2013. aug. 14.

Ki játszik velem?

Nagyon-nagyon elfáradtam ma, akadt bőven olyan dolog is, amivel még nem találkoztam, meg olyan is, amivel már igen, de attól még nagyon nagy figyelmet és odafigyelést igényel.(és nagyon sürgősen meg kell tanulnom angolul, vagy németül, vagy franciául, vagy olaszul.. )  A kilenc és fél órából, amit bent voltam, egy fél óra volt csak, amikor nem kellett nagyon összeszedettnek lennem, úgyhogy most kellőképp le vagyok pukkanva agyilag ahhoz, hogy bármilyen érdekességgel is elő tudjak rukkolni.
Vagy lehet, hogy mégsem.. mert kigondoltam valamit, amit hívhatunk játéknak, de tulajdonképpen az én örömöm lesz csak a játék díja. :)
Naszóval.. gondolok egy merészet, és kíváncsi is vagyok, hány kifejezetten játékos kedvű olvasóm van. Szeretnék kapni egy sms-t. Nem kell aláírni sem, és tökmindegy mi lesz benne, mert igazából a játék lényege az lenne, hogy kitaláljátok, mi is lehet a szám, amire el kell küldeni. Vajon hányan mertek majd próbálkozni?
A telefonszámomat megpróbálom többféleképpen is körülírni, hogy valahogyan meg lehessen fejteni.
A szolgáltatóm az a cég, akinek a logója fekete alapon kék háromszirmú virág (vagy esetleg propeller) van. Ez eddig nem nehéz, gondolom.
A számok pedig.
Az első két számjegy összege tizenegy, a szorzata pedig tizennyolc.
A következő két szám összege három, a szorzata pedig kettő.
Az ezután következő két szám összege tizenhárom, a szorzata pedig harminchat.
És ezután már csak egy nagy nulla van. Mondhatnám semmi. De nem, nem semmi ez...
Az egész számsorozat összege pedig  huszonhét. Ha hozzáadjuk még a szolgálató előhívóját is (a 06, illetve a +36 nélkül!!!), akkor pedig huszonkilenc.
Az első három számból ki lehet írni, hogy zab. Az utolsó háromból pedig hogy who. És közötte van egy olyan szám, ami alatt nincs betű.

Szerintem pofonegyszerű. És most, hogy mindezt így végigzongoráztam, és leírtam, elgondolkodtam rajta, hogy valóban nagyon fáradt vagyok? Vagy talán túl fáradt is? Vagy leginkább csak roppant fárasztó? :D

Várom az sms-eket, (azoknak is ér örömet szerezni, akik amúgy tudják is a számomat) és a tippeket ide, hogy hány sms érkezik holnap olyankorig, amíg hazaérek. :)


18 megjegyzés:

  1. hmmm...helyzeti előnyöm van/volt; tudom a számodat (valószínű, hogy az életben nem számoltam volna ki)
    Szóval amíg így matekozol nem is vagy te fáradt (csak úgy érzed) :-DD
    A tippem meg: 5

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogynem számoltad volna ki. :)
      A tippedet túlszárnyalták.. :))

      Törlés
  2. Hát te lüke vagy :) de azért jó kis feladvány :) remélem sikerült megfejtenem!

    VálaszTörlés
  3. :)aranyos .
    Ha nem lenne a nekünk külföldinek számító szolgáltató, már küldeném is az sms-t- a többi pofon egyszerű:)))
    Üdvözöllek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Júlia, Te gondolatban küldted, az is ér.. :)

      Törlés
  4. De bátor vagy te, nő!
    Mikre nem veszel rá, pedig ezer dolgom lenne, de lásd, mire jó a blogbarátság, legyen sms.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bátor? :) Tudod, bátraké a szerencse..
      Köszönöm. :-*

      Törlés
  5. Ez nagyon jó :) Remélem sikerült! :DDD

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy célba ért az SMS-em :) 12 SMS-re tippelek. Szeretünk játszani... :)

    VálaszTörlés
  7. Fantasztikus vagy! Ha lepukkantan ilyen feladványokra vagy képes, akkor milyen feladványra lehet számítani Tőled, ha csak lazán élvezed a 40 fokos meleget?!
    Szerintem 15 sms biztosan érkezett, de akár több is. Kíváncsi vagyok a db számra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt majd kipróbáljuk alkalomadtán, jó? Már csak a negyven fokos meleg hiányzik hozzá.. :P :D
      A darabszám meg kiderül a következő bejegyzésből. :)

      Törlés
  8. Érdekes kis feladvány volt. Sajátos arányban volt benne a szükséges, a redundáns és a megtévesztő információ. :-) Remélem, azért sikerült megfejtenem...

    VálaszTörlés