2013. jún. 7.

Pfff

Olyan jól megfogalmaztam az előbb, de huss, el is szállt a gondolat azonnal. Úgyhogy kevésbé jól megfogalmazottan, és kevésbé összeszedetten fog itt állni amit most épp gondolok. Éppenséggel lehet, hogy jobb lenne, ha nem is állna itt, mert épp nem vagyok a legjobb hangulatban. Az elmúlt hetek, hónapok összes emelkedett érzése eltűnt nyomtalanul, az összes energiám elfogyott. Fáj a fogam és a fülem egész nap, nem állandóan, de elég észrevehetően. Néha bele is nyilall a fülembe, de mindegy, majd elmúlik.
Ma este egy szó elég volt ahhoz, hogy jó mélyre zuhanjak magamban, olyan mélyre, amit még most sem akarok beismerni. Van igazságtartalma is, meg van olyan tartalma is, amit egyáltalán nem érzek igaznak, és ezerháromszázkilencvenhárom indokom van rá, hogy miért nem. De nem akarom megindokolni, és nem akarom mentegetni sem magam. Vannak dolgok, amikben hibázok. Vannak, amiket sosem tudok megtanulni. Nem biztos, hogy az akaratom kevés hozzá, lehet, hogy egyszerűen csak így vagyok kitalálva. Én ezt nem tudom most. És nem is tudom megfejteni.
Halálosan fáradt vagyok, és minden apróságon vagy felhúzom magam, vagy bőgök, mint a záporeső. Vagy a harmadik verzió, hogy felhúzott vállakkal ülök, és begubózom.
De már csak huszonhat nap, és nyaralunk. Fél lábon is.... Akárhogy is.

Holnapra meg talán kialszom az egészet, és más hangulatban leszek. Vagy nem. De ez biztos.

4 megjegyzés:

  1. Megértem, ezer százalékig. És hiába is írom, hogy fel a fejjel, ennek magától kell elmúlnia. Kitartást :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia Dius! :) Remélem, mára elmúlt minden negatív érzés belőled. Hétvége van, pihenj sokat! :)

    VálaszTörlés
  3. Pihenj sokat és nagyon örülj h nálatok nincs árvíz. Ez őrjítő és kimerítő. Bizonytalanság, minden hír fülelése tv-n, rádión és folyamatosan a neten. Fiúk lapátolnak, nők etetnek, izgulnak bátorítanak. DE felemelő itt nálunk a Szigetközben az összefogás és a hit. Nehéz de jó most szigetközinek lenni! Pihenj és írj sok szépet!

    VálaszTörlés
  4. Pihenj sokat és nagyon örülj h nálatok nincs árvíz. Ez őrjítő és kimerítő. Bizonytalanság, minden hír fülelése tv-n, rádión és folyamatosan a neten. Fiúk lapátolnak, nők etetnek, izgulnak bátorítanak. DE felemelő itt nálunk a Szigetközben az összefogás és a hit. Nehéz de jó most szigetközinek lenni! Pihenj és írj sok szépet!

    VálaszTörlés