2013. aug. 3.

Lehet bárki

Ma egész nap azon járt az agyam, amiről tulajdonképpen már a hét elején értesültem mástól. Aztán tegnap volt egy nem fogadott hívásom valakitől, akiről szó lesz. Mindegy ki ő, mert lehet bárki.
A héten az egész élete dőlt romba egy pillanat alatt. Mert tönkrement a házassága.
Ritkán látok, és hallok férfiembert sírni, de ő tegnap már a telefonban is azonnal elsírta magát, ahogy meghallotta a hangomat, mikor visszahívtam. Ma délben beugrott egy kicsit beszélgetni. De csak sírt, és sírt.. és nem tudtam neki igazán semmi vigasztalót mondani, mert nekem is potyogtak a könnyeim, ahogy sírás közben kinyögte, hogy dehát ő még mindig szereti, és nagyon fáj. És nem tudja, mi lesz a gyerekkel. Meg hogy lesz ezután. Hogy kezdjen elölről mindent tizennyolc év után?
Nem tudom.. én sem tudom. Sajnálom őt, mert tudom, hogy nincs visszaút, ahhoz túl makacs a másik fél, hogy egyáltalán megpróbálják újra. Talán jobb lesz így, és azért alakult így. Tizennyolc éve mindannyian azt mondtuk, nem lesz ez jó neki. Aztán úgy tűnt, mégis jó. Egyidősek a gyerekeink, az oviban csoporttársak voltak, még tejtestvérek is.
Most meg itt állt előttem, teljesen megöregedve,  és kétségbeesve. Magát hibáztatja, mert nem szerette eléggé, nem mutatta ki elégszer. (három munkahelye van...) Holott itt talán nincs is ilyen, hogy hibás. Csak valami elmúlt, és már nem jön vissza.
Ami amúgy szomorú, mert belegondoltam, én is biztos így éreznék, mint most Ő. És annyira szörnyű, hogy nem tudok mit mondani.. Csak annyit, hogy gyere máskor is.. vagy hívj. És hagyj magadnak időt.... mindenre.

3 megjegyzés:

  1. Jó az ha találunk egy vállat amin kisírhatjuk magunkat, nem mindig kellenek szavak az a fontos hogy valaki megértsen és együtt érezzen a szomorkodóval. Jól csinálod!

    VálaszTörlés
  2. Amennyit te most adtál neki, azt pont annyi, mint amennyire szüksége van. Meghallgatja egy olyan ember, aki ismeri, aki fontos neki. Nem a tanács a legfontosabb az ilyen helyzeten. Sőt, nem is nagyon szabad bármi okosat mondani, mert az illető össze van zavarodva. Idő kell, hogy kitisztuljanak a gondolatai és az érzései.

    VálaszTörlés
  3. Ebben ember okos nem lehet, csak az idő teszi majd azzá. Remélhetőleg.

    VálaszTörlés