közös tudat diktált beléjük, és én ennek nagyon örülök.
Amúgy meg ennyi lenne az egész szerintem. Beszélgetni egy kicsit, és máris jobb hely lenne ez a világ.
Bár.. nekem így is jó. De hátha másnak nem. :) Neki tehetünk még ezzel jót..

Az első munkanapomat letudtam az új munkakörömben. Fura volt, de jobb volt, mint vártam. :) És innentől meg már még fura sem lesz. Tisztajó.

11 megjegyzés:

  1. Gratula az új első naphoz:-)
    Én is abból indulok ki, hogy valamilyen szinten minden ember jó. Legalábbis nálam, azután majd vagy alátámasztja ezt, vagy kifordítja. Az útálattal kapcsolatban - felesleges, az útálat sok energiát emészt fel. Annyiból már szeretni is lehet valakit :-)
    Menekültek voltak, vannak, lesznek. Nehéz kezelni, ha valaki csak annyit akar látni belőlük, kinek a pénzén vannak itt. Abba sem ártana belegondolni néha, hogy sokuk a családját, egész életét veszítette el. Sokuk hozzátartozóit megölték. Nehéz sorsok ezek :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi SW. :)
      Utálni én sem vagyok hajlandó. Van, akik eljátszották azt az alapérzést, de ők simán csak "közömbössé" váltak számomra.
      A sorsukba nem sokan gondolnak bele, mert sokkal egyszerűbb gyalázkodni rájuk. :(

      Törlés
  2. Nagy szerencsénk van, hogy szabadon és békében élhetünk ott ahol megszülettünk.

    Apukám a Vajdaságból származik, úgy került a mostani Magyarországra, hogy a szüleit a 40-es években elüldözték az otthonukból. Mindent hátrahagyva menekültek, a nulláról kellett újraépíteniük az életüket, három gyerekkel. Megcsinálták, büszke vagyok rájuk és hálás vagyok nekik a bátorságukért és a kitartásukért, hiszen nekik köszönhetem az apukámat és azt, hogy vagyok ezen a világon.

    Egyébként az emberek nagyon tudnak utálkozni, nem kell ahhoz bevándorlónak lenni, hogy utáljanak, sok az irigy ember. Amikor megvettük a házunkat, még be sem költöztünk, már feljelentett valaki névtelenül, hogy kilóg egy faág a járda fölé... :/

    A barátnőm és a férje 20 évvel ezelőtt települtek ár Erdélyből, mindketten dolgoznak, adót fizetnek, tisztességesen szépen nevelik a két gyereküket, a munkahelyen mégis folyton froclizzák, hogy ő román és elveszi a helyet a magyaroktól. Felforr a fejem amikor ilyet hallok... de sajnos ez elég gyakori eset.

    Egy kis történelem:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9lvid%C3%A9ki_v%C3%A9rengz%C3%A9sek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szil, én is büszke vagyok rájuk, és örülök neki, hogy megtették, különben most nem lennél itt, és szegényebbek lennénk nélküled. :)

      Törlés
  3. Tetszett amiről és ahogy írtál, csak azon gondolkozom, hogy és mindez hol van?
    Egyébként meg lehetnek romantikus elképzeléseink is a menekültekkel kapcsolatban, de azért nem árt az óvatosság, mert van aki nem a rendszer vagy a politikai helyzet elől menekül, hanem mondjuk a rendőrség elől, szóval oké, barátkozzanak csak, de okosan és nem beengedve az életükbe a messziről jött idegent, akiről semmit nem tudnak és nem is fogják megtudni soha a teljes igazságot. Csúnya így leírva, de hidd el van alapja...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen azért tudják ők is, hogy lehet velük beszélgetni (hálásak amúgy minden emberi szóért), de nem mehetnek el velük sehova, meg ilyenek. Pont azért, amiért amúgy sem lehet idegen emberrel elmenni (mindegy, hogy milyen nemzetiségű, vallású, nemű, bőrszínű), mert nem tudjuk róla, ki ő, és mi jár a fejében. Óvatosság van, de azért örülök, hogy ők emberként kezelik őket. Mert amúgy azok. Még akkor is, ha esetleg a rendőrség elől menekült.

      Törlés
  4. A gyerekeid eszerint okosabbak mint sok felnőtt, mert ők már most tudnak úgy beszélgetni, hogy nem csak a magukét mondják el, de meghallják és értelmezik a másik felet is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem is okosabbak, de ők még használják a szívüket, amit a felnőttek már alig-alig. :) Azt remélem, és azért "dolgozom", hogy ez így is maradjon. Még akkor is, ha amúgy ebben a kemény világban kicsit nehezebb dolguk lesz. :)

      Törlés
    2. A szív s az ész együtt "mozog". Csak az egyiket ki lehet "kapcsolni" a másikat meg át lehet "programozni".
      Jól cselekszel! :)

      Törlés
  5. Érdekesek vagyunk mi, emberek. Más, amikor egy dologról beszélünk általánosságban, és más, mikor meglátjuk azt a bizonyos embert mögötte. Kétféle célra kaptunk adományt. Az elsőnél úgy osztottuk szét, hogy név szerint mentünk az igénylőkön, és néztük, hogy jogosult-e az adományozó szándéka szerint, mik a körülmények,stb. Többen sírva mentek haza, nem aludtunk utána éjjel, mert volt, akinek nem ítélhettünk meg semmit.
    Aztán rá pár héttel okulva ebből, név nélkül vettülk sorra az adatokat. Határozottan jöttek az ezt nem vehetjük figyelembe, inkább ne adjunk, erre nem jár plusz pont döntések. Nem tudom, melyik a jobb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen esetben szerintem nincs jó döntés. Legjobb lenne, ha mindenki kaphatna, mert olyan szívesen adna az ember, ugye?
      De egyébként igen. Nekem is az is egy jó tanulság ebből az egészből a városban, hogy azok, akik egyébként annyira jónak "hirdetik magukat", és annyiféle segítő csoportban vesznek részt, igazából nagyon is megválogatják, kinek hajlandók segíteni, és kivel hajlandók jók lenni. Márpedig ennek nem szabadna így lenni. Vagy ilyen típus vagyok, és akkor mindenkinek, vagy nem vagyok ilyen, és bevállalom. :)A többi nekem kirakat.

      Törlés