2013. aug. 7.

Mindig ez van..

Nem tudom már megint, hogy mi volt az, amit ma úgy meg akartam osztani veletek. Eltűnt a szita agyamból mire hazaértem.. :( Mondjuk gondolom mennyire lehetett fontos, ha csak úgy eltűnt. Mindegy, ha előkerül még valaha, akkor majd megosztom akkor (feltéve, hogy még lesz kivel).
Azon mondjuk gondolkodtam ma, hogy vajon hol és hogyan fogom bepótolni a kommunikációs hiányomat, ami kialakult az elmúlt hetekben bennem. Se telefonálni, se emailt írni, se facebook-ozni nincs időm. Egyszerűen semmi. És ez úgy idegesít, hogy ihajj.. Én, aki régen úgy össze voltam nőve a telefonommal, hogy nemhogy egy lépést sem tettem nélküle, de képes voltam tizenhatezres számlát is összetelefonálni, most úgy járok, hogy elfelejtem magammal vinni, visszahangosítani, aztán akkor veszem észre, hogy kerestek, amikor esélyem sincs már visszahívni.
Az emailekkel is hasonló a helyzet. Elolvasom, aztán nyugtázom magamban, hogy erre még válaszolni kell majd este. Aztán este meg jól elfelejtem, és így szépen eltelik pár nap, mire eszembe jut, hogy jajjdeégő, nem is válaszoltam. Akkor meg már azért nem, mert ennyi idő után? Na majd holnap.. és kezdődik elölről.
A facebookról nem is beszélve.. belépek, visszaigazolom az épp aktuális ismerősnek jelölést, átfutom a főoldalon épp jelenlévő dolgokat, és ennyi volt..

De azt azért tisztázzuk, hogy minden híreszteléssel ellentétben nem lettem munkamániás, még akkor sem, ha most is megyek szombaton. Ezzel is úgy vagyok most, mint Torrente abban a bizonyos filmben, azzal az elszólással. Ha meg kell, hát meg kell.. :)

Jövő héten meg valahonnan iderendelem az ebédet. Vagy iderendelek valakit, aki főz-mos-bevásárol-összepakol. És akkor lenne időm minden másra. :) Mert még úgy is, hogy a fiaim tartják a frontot délutánonként, és rendszerint még a mosogatnivaló is itt marad, nekem semmi időm.. mondjuk.. az alvást igazán kihagyhatnám. :) Az egy csomó idő lenne.. Lehet, hogy ez lesz a megoldás?

Ja, és közben eszembe jutott, hogy az is el akartam mesélni, hogy ma este a két nagyobb fiam gondolta, hogy na, letesztelnek, milyen matekos vagyok. Valami angol nyelvű teszt volt, hogy mennyire jól teljesít az ember nyomás alatt. Egyre gyorsabban ment az óra, miközben mindenféle alapműveletet kellett megoldani. Nos, hát büszkén kihúzom magam, mert este tizenegykor is sikerült végigcsinálnom, pedig a végén már hűdegyorsan ment az a bigyó, ami az időt fogyasztotta. De ez legalább azt bizonyítja, hogy van agyam. :) Nem voltam biztos ebben. :D

10 megjegyzés:

  1. Sok erőt neked!
    Múlik majd a terhelt időszak, és akkor bepótolod. S hogy lesz, kinek írnod, s kivel megosztanod, részemről biztos:)
    Minden jót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Az erő velem van. :))

      Törlés
  2. Nagyon türelmes és elkötelezett ember vagy, ha este hullafáradtan még neki tudsz állni játszani a gyerekekkel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs ez mindig így. :) Bár állítólag türelemből csillagos ötöst érdemlek. :)

      Törlés
  3. simán rendelj ebédet! emiatt aztán végképp ne legyen lelkiismeretfurdalásod!
    remélem hamarosan enyhül a munkahelyi nyomás, addig pedig kitartást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lelkiismeret furdalás nélkül megteszem, ha találok olyat, ami mindenkinek jó lesz. Bár már tudom, hogy jövő héten is délutános leszek, úgyhogy akár főzni is tudok.. De majd meglátjuk. :)

      Törlés
  4. Van egy jobb ötletem az alváshiány helyett. Mosogatógép. Érdekesképp, nálunk Melinda berzenkedett ellene, én hajtottam az ügyet. Most már hálát ad az ..., no meg nekem is! :) Piszkosul sok időt lehet vele nyerni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van mosogatógépem.. nem is tudom hogy bírnám ki nélküle. Amikor itt marad a mosogatnivaló, tulajdonképpen azt jelenti, hogy be kell pakolni a gépbe, esetleg azt elmosogatni, ami nem fért bele.
      És igen, én is nagyon elleneztem, merthogy minek is.. És mióta megvan, azóta minden nap hálát adok az égnek (meg Balázsnak, aki ideteremtette)

      Törlés
  5. most a meló van az első helyen (meló közben meg nem telefonálhatsz, mail-ezhetsz) a maradék időd meg a családé/pihenésé/esetleg magad utoléréséé....majdcsak lesznek nyugodtabb idők is, ha meg nem akkor valamiért biztosan így alakult

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a vessző utáni lehetőséget nem is veszem figyelembe. :) Kizárt dolog..

      Törlés