2013. jún. 11.

Nyári tervek

Emlékszem rá, hogy gyerekként mennyire vártam mindig ilyenkor már a nyári szünetet. Tervezgettem, hogy mi mindent fogok majd csinálni. Mindig elsődleges vágyként szerepelt, hogy majd minden nap sokáig alszom, aztán meg rengeteget fogok olvasni. Hihetetlenül sok időnek tűnt az a két és fél hónap, és elképzelhetetlen volt, hogy tényleg olyan napok következnek, amikor azt csinálok, amit akarok.
Nagyjából meg is valósultak ezek a vágyaim, kivéve, hogy akkor még nem tudtam túl sokáig aludni. (ez később alakult ki nálam) De menet közben mindig akadtak azért feladataim, meg még mindig ki is találtunk magunknak valamit, amivel jól elszórakoztattuk magunkat akár hetekig is. Építettünk bunkert pl. Emlékszem, hogy a legeslegjobbansikerültet három egész hétig csinosítgattuk, egészen komoly kis erődítményt sikerült végül összehoznunk. Még előkert is tartozott hozzá, autógumiba ültetett kukacvirág képviseletében. De belül is volt minden elképzelhető kényelem, autóülésből kanapé, deszkákból összeütött kisasztal, polc, amin innen-onnan összeszedett poharak voltak. Őrülten sokat dolgoztunk vele, de imádtuk minden percét.
De rendeztük át a teraszt is. Többször is a nyár folyamán. Volt, hogy odáig merészkedtünk, hogy kötélen keresztül húztuk fel az épp aktuális "bútordarabot" az alsó szintről. Korlát nem volt, így simán ment is. Persze, hiába volt minden gondos tervezés (pedig még le is rajzoltuk), sosem maradt úgy, ahogy nekünk tetszett.
Igazi álomvilág volt.
Valami ilyesmit kívánok a gyerekeimnek is erre a nyárra. Álomvilágot. Ahol majd zömmel azt csinálnak, amit akarnak. Mellette majd akadnak kisebb feladataik, leginkább segítés-formában, de a legnagyobb feladatuk a pihenés lesz, és az önfeledt szórakozás. :) Ja, és aludhatnak is.. ameddig csak bírnak. :)

3 megjegyzés:

  1. Köszönöm neked ezt a bejegyzést!
    Már reggel is amikor olvastam, teljesen feldobott, mert eszembe juttattad, gyerekkorom nyarait...
    -amit zömében vidéken lakó nagyszüleimnél töltöttem.
    Egész nap ez a gyerekkori érzés aranyozta be a napomat.
    Köszönöm!
    ;)

    VálaszTörlés
  2. Örülök neki,Móni, hogy örömet szereztem. :)

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozok Mónihoz. :) Kellemes hétvégét nektek!

    VálaszTörlés