2013. júl. 3.

Pihi... pihi... pihi

Az a szó, hogy nyaralás, mindenkinek mást jelent, még akkor is, ha mindenkinek ugyanazt egyébként. Már csak azért is, mert annyi minden belefér...
Nekem most azt jelenti, hogy minden percet arra szánok, hogy pihenjek. Semmi felesleges pakolászás, vagy házimunka, sőt... Tudom, hogy mi mindenen vagyok túl az elmúlt pár hónapban, és őszintén szólva van mit kipihennem. (és nem csak nekem) És azt is tudom, hogy rögtön azután, hogy letelik a szabi, őrült hajsza vár rám odabent, úgyhogy nem árt előre is pihennem. Mondjuk azt nem nagyon lehet, de remélhetőleg legalább az elmúlt időszakot magam mögött hagyom ebből a szempontból.
Nem vágyom tehát most nagy kirándulásokra, ma még kicsikre sem, de ez akár változhat is, ahogy nő bennem a kipihentség-faktor. Nem vágyom semmi különösre, csak úgy lenni.
Ehhez meg aztán minden adott.
Azt mondjuk sokért nem adnám, ha a fiaim kicsit kisebb hangerővel lennének, vagy kicsit kevesebbet veszekednének, sőt, az sem lenne baj, ha egyáltalán nem veszekednének, piszkálnák egymást, szólnának be a másiknak. Kicsit tudnám nélkülözni Patrik roppant egyedi, ámde legalább ennyire fárasztó angol humorát (komolyan mondom, ha minden kötél szakad, majd ő lesz a következő Galla Miklós :D)
A Balaton még nem a szívem csücske. Úgy bokáig találkoztunk ma. Elegünk is volt egymásból hamar. Ő gondolta magában, hogy milyen finnyás egy h.p. ez a nő is, én meg gondoltam, hogy na, barátom.. nem elég, hogy iszapos vagy, meg hínáros, még hideg is? Hát köszi, akkor majd csak nézlek. Nézni viszont jó. Mert van valami megnyugtató ebben a hatalmas víztömegben, még akkor is, ha egyébként épp a hatalmassága miatt elég félelmetes is. Különösen szép olyankor, mikor megy le a nap. Ilyenkor vannak olyan pillanatok, amit semmilyen fényképezőgép, vagy szuperokos telefon sem tud visszaadni. Ezek ilyen retinába égett pillanatok.. mondjuk ma este, mikor Erik jött kifelé a vízből (ja, nekik nem hideg), mögötte a naplemente, ahogy aranyszínűre festette épp a tavat. Valami fantasztikus pillanat volt. Akkor ott simán elhittem, hogy Eriké az egész világ. :)

Csak a kutyák ne hiányoznának így... vannak ugyan hírek róluk, enni ettek, de Freddy egész este csak feküdt, és nézte az ajtót. A csukott ajtót. :( Azért remélem tudja, hogy nem hagytuk ott örökre. Mondani mondtam neki... na de vajon érti ő azt, hogy jövünk majd? Mióta csak megérkezett hozzánk, még sosem volt ilyen, hogy napokig ne lett volna vele egyikünk sem. Artira meg gondolni sem merek. ... Az én lelki klónom.. biztosan megviseli. És ahogy ismerem, kutyanyelven vigasztalgatja a kicsit, hogy ne féljen, Ő ott van vele, még ha mi, gonosz emberek, ott is hagytuk őket. De átvészelik, tudom.. okosak, meg minden.. meg amúgy hülyeség is így aggódni két kutyáért, mintha csak a gyerekeim lennének.


1 megjegyzés:

  1. Gratulálok a "retinába égett pillanatok"-hoz.
    Zavartalan pihenést!

    VálaszTörlés