2013. jún. 13.

Hétvége indul

Meg még holnap a Vakáció szó is felkerül a táblákra. (nálunk már kint van a hűtőn egy Roli remekmű a témában) Sőt, ma ismét visszatért az én időm is, és nagyon jó meleg volt. Szóval, egy szavam sincs. :) De tényleg.
Na és ma simán ment az egyedül levés is odabent.. mármint hogy minden áruátvevő otthon volt, és csak én, aki még betanulok voltam ott két kollégámmal (a többiek szabin), de nem volt a világon semmi probléma. Mondjuk ezt vonzottam be magamnak, mert nem voltam benne biztos, hogy már képes lennék megoldani akármit is. Úgyhogy jobb volt ez így, hogy csak névleg kellett helytállnom. :) Jövő héten csütörtökön és pénteken ez a helyzet fokozódik, mert majd akkor megint helyettesítenem kell, és nem is a saját műszakommal leszek, de sebaj. Így tanul az ember.. szépen, fokozatosan. Hogy aztán majd egyszercsak bent találom magam a mély vízben, abban is egészen biztos vagyok. De addigra felvértezem magam önbizalommal, és tudással. :)
De addig most vár rám egy három napos hétvége. Mondom három. Szépen ki fogom élvezni mind a három napját. Mert az jó nekem. Például elmegyek holnap a piacra. Meg majd szép kényelmesen főzök valamit. Meg elmegyek az évzáróra is. Sőt, lehet, hogy szombaton is elmegyek. (majd ez még attól függ,  mennyire talál égőnek a gyerekem) És alszom majd egy jót. Meg bizergálom a telefonomat.
És még majd beszélek, és beszélek, és beszélek. Sőőőőőt, azt is ki fogom élvezni, hogy Balázs is szabad hétvégés. És ez jó lesz nekünk. :)))

Azért.. ki hitte volna, hogy ilyen pozitív is tudok lenni? Na ugye, hogy fejlődőképes vagyok. Mondtamén.. vagyis mondtátok.. és most már én is elhiszem. :)

3 megjegyzés:

  1. Akkor jó pihenést nektek!!! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem meg, amire most azt mondod, hogy majd mélyvíz lesz, akkor és ott fel sem fog tűnni a mélysége, hanem csak teszed majd a dolgodat. Max. utólag fogod realizálni, jaaaaa, ez azért elég mélyvíz volt!

    Jó hétvégét nektek! Ez már egy kis családi mininyaralásnak nevezhető:)

    VálaszTörlés
  3. Legyen kellemes, eseménydús, mégis pihentető hétvégétek!! Egyáltalán van ilyen?? Van...lesz, mert megteremted. Nagyon jó anyja vagy a gyermekeidnek
    és nagyon-nagyon szerethető gyermekeid vannak!! Ez a Te érdemed!!

    VálaszTörlés